Szlovákia és Németország között nincsenek nyitott politikai kérdések, és a kétoldalú kapcsolatokat nem terheli a két ország kormányának eltérő véleménye az ukrajnai háború egyes kérdéseiről – fogalmazott Robert …
Robert Fico
-
-
Robert Fico kormányfő elmondása szerint szerdai ungvári találkozóján megismételte Denisz Smihal ukrán kormányfőnek, hogy az ukrajnai konfliktusnak nézete szerint nem létezik katonai megoldása, és a szlovák kormány minden …
-
Danko: Az államfő megmutatta, mik az ellenzék céljai Zuzana Čaputová köztársasági elnök a parlamenti ülésen elmondott beszédével megmutatta, milyen céljai és „üres kijelentései” vannak az ellenzéknek – jelentette …
-
Szlovákia hamarosan bevezetheti a négynapos munkahetet – jelentette ki szerdán a davosi Világgazdasági Fórumon Robert Fico (Smer-SD) kormányfő, hozzátéve, először csak kísérleti jelleggel lépne életbe a változás. A …
-
Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak bármiféle korlátozását az Európai Unióban, és soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország …
-
Orbán Viktor magyar miniszterelnök katonai tiszteletadással fogadta Robert Fico szlovák kormányfőt Budapesten az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren 2024. január 16-án. Ficót Novák Katalin magyar államfő is …
-
A találkozóról Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke közösségi oldalán számolt be. „Idén 25 éves a NATO- és 20 éves az EU-tagságunk, ráadásul Magyarország az unió soros elnöke is …
-
Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke ma a szlovák kormányfővel tárgyalt a holnapi Orbán Viktor és Robert Fico kormányfő találkozó előtt a közösségünket és az általunk lakott régiókat …
-
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő szerint hétköznapi eset, ami Andrej Dankóval, a parlament alelnökével történt, és bárkivel megeshet, egy átlagos emberi történet. Hangsúlyozta, bárkinek megcsúszhat a kocsija az úton, …
-
Csodálatra méltó és inspiráló Rudolf Schuster energiája és vitalitása – hangsúlyozta Zuzana Čaputová államfő a csütörtökön 90. születésnapját ünneplő Rudolf Schuster volt államfőnek írt köszöntőjében. „Tiszta szívemből kívánok …