A következő hetekben, illetve hónapokban nem valósulnak meg a korábban betervezett cseh–szlovák kormányközi konzultációk, mert a jelenlegi helyzetben a cseh fél ezt „nem tartja alkalmasnak” – közölte Petr …
Robert Fico
-
-
Ivan Fiačannak vállalnia kellene a felelősséget és lemondani az Alkotmánybíróság elnöki posztjáról – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a Btk-módosítás hatályba lépését felfüggesztő döntés kapcsán. …
-
A Visegrádi négyek (V4) keddi prágai találkozója az egyik legfontosabb volt a V4-es együttműködés jövője szempontjából – jelentette ki Robert Fico kormányfő. Elmondása szerint rendkívül nehéz tárgyalás áll …
-
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő az európai vezetők hétfői megbeszélésén Párizsban megismételte a szlovák kormánykoalíció álláspontját, hogy sosem fog katonákat küldeni Ukrajnába. Erről a kormányfő tájékoztatott a közösségi hálón. …
-
Kétoldalú megállapodás keretében Szlovákia nem fogja felajánlani az együttműködés olyan formáját Ukrajnának, melynek keretében szlovák katonák lépnének Ukrajna területére – jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a kormány …
-
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő kijelentette, hogy néhány napon belül megoldódik a Szlovák Információs Szolgálattal kapcsolatos kérdés, és rendes vezetése lesz az SIS-nek. Fico a csütörtöki parlamenti kérdések óráján …
-
Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök szerdán (február 14.) aláírta és elküldte az elnöki palotába a büntetőjogi törvényt. A kormányfő egyúttal levelet írt Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek, amelyben az elévülési …
-
Robert Fico (Smer-SD) kormányfőt bírálja az ellenzék a Btk. körüli politikai játszmája miatt. Az SaS felszólította a kormányfőt, haladéktalanul írja alá a törvénymódosítást és adja át az államfőnek. …
-
Michal Šimečka, a PS elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, Tomáš Hellebrandt volt parlamenti képviselő azzal, hogy lemondott mandátumáról, vállalta a felelősséget, amiért nem tájékoztatta a kórházat egészségi …
-
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormánytagok fizetése alacsonyabb, mint az egyszerű parlamenti képviselőké, vagy egyes minisztériumi tisztségviselőké. A miniszterelnök azt mondta, készen áll arra, hogy …