A XIV. Felvidéki Országos Rovásírás-vetélkedő és Műveltségi Találkozó döntőjének helyszínéül idén a varázslatos hangulatú medvesaljai Völgy szolgált, a Gömörpéterfali Almás-pusztán.
Régió
-
-
Együttműködési program keretében tovább folytatódik Szlovákia és Magyarország közös projektje, mely a térség gyógynövénytermesztésnek évszázados hagyományaira épül.
-
A Monitoring Bizottság Kisprojekt Alappal kapcsolatos első ülésére május 15-én került sor a Kassa Megyei Önkormányzati Hivatal tükörtermében, ahol jóváhagyták a program felhívását is. „A Monitoring Bizottság ülésének …
-
A lelki egészség egyértelműen örök érték, fontos ezzel foglalkozni. Ezek olyan témák melyeket a hívőket és az Istentől távolabb állókat is foglalkoztatja.
-
Az ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskola szerdán szervezte meg a Palócföldi Csalogány népdalversenyt. A megmérettetésre közel ötven tanuló jelentkezett be az Ipoly menti és a magyarországi testvériskolákból.
-
A teher- és buszforgalom részére teljes útzárra lehet számítani, egyéb motoros járművek az Erzsébet-szigeten keresztül haladhatnak, a gyalogosokat és a kerékpárosokat azonban átengedik. Június elejétől közel két hónapon …
-
Május 17.-20. között a szegedi, majd május 24.-27. között duisburgi versennyel kezdődik az idei Kajak-kenu szezon, hiszen ezek a Világ Kupa futamok jelentik majd a szezon első idei …
-
Régió
Kocur (MKP): „A közélet ne a belharcoktól legyen hangos, hanem attól, hogy mit tett a városért a helyi szervezet“
Kocur László a szervezet elsődleges céljai közé sorolta a folyamatos kommunikációt a tagszervezeten belül, gyakoribb találkozókat terveznek, valamint a június folyamán megtartják jelöltállító taggyűlésüket is.
-
E hónap 13. napja nem sok szerencsét hozott a régió csapatainak. Mindössze a losonciak és az ajnácskőiek tudták begyűjteni a három pontot, a többiek kikaptak, s voltak, akik …
-
A vámosok azonkívül, hogy rendszeresen vizsgálják az elektronikus regisztrációs pénztárgépek használatát a vásárokon, fesztiválokon, alkalmi elárusítóhelyeken, ellenőrzik azokat a pénztári bizonylatokat is, amelyeket a lakosok az úgynevezett „szelvényes …