Január 21-én Somorja város oldalán megjelent egy dokumentum arról, hogy megkezdődhet az FC STK 1914 Somorja futballstadionjától északra található területen lévő fák kivágása, mivel a klub műfüves pályát szeretett …
Régió
-
-
2019. március 15-én a lévai temetőben a magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére tartott ünnepségen egy különleges eseményre került sor. Benčík Tibor deméndi plébános, a lévai magyar hívek lelkiatyája …
-
Március elején találkoztak Szímőn a XVIII. Égig érő fa Mesemondó verseny résztvevői Fellinger Károly íróval, akit a Csemadok Alapszervezete hívott meg a már hagyományos könyvhónapi rendezvényére. A Jedlik …
-
Halász György 1964-ben lépett be a Csemadokba, 1990-ben tagja lett a Rákóczi Szövetségnek. 1992 októberében megalapította a Henszlmann Imre Történelmi Társaságot, melynek immár 26 éve elnöke. Fő céljai között …
-
Régió
Nagyszarva község álláspontja a területén létrehozandó szlovák tannyelvű alapiskolával kapcsolatban
Nagyszarva község önkormányzata az alábbi levélben tette közzé álláspontját a községben létrehozandó szlovák tannyelvű alapiskolával kapcsolatban: Január 7-én a községi hivatal kézhez kapott egy levelet Információ az új …
-
Március, vagy ahogy őseink nevezték, böjtmás havának 12. napján, rendre a hónap második keddjén Nagyszombatban is megemlékeznek az 1848. december 16-án, Nagyszombatban és környékén lezajlott csatáról. Az emlékezők a …
-
Vivien a kárpátaljai Zápszony szülötte. 2017 szeptemberében érkezett Lévára a Petőfi Sándor program keretein belül. Két éve tevékenykedik a Czeglédi Péter Református Gimnáziumban, valamint a Reviczky Társulásnál.
-
Ryšavý Boldizsár komáromi vállalkozó akkor látott hozzá merész álma megvalósításához, amikor mások már temették a mozit, úgy gondolván, hogy az emberek inkább otthoni kényelemben néznek filmeket, mintsem moziba …
-
Kettős közönségtalálkozót tartott március 11-én Gútán Méhes Csaba szervezésében a Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas magazinműsor két készítője, Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor.
-
Egy valóban értékes és egyedi természeti kincs védelmére, megmentésére vállalkoztak a dél-szlovákiai endemikus pannon szikesek és homokdűnék megújítására irányuló, versenyben lévő projekttel.