Dócs András Regionális együttműködés avagy mennyit ér a „felvidéki diplománk”? címmel az iskolai teljesítményről és a jövő lehetőségeiről értekezik.
Napjainkban az Európai Unió szele lassan áthatja Európa egész térségét. Az évről évre bővülő európai gazdasági közösség új, még mindezidáig kiaknázatlan lehetőségeket nyújt az új és régi tagországoknak egyaránt. Bár minden országnak szuverén ügye, hogy milyen mértékben kívánja kihasználni, hasznosítani az Unió által nyújtott lehetőségeket, a különbség a régi és új tagországok között akarva-akaratlan erősen érzékelhető. A közép-kelet európai térségben például az osztrák gazdasági és társadalmai viszonyok még utópikusnak tűnnek, de egyáltalán nem kizárt, hogy a 2004-ben csatlakozott országok az elkövetkező 10-15 évben hasonló fejlettségi szintre emelkedjenek. De addig, még hosszú út áll előttünk.
Munkámban a közép-kelet-európai tagországok lehetőségeiről szeretnék beszélni, magyarán, milyen karrierlehetőségeink is vannak ebben a térségben most és milyenek a jövőbe mutató prognózisok. Milyen lehetőségeket nyújt a jövő nekünk, felvidéki magyaroknak.
Ha a saját szemszögemből közelítem meg a helyzetet, igyekszem optimista és derülátó lenni. A Budapesti Corvinus Egyetem révkomáromi kihelyezett karának végzős közgazdász hallgatója vagyok az információmenedzsment szakon, ami azt jelenti, hogy egy éven belül a frissen végzett diplomások táborába fogok tartozni. Gyakran találkozom azzal a kérdéssel, hogy ugyan mit fogok kezdeni magammal, ha befejezem ezt az egyetemet, mert sokak megítélése szerint Szlovákiában nem lehet attraktív egy idehaza szerzett magyar diploma. Mondván, hogy szlovák földön senki nem fogja elismerni a Corvinus diplomát.
Még szerencse, hogy ez pont fordítva van. Már csak azért is, mert az előttem végzett két évfolyam példájából kiindulva, az elhelyezkedés nagyon pozitívan alakult. Igazából minden korábban végzett ismerősömnek sikerült állást találnia, és ami a legérdekesebb, körülbelül fele-fele arányban magyar, illetve szlovák földön helyezkedtek el. Ez tulajdonképpen csak azt jelenti, hogy megvan az az Istenadta lehetőségünk, hogy saját igényeink és elképzeléseink szerint válasszuk meg a számunkra megfelelőbb országot.
Bátran merem állítani, hogy ritka, amikor egy frissen végzett diplomás a saját szakmáján belül tud maradni, ennek ellenére a mi közgazdászainkból nem lettek bányászok és szociális munkások, hanem azért mindenki a saját szakmájának a közelében kezdhetett neki a nagybetűs életnek.
Számomra ez a kérdés még nem vált egyértelművé. Még nem tudom megmondani, hogy a 2008 januárjában eltűnő határnak melyik oldalán szeretnék dolgozni, azt viszont annál inkább, hogy amennyiben lehetőségeim engedik, a térség keleti féltekéjén szeretnék elhelyezkedni, letelepedni. Hogy ez a Bodrogköz magyarországi, vagy szlovákiai fele, netán Borsodnak, esetleg Ung- vidéknek hívják, teljesen mindegy.
Származásomat tekintve félig bodrogközi vagyok, félig pedig kassai. A szüleimnek mindkét ágon bodrogközi gyökerei vannak, viszont én már Kassán születtem és gyerekkoromban e két hely között ingáztam. A középiskolámat Sárospatakon végeztem, majd 2003-ban elkerültem Révkomáromba, ahol reményeim szerint egy éven belül „lejár a mandátumom” és emberi számítások szerint tovább is állok, és hogy merre lesz a következő magálló, az még elvész a jövő homályában.
Egy biztos, számomra soha nem okozott gondot a távolságok leküzdése, és az országhatárok is csak formális akadályt jelentettek. 2008-ban pedig már ezek a határok is eltűnnek.
Végre elmondhatjuk majd, hogy szabad emberek leszünk egy szabad Európában, ahol akkor és oda megyünk, amikor és ahová csak akarunk. De valóban nagy változást jelenet ez a számunkra regionális szinten? Nos, ezt meg tudnám cáfolni! Dolgozatom további szakaszában részletesen, kérdésenként szeretném átgondolni ezt a regionális helyzetet, az ideális jövőképet, karrieremet.
Hogyan jött létre a felvidéki magyar egyetem?
Elsősorban tudni kell a képzésről, hogy Szlovákiában és Magyarországon egyaránt kevesen tudják, hogy milyen képzés folyik pontosan Komáromban.
Az egész felvidéki egyetemi história körülbelül tíz éve kezdődött, amikor az ország legkeletebbi magyarlakta régiójában, Királyhelmecen elkezdődött az akkor még Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem négyéves közgazdász képzése, amely
mintegy a jelenlegi besorolások szerint főiskolai képzést biztosított. Ezzel egyetemben megfogalmazódott a szlovákiai magyarság konkrét igénye egy saját magyar nyelvű egyetemre, és mivel Királyhelmec semmilyen tekintetben nem bizonyult helyileg alkalmasnak az egyetem létrehozására, ezért a politikai körökben úgy döntöttek, hogy az egyetemet a magyarok által jelentősen sűrűbben lakott Csallóközben kell megalapítani.
Ez a választás Révkomáromra esett, amely a Csallóköz keleti határa és egyúttal közel van Párkányhoz és Ipolysághoz, amelyek szintén sűrűn magyarlakta települések. És mivel a semmiből nem lehet egyik napról a másikra egyetemet létesíteni, így a BKAE, amely későbbi jogutódja lett a Budapesti Corvinus Egyetem, 2001-ben elkezdte Révkomáromban az ötéves, egyetemi szintű közgazdász képzését, majd egy évvel később, 2002-ben a Budapest Műszaki Egyetem szintén Révkomáromba helyezte az ugyancsak egyetemi szintű informatikus képzését.
Mind a két egyetem 3-3 évfolyamot indított a székhelyen kívül képzési helyen, melyet elsősorban a Magyar Oktatásügyi Minisztérium és a Selye János Egyetemért Alapítvány támogatott. Ezt követően jöhetett létre 2004-ben a Selye János Egyetem, amely a BCE mintáján saját közgazdasági kart indított, a Nyitrai Konstantin Egyetem konkurenseként, pedagógiai kart, valamint magába olvasztva a régóta működő Komáromi Kálvin János Református Teológiát, egy teológiai karként.
Ez az egyetem több-kevesebb nehézséggel már negyedik éve működik nappali és levelező tagozaton egyaránt, jelenleg mintegy 2000 főt is meghaladó hallgatósággal.
Mennyit ér a diplománk?
Ezzel a kérdéssel szerintem már az összes hallgatótársam találkozott. Gyakran találkozom olyan rosszindulatú érdeklődőkkel, akiknek már a kérdés feltevés módjáról lerí, hogy kárörvendően bíznak abban, hogy az egyetemi erőfeszítéseim hiábavalónak bizonyulnak majd a jövőben. Leegyszerűsítve, sokan megkérdőjelezik a révkomáromi Corvinus diploma legitimitását és értékét, de legtöbb esetben ez abból fakad, hogy a többség egyszerűen nincs tisztában a helyzettel és egy kalap alá vesznek a selyésekkel, amit az utóbbi időkben már sértően szoktam felfogni.
A Budapesti Corvinus Egyetem egy európai szintű, nagy múltra tekintő, nívós felsőoktatási intézmény. Számtalan közéleti személyiség, miniszter, képviselő és nagyvállalkozó önéletrajzában olvashatjuk, hogy a Karl Marx Egyetem, vagy a BKÁE diplomájával büszkélkedhetnek, ezeknek jogutódja a Budapesti Corvinus Egyetem. Biztos vagyok benne, hogy eminens dolog a BCE diplomáját birtokolni, de talán még értékesebb ez a diploma, ha ezt olyan szakember birtokolja, aki két nyelvet majdhogynem anyanyelvi szinten beszél. És itt szeretnék kilyukadni a mi esetünkre.
Mindig szkeptikusan álltunk hozzá, hogy milyen lehetőségekhez juthatunk a diplománkkal, ha majd kikerülünk a munkaerőpiacra. Egészen addig váltott ez ki nagy aggodalmat a diákság körében, amíg nem voltak végzős hallgatóink. Aztán, miután kikerült az első friss diplomás csapat, lehetőségeink szerint mindannyian igyekeztünk figyelemmel követni régi diáktársainkat, mert kíváncsiak voltunk, hogyan boldogulnak a nagyvilágban. Kellemes meglepetés volt, amikor egy bő fél év után sorban mindenkiről hallhattuk valami pozitívat.
A régi diákság túlnyomó részének sikerült érvényesülnie a munkaerőpiacon, és hozzátenném, nagyon sokan kifejezetten előkelő állást szereztek. Nagyrészt Magyarországon kerestek munkát, de aki megrögzött módon Szlovákiában akart maradni, annak a corvinusos diploma sem jelentett akadályt, és akikről én tudok, semmilyen negatív diszkriminációban nem részesültek.
Észre kell hát vennünk, hogy ennek az állapotnak köszönhetően, mi révkomáromi corvinusos hallgatók, jelentős előnyben vagyunk pesti diáktársainkkal szemben, ugyanis anyanyelvünkön és az általunk beszélt világnyelveken túl, mi közel anyanyelvi szinten beszélünk egy szláv nyelvet, ami sok közgazdász szakembernek előnyére válna. Pláne most, hogy az uniós csatlakozás egyfajta egységbe is igyekszik kovácsolni az egész Európát és így főleg a szomszédos országokat. Lehet, hogy egyszer majd mi leszünk ennek az egységnek a kulcsa?
És hát előnyösnek tartom a diplománkat a selyés diáktársaim diplomájával szemben is, mivel ők, még ha szintén kétnyelvűek is lehetnének, a Selye János Egyetemnek még hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy a neves egyetemek közé nője ki magát. Sőt, a dolgok jelen állása szerint még nagyon hosszú utat.
A térség helyzete gazdasági és társadalmi szinten?
Az Európai Uniónak köszönhetően új lehetőségek nyílnak minden frissen belépő tagállam számára. Ezek a lehetőségek magukban hordozzák a gazdasági, társadalmi és politikai fejlődés lehetőségét. A hirtelen kiszélesedő piac pedig egyenesen rákényszeríti a szomszédos országokat az együttműködésre.
Erre több példát is felhozhatnék, akár ha csak az újonnan belépett autógyárak esetét is említeném. Szlovákiában robbanásszerűen szaporodott meg az autógyárak száma. Az első piaci belépő, a Volkswagen még valamikor a 90-es évek közepén telepedett le Szlovákiában, és 2000-ben már a szlovák GDP mintegy 20%- át ő termelte ki. Azóta további két hatalmas autógyár vetette meg a lábát nálunk, az egyik a Zsolna melletti Kia, illetve a Citroen-Peugeot közös vállalata, a PSA konszern. Ha csak ebből indulunk, ez a három autógyár is több tízezer embert alkalmaz. És még nem is beszélve az elektronikai iparról, mint a Galántán mamutvállalatként működő Samsung, vagy a nagymihályi Siemens. Hasonló a helyzet Magyarországon, vagy a szomszédos Csehországban, valamint Lengyelországban.
Magyarországon hasonlóképpen több autógyár van jelen, mint például az Audi, vagy a Suzuki, amelyek hasonló módon, mint Szlovákiában, az ország nyugati felén koncentrálódnak. De ugyanígy az elektronikai ipar is jelentős, mint ahogyan a gödöllői Sony, vagy a hatvani Bosch is igazolja.
Ezek a vállalatok a saját beszállítóikat nem feltétlenül belföldről választják, hanem amint azt a szabad piaci kapitalizmus szabálya is diktálja, igyekeznek a legolcsóbb, és a legtöbb kritériumnak megfelelő partnereket megszerezni. Ezért is történhet meg, hogy a szlovákiai Siemens egyik beszállítója egy magyarországi öntödei kft. , amelyik például a mosógépek motorpajzsait gyártja. De ha figyelmesebben átvizsgálnánk a piacot, szlovák-magyar kooperációk és vegyesvállalatok tömegeivel találkoznánk.
Talán ez lehet az egyik fő okozója a korábban még jelentős nemzetiségi ellentétek enyhülésének is. Lassan, de biztosan megérik az emberekben a nyugat-európai gondolkodásmód, amelyik már nem ad szabad utat a gyűlölködésnek, mert mindenkinek be kell látnia az egymásra való ráutaltságot.
Nálunk Szlovákiában is lassan elkezdődött az az elkerülhetetlen folyamat, melyet a fejlődő világ diktál, mely szerint a belső társadalmi ellentétek szításáról áthelyeződött a hangsúly a gazdasági fejlődésre.
A nyugati világ fejlett országainak láttán, a keleti térség lakosságában is megformálódik a magasabb életszínvonal iránti igény. Ezért ezek az emberek már inkább profitorientált gondolkodást tanúsítanak, minthogy az ellentéteket szítsák. De természetesen még mindig akadnak bőven kivételek. Ez inkább a társadalom idősebb korosztályára jellemző, akikbe a történelem során berögződött a gyűlölködő, primitív gondolkodás. Köszönhető ez az előző rendszernek is, amely belenevelte az emberekbe a másoktól való félelmet és elutasítást, hogy könnyebben manipulálhatóvá tegye őket. Valószínűleg ez a jelenség csak a jelzett korosztály kihalásával fog eltűnni, de egyszer ők is elfogynak.
Milyen lehetőségeink lesznek a jövőben?
Mivel nagy ütemű a fejlődés a térségben, így az újonnan letelepedő vállalatoknak köszönhetően a munkaerő igénye is nő. Például a galántai járásban olyan mértékben létesülnek új munkahelyek, hogy jelenleg magasabb a munkaerő-kereslet, mint a kínálat, így nem ritka, hogy az üres állásokat kelet-szlovákiaiak, vagy külföldiek töltik be. És ez a jelenség a bérek folyamatos növekedését vonja maga után.
És a folyamatosan gyarapodó külföldi befektetőknek köszönhetően csökken az esélye, hogy nekünk, felvidéki magyar diplomásoknak valamiféle negatív diszkriminációval kelljen találkoznunk. Ugyanis a nagyvállalatok politikájában nincs helye a nemzetiségi alapon történő megkülönböztetésnek, nekik egy fő céljuk van, a hatékony produktivitás, és a helyi piacon való helytállás. Éppen ezért előtérbe kerül a szakmai tudás és előmenetel, ami lehetőséget biztosít a szakképzett munkaerő számára.
Sokan azért könyvelik el kilátástalannak a magyar diplomával rendelkező felvidékiek helyzetét, mert kisebb eséllyel kerülhetnek be az állami szférába, ami végül is igaz. De a kor divatja azt diktálja, hogy aki valóban talpraesett, és jó szakember, az inkább a multinacionális cégeknél próbálja megtalálni a számításait. Valahol inkább így gondolkoznak a friss abszolvensek is, és igyekeznek figyelmüket a fényes karrierrel kecsegtető nagycégek felé irányítani. Azt már mindenki megtanulta, hogy az állami szféra hátterében a politika húzódik. Mindig a hatalmon lévő kormány a legfőbb hatalom, ami nagy nyomást gyakorol a saját hivatalnokaira.
Ezért gyakorlatilag törvényszerű, hogy a kormányváltásokat követően az állami apparátus átszerveződik, így a fiatalabb generáció nem akar ezekre a pályákra építeni. Hiányzik belőle a tartós siker és a biztonság, szemben a multinacionális vállalatokkal.
Kis- és középvállalkozások a térségben
Párhuzamosan a gyarapodó nagyvállalatokkal együtt, szaporodik a mikro- és középvállalkozások száma is. Ez egy teljesen normális állapot a szabad versenyes kapitalizmusban. Egyre többen váltják ki a vállalkozói engedélyüket, hogy a szükséges tőke megteremtése után szerencsét próbáljanak a magánszférában. Ez már nem úgy néz ki, mint a rendszerváltás után.
Ugyanis a rendszerváltást követően Szlovákiában és Magyarországon egyaránt, sorra mentek tönkre az állami vállalatok, melyeket később magányszemélyek privatizáltak, és a munka nélkül maradt lakosság rá volt utalva, hogy kényszervállalkozásokhoz fogjon, holott a többség még elegendő tőkével sem rendelkezett.
Ma már csak azok az emberek kezdenek el vállalkozni, akik alapos megfontolásból, felismerve a megnövekvő fogyasztói keresletet, profitszerzésre törekszenek és nem csak a szűkös megélhetést szeretnék biztosítani maguknak. Ezzel az álláspontommal és nézetemmel egyetértenek a nyugati befektetés elemző cégek is, akiknek legutóbbi felméréseiből is ugyanez a konzekvencia vonható le.
És milyennek képzelem el a saját karrieremet?
A jövőbeli karrieremet illetően több alternatíva is szóba jöhet, és csak emberi számításokkal tervezhetek, ami önmagában kevés, mert abba még sok minden beleszólhat. Egyik lehetőség, hogy édesapámmal együtt folytatom az általa elkezdett építőipari vállalkozást, mert valahol úgy érzem, számít rám. Ennek a vállalkozásnak a profilja az építőanyag- és faanyag-kereskedelem, amely első sorban a szlovák és magyar piacra koncentrálódik. Nagy kedvencem az építőipar, és szerintem sok új és hasznos ötlettel bővíthetném ki a tevékenységet. Egyetlen szívfájdalmam az lenne, hogy így távol kerülök attól a szakmától, amit tanultam, bár ő is gépészmérnök és elégedett ezzel a munkával.
A következő lehetőségem az lenne, ha bátyám nyomdokaiba lépve csatlakoznék egy kelet- szlovákiai, vagy észak-magyarországi multinacionális vállalathoz, mint ahogy azt ő is tette. Ebben az esetben a saját választott tudományterületemen tanulhatnék, de ennek is van hátulütője. Csak azt látni a nagyvállalatoknál, hogy testileg-lelkileg lekötik alkalmazottaikat, és onnan már nehéz kikerülni. Egy mai közép-, vagy felsővezető már annyira szerves részévé válik a cégnek, hogy onnan mozdulni sem akar. Köszönhető ez a rengeteg juttatásnak és járuléknak, ami teljesen lekötelezi dolgozót. Ilyenek a szolgálati jármű, mobiltelefon, notebook, utazási támogatások és a magas prémiumok. Én is ezt látom a saját bátyám esetében. Korábban még ő is a magánvállalkozásról álmodozott, most már szerintem teljességgel lehetetlen, hogy önállóan fogjon hozzá valami bizonytalanhoz, amikor jó körülmények között dolgozhat biztos helyen.
A harmadik alternatíva pedig a mezőgazdaság lenne. Ez az ágazat egy kifejezetten felmenő ágazata térségünknek, melyet még az uniós agrártárca is támogat. Ezzel foglalkoznék a legszívesebben.
Diákéveim alatt minden nyaramat ezzel töltöttem. Tavasztól elkezdtem a zöldségek és gyümölcsök termesztését, és a szezon kora ősszel fejeződött be. Elsősorban szőlészettel és gyümölcskertészettel foglalkozom, túlnyomórészt csonthéjasokkal, mint a sárgabarack. A megtermett gyümölcsöket pedig Észak-Szlovákiában értékesítettem. Ezáltal a nyaram nagy részét tiszta szlováklakta területeken töltöttem, és naponta több száz emberrel kerültem kapcsolatba, és mindig másokkal. Azért is utasítom el a szlovákok „nacionalista” sztereotipizálását, mert már hosszú évek óta nem találkoztam gyűlölködő jelenséggel. Ezért úgy gondolom, megférünk a nemzeti többséggel és a jövőmet leghamarabb idehaza, Szlovákiában tudom elképzelni.
Ilyennek látom a saját régiónk helyzetét, előnyeit és nehézségeit. Rejtélyes módon bízom benne, hogy az idő nekünk dolgozik, a türelem, remény és kitartás meghozza gyümölcsét. Bár a jövő, még rengeteg meglepetést tartogat, de bízom benne, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok egéről egyszer s mindenkorra eltűnnek a sötét felhők és végre kisüthet a Nap.
