Szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítanak Kassán a szombat délután fél ötkor kezdődő az MFK Kosice – DAC Dunajská Streda élvonalbeli labadarúgó mérkőzésen, mert magyarországi szurkolók érkezésétől és rendbontásoktól tartanak. Ezekről egyeztettek a hazai rendezők, a biztonsági szolgálat és a rendőrség képviselői.
– Eredetileg nem minősítettük kockázatosnak ezt a találkozót, de a múlt heti dunaszerdahelyi események után elővigyázatosak vagyunk. Ráadásul olyan értesüléseket is kaptunk, amelyek szerint Miskolcról, illetve Budapestről főleg a DVTK és a Ferencváros keménymagja is készül a meccsre – nyilatkozta Stefan Tarkovic, a kassai egyesület igazgatója. Arra a kérdésünkre, vajon honnan vannak ilyen információi, azt a választ kaptuk, hogy a rendőrségtől. Bővebbet a Kassa megyei rendőrfőkapitányságon sem tudtuk meg, ahol mindössze annyit közöltek, hogy valószínűleg jönnek magyarországi szurkolók is.
– Már a beléptetéskor tüzetesen ellenőrzünk minden szurkolót. Azután hangosbeszélőn közöljük, hogy tilos a petárdák, a füstbombák dobálása, a nemzetgyalázás és más gyűlöletbeszéd. Felhívjuk a drukkerek figyelmét arra is, hogy a rendőrség videokamerákkal követi nyomon az eseményeket és a rendbontókat azonnal kiemeli – tájékoztatott Jozef Vukisic, a kassai labdarúgó szakosztály elnöke.
Újabb magyarországi provokációtól tart egyébként Robert Fico is, aki a pénteki informális uniós csúcstalálkozón a pozsonyi SITA hírügynökségnek igy nyilatkozott: „Valóban mindenáron provokálni akarnak, s olyan légkört teremteni, amely összeegyeztethetetlen a jószomszédi kapcsolatokról vallott filozófiánkkal?” – háborgott a szlovák kormányfő.
– Nem értjük, mire jó ez a hisztériakeltés? – válaszolta érdeklődésünkre Kása Nándor, a dunaszerdahelyi fan-klub elnöke. Igy folytatta: – Augusztusban stadionunkban sportszerű találkozón 3:0-ra nyertek a kassaiak, akiket a végén megtapsoltunk. Most sem készülünk semmilyen rendbontásra. Két autóbusznyian nem randalírozni, hanem szurkolni indulunk a kelet-szlovákiai megyeszékhelyre. Egyébként az a meggyőződésem, hogy a múlt szombati dunaszerhelyi balhét is a rendőrök okozták, akik nőket, gyermekeket is vertek, s máig nem tudták bizonyítani, hogy miért. Kassát a tolerancia városaként ismerem, ezért sem tartok semmilyen rendkívüli eseménytől. Azt meg végképp nem értem, miért háborognak egyesek azon, hogy magyarországi szurkolói is vannak a DAD Dunaszerdahelynek, hiszen az Európai Unióban lennénk, ahol szabad az átjárás a focimeccsekre is – hangoztatta a dunaszerdahelyi vezérszurkoló.
NOL