Fordulatos évet tudhat maga mögött a DAC futballklub. A felnőttek a tabella első felében telelnek, épül a stadion és az akadémia.
DAC
-
-
A pénteken kezdődő törökországi edzőtábor előtti utolsó előkészületi mérkőzésén a DAC csapata 1:1-es döntetlent játszott a II. ligás Nyitra otthonában.
-
Második helyen végzett a DAC U13-as fiatalabb diákcsapata a Szlovák Labdarúgó-szövetség hivatalos országos terembajnokság idei kiírásában. A torna legjobb játékosa pedig Szőgyi Erik lett – számolt be a …
-
Újabb próbajátékosok érkeztek a DAC csapatához, ezúttal támadó középpályást és jobbhátvédet tesztel a szakmai stáb. Olvasható a sportolunk.sk szakportálon.
-
Elkezdte a felkészülést a somorjai STK csapata is a tavaszi idényre. A csapat új edzője, az amerikai Mike Keeney-nek egyelőre 24 játékos áll rendelkezésére.
-
Várják azon énekesek és zenekarok jelentkezését, akik úgy gondolják, szeretnék a hazai mérkőzéseken csatába küldeni csapatunkat.
-
Az YBS DAC fanklub, a DAC labdarúgóklub és a Szívünk sárga-kék FB csoport közös karácsonyi gyűjtést szervezett a dunaszerdahelyi kórház gyermekosztályának.
-
A ViOn elleni december 5-ei mérkőzéssel véget ért az őszi idény a sárga-kékek számára, de már ismert a téli felkészülés programja. Olvasható a sportolunk.sk szakportálon.
-
Jól sikerült a 2015-ös év utolsó mérkőzése (19. forduló) a DAC-nak, Ljubicic és Ľupták parádés góljaival otthon tartották a három pontot, ami azt jelenti, hogy az 5. helyről …
-
Szurkolói beszélgetőest lesz a DAC többségi tulajdonosával, Világi Oszkárral és Németh Krisztián, sportigazgatóval december 1-jén (kedden) a DAC-stadion éttermében.