Felső-Gömörben a régió által nyújtott természeti és építészeti szépségek, illetve rekreációs helyek kerékpáron több mint 300 kilométeres szakaszon járhatók be, kereshetők fel.
Múltidéző
-
-
Nagyidán jártam a nyáron a zsidó temetőben. Elszomorító látvány fogadott. Nagyida egykor híres hely volt. Nem csupán Arany János hőskölteménye tette nevezetessé.
-
Lehet, hogy az én fantáziám túl élénk, de úgy érzem, hogy a templomban található faliképek kisugárzása az évszázadok alatt hatott és ma is hat az itt élő emberekre. …
-
Huszonöt éve, 1989. november 17-én Csehszlovákiában olyasmi történt, amit a szkeptikusok nem tudtak elképzelni. Munkahelyemen nagyképűen kijelentettem valamikor november elején, hogy nálunk sem tarthat már sokáig a korábbi …
-
Múltidéző
Batta György: Vallomások a DAC fényes korszakából – 18. rész – Új helyzet a rendszerváltás után-
Bár ez a sorozat a DAC fényes korszakát próbálja olvasói elé tárni, most, a beszélgetés befejező részében kissé eltérünk az eredeti témától, minthogy Santa Imre a rendszerváltás utáni …
-
Sorsfordító történelmi napokat, a csehszlovákiai rendszerváltás nyitányát jelentő 1989-es prágai eseményeket és azoknak a Felvidék Duna menti részére gyakorolt hatását idézi az a kiállítás, amelyet az elmúlt napokban …
-
Prágában ezen a napon a nemzetközi diáknap alkalmából megrendezett diáktüntetésen először csörrentek meg kulcsok a kezekben, hogy – ha csak jelképesen is – megnyissák az ország lakosai előtt …
-
Kedves Gyula bácsi! A minap november 13-án megnyílt tárlatodat néztem meg az Aranyossy – házban, melyben egykor nagy elődöd, Benczúr Gyula nőtt fel. Délelőtt 10 órakor nyitották meg, …
-
A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet a felvidéki és muravidéki emlékhelyek projekt keretén belül megkezdte digitális, online adatbázisának kiépítését. Jelenleg már 512 emlékhely meg is tekinthető az intézet honlapján. …
-
Százd, az én kis falum csak látszólag egy álmos, unalmas falu, aki vállalkozik, hogy alámerül, az itt igazi kincsekre bukkanhat. Mint például a római katolikus templom, amely nemcsak …