(FRISSÍTVE!) Este 10 órakor a szavazókörök többsége bezárt, ezzel véget értek a 2020-as parlamenti választások. Mivel azonban néhány szavazókörben különböző okokból még tovább folyik a szavazás, ezért a …
Itt és Most
-
-
A legtöbb szavazóhelyiségben 22 órakor elkezdik a szavazatszámlálást, annak ellenére, hogy néhány helyen tovább lehet szavazni. A kampánycsend 23 óráig lesz érvényben – erősítette meg a TASR-nek Eva …
-
Egy órával később zárnak be néhány szavazóhelyiséget. „A választás ezért egy órával tovább tart, 23 órakor ér véget”– tájékoztatott Eva Chmelová, a belügyminisztérium választásokért, népszavazásért és politikai pártokért …
-
Menyhárt József, az MKP elnöke délelőtt tíz órakor családja körében adta le szavazatát Nyékvárkony község 2. számú szavazókörzetében. Portálunk kérdésére elmondta: úgy gondolja, a felvidéki magyarság érzi a …
-
A rendőrség a közösségi hálón olyan hamis SMS-ekre figyelmeztet, amelyek arról szólnak, hogy evakuálni fogják a lakosságot az új koronavírus miatt. Az SMS-ben konkrétan azt írják, hogy az …
-
(FRISSÍTVE!) Reggel 7 órakor országszerte megnyíltak a szavazóhelyiségek, s megkezdődött a független Szlovákia történelmének nyolcadik parlamenti választása. Napi hírfolyamunk véget ért, az eredményváróval folytatjuk. A választással tudjuk befolyásolni …
-
Rekordszámban jönnek haza a hétvégére a külföldön dolgozó és tanuló szlovák állampolgárok, hogy leadhassák szavazatukat a választáson – számolt be a repülőjegyek értékesítésével foglalkozó Pelikán utazási iroda. Adatai …
-
Az SZK Statisztikai Hivatala felkészült a szombati parlamenti választások eredményeinek feldolgozására és előkészített egy biztonsági projektet is. Erről Alexander Ballek, a hivatal elnöke tájékoztatta a TASR hírügynökséget.
-
Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke több figyelemkeltő kezdeményezést indított már el, melyek a közigazgatásban biztosított jogainkra, a hivatali nyelvhasználatra hívták fel a figyelmet. Az elmúlt hetekben …
-
Harminchárom eurós bírságot szabhatnak ki arra, aki kiviszi a szavazóhelyiségből a fel nem használt szavazólapokat – tájékoztat honlapján a belügyminisztérium.