Ahogy a világ nemzetei is egy új űrverseny hajnalát élik meg, az Európai Űrügynökség (ESA) tagállamainak diákjai számára is egy hatalmas lehetőség adatott meg. Szokás szerint megrendezésre kerül …
Selye János Gimnázium
-
-
Az e-Hód versenyen idén 278 iskola, 37.351 tanulója vett részt. A komáromi Selye János Gimnázium büszkén számolt be róla, hogy már az első évtől kezdve kiemelkedő eredményeket értek …
-
Szerdán, 2022. november 23-án a Szabó Kálmán Tehetségprogramról hallgathattak meg egy előadást a Selye János Gimnázium harmadikos diákjai. A prezentáció keretében megtudhatták, milyen továbbtanulási lehetőségek kínálkoznak számukra Budapesten, és azt …
-
A Kukkonia polgári társulás „Magyar vagyok és sikeres” címen idén is megszervezte előadás-sorozatát. A program idén a Selye János Gimnáziumban folytatódott. November 14-én Lampl Zsuzsanna, és november 15-én …
-
Úgy is mondhatjuk: ha a jobbágyok terménnyel és pénzzel, a nemesek vérükkel, a középiskolás diákok idejükkel, tudásukkal és tiszteletükkel adóznak. A régi magyar jogalkotás előtt tisztelgett az idei …
-
A komáromi Selye János Gimnázium a Magyar Kémikusok Egyesületének Kémiatanári Szakosztálya és a Debreceni Egyetem segítségével Szlovákiában tizennyolcadik alkalommal is meghirdeti a magyarországi 55. Irinyi János Országos Középiskolai …
-
A felvidéki származású Esterházy János gróf életét, szenvedéstörténetét mutatta be október 5-én a Selye János Gimnázium aulájában dr. Molnár Imre történész. Az előadáson az intézmény 2. évfolyamának diákjai …
-
Maria Montessorit idézve szeretettel bízunk a sikeres új tanévben. Bár a nyár hangulata még benne él mindannyiunkban, egy időre magunk mögött kell hagynunk. Szeptember 5-én a Magyar Örökség-díjas …
-
A Selye János Gimnázium egykori diákja, Barsi László az elmúlt nyáron a 25. érettségi találkozója alkalmából ajánlotta fel egykori alma materének, hogy a budapesti székhelyű Tigra Kft. szívesen …
-
Komáromba látogatott Doc. MUDr. Vladimír Bella, PhD. a pozsonyi Szent Erzsébet Onkológiai Intézet (Onkologický ústav svätej Alžbety v Bratislave) Mammológiai Osztályának vezető főorvosa és főnővére PhDr. Erika Zámočníková, …