Diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak a szlovák külügyminisztérium – írja a TASR. A hírügynökség tájékoztatása szerint felkérik a magyar felet, hogy tartsák be a szokásos diplomáciai protokollt, és tájékoztassa …
Itt és Most
-
-
Rongálás bűntette miatt büntetőeljárást indított a rendőrség a Pozsony történelmi központjában festékspray-vel lefújt épületek ügyében. Ismeretlen tettes „trans is beauty”, „queer power”, „god is trans”, „queer revolution is …
-
„Arra kérem Magyarország legfelsőbb vezetőit, hogy tartsák tiszteletben a Szlovák Köztársaságot” – kezdődik a szokatlan diplomáciai üzenet, melyben Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének a napokban Somorján elhangzott …
-
Az MKP sajtóközleményében a pozsonyi templomrongálásokra, és a külügyminiszter szavaira is reagált. Utóbbiról itt írtunk, előbbi esetében pedig kedden többen arra lettek figyelmesek, hogy az éjjel több pozsonyi …
-
Szerda délig már 362 133-an regisztráltak a Covid-lottóra – írja a TASR. A hírügynökség Igor Matovič pénzügyminiszterre – és Facebook-posztjára – hivatkozva közölte a számot. A sorsolás augusztus …
-
Júliusban a belügyminisztérium 81 rendkívüli eseményt vett nyilvántartásba, ezek között az áradások domináltak. A legtöbb rendkívüli esetet, szám szerint negyvennyolcat Eperjes megyében jegyezték fel. Ez a belügyminisztérium válságkezelési …
-
A szlovák elnöki hivatal elhatárolódik Andrej Danko félrevezető kijelentéseitől. Martin Strižinec, az államfő szóvivője kiemelte: nem az elnöki hivatal válogatja ki azokat a helyszíneket, ahová Ferenc pápa a …
-
Az SaS párt kész tárgyalni arról, hogyan tehetnék lehetővé, hogy a karanténban lévő állampolgárok is szavazhassanak. Az ellenzéki Hlas-SD arra hivatkozva utasítja el a választási törvény belügyminisztérium által …
-
A létminimum összegének változását követően több mint 30 ezer nyugdíjas ellen indult végrehajtást szüntet meg, vagy csökkenti a törlesztőrészlet összegét a Szociális Biztosító – jelentette be kedden Zuzana …
-
Hetvenhat évvel ezelőtt láttak napvilágot a náci törvényhozás minden fontos ismertetőjegyét magukon viselő úgynevezett Beneš-dekrétumok, amelyek ma is hatályban vannak Szlovákiában. Az üldözötteknek állítottak emléket Somorján, melynek szónoka …

