A neve egy bájos hangzású magyar szóösszetételből származik. A „szád”, amely nyílást, üreget, bejáratot, szájat jelent. Pl.: barlangok szádája.
Múltidéző
-
-
Bény község az egykori Esztergom vármegye települése leginkább a 10-12. században épült körtemplomáról (rotundáról) és a román stílusú kéttornyú templomáról ismert a hazai és magyarországi turisták előtt.
-
Szőgyén Öröksége Társulás és a Csemadok szőgyéni alapszervezete rendezésében emlékünnepség sorozat keretében emlékeztek a 70 éve befejeződött II. világháborúra,
-
A felvidéki magyarság legszomorúbb sorsfordulója a második világháborút követő korszak volt. A fegyverek elhallgatását sajnos újabb fájdalom és a reménytelenség követte.
-
„Nincs megállás!”- gyermekprogramok, bemutatók, koncertek szünet nélkül egész nap, Komáromban, a Csillag Erőd június 6-án. Ezúttal a vendégtelepülés Martos lesz.
-
Köztudott, hogy a felvidéki magyarságra nehezedő nemzetiségi nyomással már az első köztársaság ideje alatt számolni kellett. A csehek és a szlovákok részéről ez gyakran elviselhetetlen méreteket öltött. Nézzük …
-
A nagy háborúnak nemcsak hősi halottjai voltak, de hadirokkantjai is. Erről szól egy érdekes bejegyzés a Pozsonyikifli.sk oldalon:
-
Az egykori vesztőhely helyén álló alkotás 134 év után visszakapta műalkotásainak egy részét. Három aranyozott vert rézből készült tábla újraavatására került ugyanis sor.
-
Hogy a kényszerű, igazságtalan és embertelen beavatkozásokat, azok következményeit Bori esetében is jobban érzékeltessük, vessünk egy pillantást a további statisztikákra, s próbáljuk e folyamat következményeit napjainkig áttekinteni.
-
Losonc városi parkjait és öreg fáit keresték fel vezetett séta keretében május 16-án, szombaton a felvidéki város lokálpatriótái; az Anzix élőben elnevezésű programra turistákat is vártak – tájékoztatott …