Erdeink 15 százaléka fenyves, olyan fák, amelyek bár őshonosak, de tájidegenek, ráadásul a magyarországi környezetben elpusztítják saját magukat. A gazdaságnak mégis fenyőre van szüksége, és korábban némi nosztalgia is hozzájárult a telepítéséhez – tudtuk meg a WWF-től.
A zöldminisztériumban pedig elmondták, hogy a természetvédelmi területek fenyvesei fokozatosan más fajoknak adják át a helyüket.
Magyarországon lucfenyővel, erdei- és feketefenyővel találkozhatunk, ám ezek közül egyik sem őshonos: fenyveseink mind telepítések eredménye. Egyedül Nyugat-Magyarországon, az őrségi klímában él meg természetes módon az erdei fenyő, de itt sem a klasszikus fenyvest, hanem elegyes erdőket alkot – mondta el a FigyelőNetnek Gálhidy László, A WWF Magyarország tudományos munkatársa. A hűvös környezetet kedvelő, karácsonyfaként legismertebb lucfenyő a Kárpát-medence területén 1000-1500 méteren érzi jól magát
Hazánkban tehát eleve hiányzik a természetes környezetük, és ez alapvetően rányomja bélyegét az állományokra. Az ország erdeinek 13 százalékát mégis a fenyők alkotják, de ennek elsősorban gazdasági okai vannak, mivel ez a fa kedvelt alapanyag. Volt némi nosztalgia is a korai fenyőtelepítésben: így próbálták meg valamiképp visszacsempészni a Trianonban elveszített Kárpátok zúgó fenyveseit. Nem árt azonban néhány fogalmat tisztázni, mielőtt az erdő természetességéről beszélünk – figyelmeztet a szakértő.
Gyakorlatilag csak van
Ökológiai szempontból őshonos, nem őshonos és tájidegen fajokról beszélhetünk – egyszerűsíti le a kérdést Gálhidy. Őshonos faj, jelen esetben fa az, amely adott területen a természetes növényzet része, mint hazánkban a tölgy vagy a magasabban fekvő tájakon a bükk. A nem őshonos fajok értelemszerűen ennek ellentétét jelentik, és elterjedési területükön megzavarhatják a természetes folyamatokat.
Sőt kimondottan veszélyesek az olyan agresszíven terjedő növények, mint például az akác, amelyet fája és virága miatt telepítettek be Amerikából. Magától is képes terjedni, és kiszorít maga körül szinte minden más növényt, amivel számtalan állatfaj élőhelye is elpusztul. Tájidegen az a faj, amely adott térségben lehet őshonos, de ahová telepítették, ott nem jelenne meg természetes úton: ilyen Magyarországon az összes fenyő.
Károkat okoz a környezetének: a lehulló tűlevelek megváltoztatják a talaj kémhatását, a zárt koronák nem engedik be a fényt, nem fejlődhet aljnövényzet. Nem terjed azonban természetes úton, mint az akác, a fenyves „csak” elfoglalja a helyet az őshonos flóra elől. A hazai állatfajoknak sem megfelelő élőhely, a fenyvesek hagyományos állatvilága pedig nem tud kialakulni a gazdasági művelés alatt álló, kedvezőtlen klímán elterülő erdőkben – mondja Gálhidy László.
Felemészti saját magát
A művelésbe vont fenyveseket 20-50 év után kitermelik, ám ennél nem is élnének sokkal tovább: saját magukat pusztítanák el. A tűlevelek ugyanis savassá teszik a talajt. A magyarországi körülmények között nem élnek meg azok a mikroorganizmusok, amelyek a természetes élőhelyükön lebontják a leveleket, tápanyagot juttatnak a talajba. Ezt a fa nem bírja sokáig, több száz éves fenyves Magyarországon elképzelhetetlen.
A WWF szakértője nem vitatja, hogy gazdasági szempontokból szükség van a fenyőfákra. Természetileg lerombolt területen elfogadható a jelenlétük, sok mai fenyőerdő helyén azonban – például az Alföldön, a dunántúli dombságokon – ajánlatosabb lenne a természetes növénytakarót visszaállítani. Gálhidy László szerint van elég olyan terület, ahol az őshonos növények háttérbe szorítása nélkül megtermelhető az ipar számára szükséges fenyőfa.
Fokozatosan lecserélik a faállományt
A fenyők jórészt nem a termőhelynek megfelelő, őshonos fafajok, így nem nyújtanak az adott területre jellemző természetes élőhelyet sem, sok esetben lerontják a talajt – ért egyet a WWF szakértőjével Czibula György, a KvVM természetvédelmi és erdészeti osztályának tanácsosa. Más kérdés, hogy jelenleg sokkal nagyobb arányban vannak jelen a hazai erdőkben, mint a potenciális természetes erdőtársulásokat tekintve lehetnének, ami maximum egy százalék – emeli ki.
Az erdők szakigazgatását ellátó szerv, az agrártárca a fenyők gazdasági szerepét emeli ki. Hazánkban jelenleg jegenyefenyőt, lucfenyőt, vörösfenyőt, duglászfenyőt, simafenyőt, erdeifenyőt és feketefenyőt termesztenek. Védett természeti területen is vannak azonban fenyőerdők, de a természetvédelmi törvény szerint itt az erdőfelújítást csak a termőhelynek megfelelő, őshonos fafajjal lehet elvégezni. Megvan tehát a szabályozás arra, hogy a védett területekről visszaszorítsák a telepített fajt.
Egy esetben kegyelmet kaphatnak
Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy a tűleveleseket hirtelen „kiiktathatjuk”, és a helyükre más fajokat telepítünk. Az erdőgazdálkodó ugyanis azzal a problémával szembesül, hogy a megváltozott termőhelyi viszonyok (talajleromlás, talajvízszint csökkenése) miatt nem tudja felnevelni az őshonos faállományt. Ezért a jogszabály megengedi, hogy ne egyik napról a másikra kelljen több tízezer hektár fenyőerdőt lecserélni őshonos fafajra, mert így több állami erdőgazdaság és sok száz magángazdálkodó csődbe menne.
A természetnek mégis származhat némi előnye a fenyőállományokból: néhány ritka, védett növény- vagy állatfaj megtalálja itt életlehetőségeit. Ilyenek például korpafüvek, harasztok, mohák, egyes ízeltlábúak, amelyek speciálisan a fenyőállományokhoz kötődnek. A telepített fenyvesekben jelennek meg, és legtöbbször nem az őshonos, termőhelynek megfelelő erdőtársulás fajai ezek.
A természetvédelem elsődleges érdeke erdeink őshonossága és termőhelyi megfelelősége, nem pedig ezen ritka, vagy védett fajok minden áron való fenntartása. Ennek ellenére ahol ezek a ritka fajok megjelennek, ott azt a néhány fenyőállományt fenn kell tartani – mondja Czibula György.
Figyelőnet.hu
