Miközben Magyarországon, nemcsak a kisebb településeken, hanem a fővárosban is ritkaságszámba mentek augusztus 20-án a tömegrendezvények, Ópusztaszeren valóságos rendezvény-kavalkád zúdult ezen a napon az odalátogatókra. Ennek egyik része …
Trianon
-
-
Egy varázslatos évszámot, 2020-at írunk ebben az évben. Ez Trianon századik évfordulója, de hasonlóan varázslatos évszám lesz ezertíz év múlva (3030), amikor Trianon 1110 évfordulójára emlékezünk, és éppen …
-
Hol volt, hol nem volt, de inkább volt, mert ez egy megtörtént történet, volt egy falucska, amelynek lakói boldogan éltek, a többet teljesítők meg még boldogabban, mert nekik …
-
Június 6-án a Via Nova ICS szepsi alapszervezete 16 órára hirdette meg a római katolikus templom előtti téren azt a megemlékezést, melyet a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartottak. …
-
A trianoni békediktátum és ezen belül egyebek közt a Felvidék elcsatolásának 100. évfordulója alkalmából szoboravató ünnepségen mutatták be a Nagymegyerhez tartozó Izsap főterén állított emlékművet. Az emlékmű talapzatát …
-
Sokáig úgy tűnt, a koronavírus-járvány a trianoni diktátum 100. évfordulójára emlékező rendezvényeket a négy fal közé száműzi. Nem így történt: a Felvidék minden szegletében egy pillanatra megállt az …
-
Nem, nem a történészek dokumentumkutatásainak tudományos távolságtartásával, nem is valamiféle politikai vagy etnikai csoportérdekből írom le alábbi mondataimat. Sokkal inkább a sok millió Kárpát-medencei családtörténettel rokon, lélekbe zárt, …
-
A Felvidek.ma magyar portálon évek óta igyekszem számot adni a gyászos trianoni békediktátum évfordulóján, amely egy évtizede a nemzeti összetartozás napja és emiatt sokan június 4-én nem megemlékezést, …
-
Magyarországgal a Nagy-Trianon-palotában 1920. június 4-én 16 óra 30 perckor aláírt nemzetközi jogi dokumentum érvénybe lépése után a magyarok joggal kiáltották: Vesszen Trianon! Nem, nem, soha! Hiszen az …
-
Az I. világháború lezárásaként 1920. június 4-én a Versailles melletti Nagy-Trianon palotában került sor a békediktátum aláírására, mely megpecsételte a történelmi Magyarország sorsát. A 20. század legnagyobb magyar …