Párkányban, ebben a jobb időkben igen forgalmas határ menti kisvárosban is – mint mindenütt – lelassult az élet. A város polgármesterétől, Szabó Eugentől azt a tájékoztatást kaptam, hogy …
Régió
-
-
Szerda, délután 3 óra. A gyógyszertárakban védőmaszk nem kapható, de Losoncon reggelente hosszú sorban álltak a Köztársaság téri gyógyszertár előtt az emberek, mert híre ment, hogy maszk érkezik. …
-
A Bodrogköz és Ung-vidék lakosságát is mélyen érinti a határátkelők lezárása, mivel a munkalehetőségek igen korlátozottan állnak rendelkezésre, ezért az itteniek jelentős része választotta a Magyarországra történő ingázást, vagy …
-
A Felvidék helységeiben összefogtak a közösségek, az intézmények, az önkormányzatok, hogy segítsék embertársaikat. A vírusrendelet szerint arcvédőt kell viselnie mindenkinek, aki elhagyja otthonát, és mivel sehol nem kapható, …
-
Mint ismeretes, a hét elején a magyar–szlovák államhatáron lezártak számos határátkelőt a teherforgalom elől is. Többek között az Ipolyság–Parassapuszta határátkelőn sem engedték át a teherforgalmat. A két ország közötti …
-
A Villa Camarum Polgári Társulás, mely idén hatodik alkalommal tölti be a sikeres Komálom Gyerkőcfesztivál főszervezői teendőit, ezúton értesíti a gyerkőcnap látogatóit, hogy az idén május 31-re (tehát …
-
Az AGEL csoport tagja további óvintézkedéseket vezetett be a mai nappal a COVID-19 járvány kapcsán – tájékoztatott a komáromi kórház szóvivője, Martina Pavliková. A szigorított óvintézkedések a betegeket …
-
Az ország számos települése mellett a Lévai járás községei és városai is újabb óvintézkedéseket foganatosítottak a kormány által ma reggelre életbe léptetett szigorításokra reagálva.
-
Hat héten keresztül egy internetes portálon gyűltek a szavazatok, és az idén a 9 millióval rekord született. Így a nyilvánosság szavazatai alapján Rozsnyón, Gútán, két kassai lakótelepen, Nyustyán, …
-
Mint ismeretes, ma reggel hét órától további szigorításokat vezettek be a járvány megakadályozása érdekében. Ennek következményeit pénteken délelőtt a határ menti Ipolyságon is észleltük. Az iskolákban március 16-tól …

