„Indulj el, csak szeress önzetlenül, s a szeretet mindenre megtanít.” Böjte Csaba atya levelét olvashatják a továbbiakban kedves olvasóink.
Egy új világ kapujában állsz, előtted szűz földek, birodalmak vannak. Tégy félre mindent, add el a limlomot, árát oszd szét a szegényeknek, indulj el, szeress! Minden a tiéd lehet, hódítsd meg, lakd be Isten Országát!” – mondja kétezer éve a mi Urunk Jézus Krisztus. Mondja! És milyen kevesen indultak el? De ki útra kelt, és célba ért, azt boldognak mondják az emberek.
Higgy!!! Ki látott már hódítani hitetlen sereget? Indulj el! Isten Országa előtted van!
Az Út maga a Mester, légy vidám, játssz a napfényben. Jézus mikor közénk jött nem bölcs beszéddel, eget rengető csodákkal kezdte, hanem szelíd mosollyal, gyermeki kacagó játékkal, harmincéves csendes munkával, kitartó növekedéssel a jóban az emberek örömére és a Mennyei Atya dicsőségére.
Te is indulj csendesen! Adj oda mindent! Az önzetlen munkát keresd, a szolgáló szeretet legyen az útitársad. Az emberek mindennapi gondját oldva, társa leszel a világot tovább teremtő Istennek. Mindegy, hogy hol kezded, csak szeress nagylelkűen. A szívek és vesék vizsgálója látja tetteid.
A nagy dolgok ajándékok, ne törtess utánuk, neked csak alázattal le kell hajolnod értük, át kell venned őket. Egy jó barát, egy váratlanul felpattanó kapu mely a határtalan távlatokra nyílik, a gazdag terméstől hozzád lehajló ágak, az új ország ajándékai. Ahogy mind beljebb mész Isten Országába, itt is, ott is ajándékok várnak! Ne loholj semmi után, Atyád szeret, gondodat viseli – te hálás szelídséggel ajándékainak örvendezzél.
Ahogy haladsz, a fény mindent beragyog, minden olyan egyszerűvé válik, és te csendben meglátod az összefüggéseket, Istened gondviselő jóságát. Ha figyelsz, felfedezed, hogy a Gonosznak nincs se keze, se lába, de aljas, vacak, ócska, csillogó dolgokkal szeretné megvenni kezed, lábad, hogy általad ártson. Nyelvedet akarja, hogy rút bűnökkel téged és környezeted bemocskoljon, szétszakítsa családodat. Ne foglalkozz vele, nincs hatalma feletted, te menj tovább. A benned lévő Lélek vezet. Bízzál benne! Ha elestél volna, kezdd újra, ha kell ezerszer, Isten megbocsát az elesettnek.
A legszebb álmaid, őszinte, tiszta vágyaid által Isten szól hozzád, vezet. A Szentírásban veled beszél: Anyád méhében kiválasztott! Örök szeretettel szeret! Ha nem szeretne, meg sem teremtett volna. Nevedet tenyerébe írta! A hegyek megmozdulhatnak, a halmok táncra perdülhetnek, de az én szeretetem nem hagy el soha. Mindezt neked mondja az Úr!
Persze néha úgy érzed, hogy rád szakad az ég, de te bízzál, erődön felül nem próbálnak meg. Ha kicsit félsz is, ne torpanj meg, menj tovább, a Végtelen vár reád. Az örökkévalóság elkezdősÿdött, minden nappal beljebb mehetsz a csodába. Ha figyelsz, mind intenzívebben értheted meg Istened bölcsességét, hatalmas erejét, irántad való végtelen jóságát. A végtelent csak végtelen idő alatt barangolhatod be, de te halhatatlan vagy. Ne félj! Te csak menj alázattal! A csodák lassan térdre kényszerítenek, Istenhez fordítják arcodat.
Az utadon semmi nem magától érthető, mert minden ajándék: a lehulló eső szülőanyát talál a sáros földben, mely forrásában oly tiszta, hogy belőle benned élet fakad, oltja szomjadat, hordozza bomló, kacagó jókedvedet. Ugyanaz az a víz, mely neked életet ad, az ibolya kibomló kék szirmaiba csodás illatként árad szét a tavaszi zsongásban. És ugyanaz a víz a tőkén keresztül utat talál, és otthonra lel a szőlőfürtben, melyet gondos kezek kipréselnek, s az édes must a hordó remeteségében erőt gyűjt, majd dallá változik szívedben. A fejedben egy kis mirigy parányi váladékával szabályozza a szomjadat, oly csendes alázattal, hogy csak ha beteg lesz, veszed észre, hogy van. Csoda?! De ki tudná felsorolni, a csodákat évmilliárdok fejlődésének gyümölcseit.
Atyám mind máig munkálkodik, én is munkálkodom, mondja a Mester. A naprendszerünk talán ötmilliárd évvel ezelőtt született! Mennyi isteni munka vezeti léptedet a semmiből a mába? Az egyház nem a majmoktól, az élő állatoktól, hanem az élettelen porból származtat tégedet. Porból lettél és porrá válsz, mondják fejednél a temetésedkor. Hiszem, hogy majd egykor az emberiség bölcsei megrajzolják e semmiből induló hatalmas diadalmenetet, mely az élettelen anyagon keresztül az öntudatra ébredő emberhez vezetett. Mekkora öröm lehetett a teremtő Atyának, mikor gyermeke két lábra állva elindult, és kimondta első szavait. Minden lépés megtételére évezredeket vár az Isten. Térdre borulok e végtelen türelem előtt. Te is haladsz, fejlődsz szépen, bomlasz akár a hajnal, vagy a világ, vagy az emberiség.
Persze tudom, sokan azt mondják majd neked, hogy utunk helyben topogás, a semmiben való forgolódás. Ne hallgass rájuk! Te a kezedet fogó Istenben bízzál. Jézus születésekor egymást adták-vették még az emberiség bölcsei is. Bethlen Gábor azt mondta: „Bár békeszerető ember vagyok, még is negyven csatában több ezer ember vérét ontattam.” Sokak szerint az volt Erdély aranykora. Milyenek lehettek a hétköznapok? Édesapám még a kommunizmus elején egyetlen verséért, mellyel senkit nem bántott, csak őszintén írt, hét év börtönt kapott. Hidd el, bomlik, növekszik, szépül a világ, s te benne csendesen, nyugodtan haladj. A holnap szebb lesz, mint a ma! Mert Isten építi megállíthatatlanul benned, ha akarod, általad a világot. Hegyeket mozgató csodatevő erő van szívedben, önmagadat tudatosan elvesztve fakadnak fel forrásaid, válsz magad is életadó forrássá. Az önzés, magad keresése önmagadba zár, lefolyás nélküli tócsa, mocsár leszel, elkerül mindenki, és ez a halál.
Indulj el, csak szeress önzetlenül, s a szeretet mindenre megtanít.
Csaba testvér
Magyar Kurír
