A Magyarországi Református Egyház 2026-ot az Imádság évének nyilvánítja. Az év célja, hogy a hívő ember és közösség megállítsa a világ zaját, és Istennel hiteles kapcsolatba lépjen. A Missziói Szolgálat gondozásában jelent meg a (Szela.) című imádságos napló, amely segít az elcsendesedésben és az elmélyülésben. A hívő ember és közösség számára készült, hogy együtt haladjanak a lelki úton.
A magyar református világközösség egészét érinti a honi egyház döntése, a Kárpát-hazán túl, az öt kontinensen élő reformátusokat is hívja lelki beszélgetésre, kéz összekulcsolására. Ez a felhívás nem csak egy felekezetet emlékeztet létezése szívritmusára, hanem más keresztyén közösségek tagjait is, hogy még tudatosabban, és következetesebben imádkozzanak – imádkozzunk együtt!
Az emberiség legősibb, egyetemes önmeghaladása az ima
Ma a Föld lakosságának 85%-a tartozik a nyolc világvallás (statisztikai nagyságrendben: keresztyénség, iszlám, hinduizmus, buddhizmus, taoizmus, shintoizmus, zsidóság, szikhizmus) valamelyikéhez és 4 200 kisebb vallási csoportosuláshoz, törzsi, kultuszi közösséghez. Mindegyiknek meg van a szakrális rendje, amelyek között még a legegyszerűbb, animista, ősi családi, törzsi szellemeket tisztelők is hitéletük csúcsának az imádkozást tartják. Mivel az ima egyetemes és a legősibb kulturális jelenség. A bibliai mértékhez, értékhez, forrásokhoz viszonyítva 4 200 féle lehet szerkezetileg, mivel ennyi vallást, vallási létformát tartunk számon a világon. Az emberiségnek van imaélete.
A legmagasabb rendű szellem-erkölcsi imaforma talán nem is az, amit szavakkal fogalmazunk meg, hanem az, amiben „az elvillanó létezés” (Krasznahorkai László) ember milliárdjai, a „semmikék” (Röhrig Géza), de nem a semmik, önmeghaladó önátadásban helyezik oda magukat Teremtőjük, Istenük, Megváltójuk elé, „kezébe”, kebelére.
Valahogy úgy, ahogyan Urunk tette ezt a kereszten: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet” (Luk 23,46). Az önátadás a legmagasabb rendű ima, amikor nem ima megrendelésekkel, kérések, kívánságok listájával állunk oda Isten elé, hanem szívünk, lelkünk, egész valónk odaadásával. Neki adásával. Visszahonosítással Őhozzá. Őshonunk, ősfészkünk Teremtőjéhez.
Miként Urunk főpapi imádságában kérte, hogy a keresztyén lét az egyesülés, az egységesülés, a visszahonosítás létformája lehessen a Földön: „hogy egyek legyenek, mint mi… ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned… egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk” (János 17,11kk).
A legszellemibb, leginkább lelkibb imádságban elvész az én, az egyéni kívánság, nem ima-, és kérés listákkal állunk elő, hanem megsejtjük, átéljük az unio mystica cum Christo-t, a Krisztussal történő titokzatos egyesülést. A legmélyebb imádságnak ez a formája emel a legmagasabbra, az odaadás doxológiájába, a dicsőítő leborulásba, (ami a kiborulás szakrális kivédése – Gyökössy Endre). Ez villantja fel a lelki önmeghaladás kegyelmi célját, a visszahonosítást a Mindenható, Szent Háromságos Isten közösségébe. Urunk a „Mi Atyánk” imateljességével ajándékozta meg az emberiséget.
Az Édenbe már nem helyezhet vissza, nem is akar. De a Szentháromságos, örökerős istenközösségbe igen. Minden elmélyült imában ezt kérhetjük: a visszahonosítást Három-Egy Úristenünk szeretet-közösségébe.
Ez az, ami után öntudatlanul vágyik a földi 4 200 vallásformában élő mai emberiség 85%-a, s ez az, amit egyedüliként csak a keresztyénség önmeghaladó, önátadó imaélete kínálhat a világnak.
Mert Istenünk azért adta az „imádság spirituális bélését, belső tiszta szellemi tapasztóanyagát”, hogy földi, személyes, közösségi, felekezeti, nemzeti létünk fészkeit a nyers valóság (a sártapasztás) rombolásával szemben otthonossá béleljük ki vele.
Ahol csak megszólal a szív teljességéből ez az imaforma, ott ez az otthonossá építő lelki munka valósul meg. Akkor vagyunk, leszünk igazán otthon.
Ima árvák vasárnapja – imádkozz túl önmagadon
Az imádság évében rendkívüli alkalmakat és lehetőségeket kínál Urunk.
Leginkább arra, hogy ne csak a mi olykor nagyon gyermeteg kéréseinket jegyezzük bele imanaplónkba, soroljuk fel imáinkban, hanem olyanokat, amelyek világosan jelzik a személyes lelki önmeghaladásunkat.
Eszembe jut ezzel összefüggésben az a nevezetes történet, amiben a 102 éves amerikai öregmamát kérdezték meg nyersen fogalmazó dédunokái: – Dédi, te már 100 évnél is többet éltél, nem unod már az életet? Ő megdöbbenve, de szelíden válaszolt: – Egyáltalán nem, mert több dolgom van, mint nektek. Mert minden nap többször is imádkozom értetek, hisz’ nektek se időtök, de kedvetek az imához. Meg azért sem unom az életet, mert látom, hogy mennyi lelkileg árva, apátlan-anyátlan ember él csak körülöttem is, s mennyivel több ilyen lehet a földön?! Uramisten, segíts nekem, nekik!
Valóban: tudatosul-e bennünk, mennyi fel nem ébredt, magányos, saját maga vagy mások által sorstalanná, árvává lett-tett ember él csak kis hazánkban? És a Kárpát-hazában? S a nagyvilágban? Ne értsük félre! A legutóbbi népesedési statisztika szerint szembesültünk a megdöbbentő adatokkal: 943 982 (összlakosságunk 9,83%-a) csak a hitét gyakorló református hazánkban.
És a többi? Vajon miért alszik, miért közönyös? Miért nem hallja egyháza, lelki édesanyja hangját? Ki a felelős ezért? Elmondta-e nekik valaki: imádkozunk érted is, hogy megismerd, mi a helyes Út, mi az Igazság, és az élhető Élet? Próbálunk – ahogyan Bonhoeffer írta egyszer – önmagunkon túlra is imádkozni? Szólni, kiáltani? Média-multiplikálással is?! Isten missziójaként a lelkileg boldogabb Magyarországért?!
Ugyancsak Bonhoeffer szavaival: „Merjétek magatokkal szemben olvasni a Bibliát!” Merjük? Akarjuk? Amiből az imádság évére nézve ez következik: merjetek magatok ellen is – bűneitek, eltúlzott vágyaitok, torz önképeitek ellen is imádkozni!
Segédanyag ajánlás az imádság évéhez
Imádságos hangoskönyvként, CD melléklettel jelent meg a „Teremts bennünk csendet!” című gyűjtemény, amely a katolikus, református és evangélikus imádságokat gyűjti össze. A gyűjteményben neves színművészek és médiaszemélyiségek mondják fel az imákat.
Ökumenikus imagyűjteményt is fellapozhatunk, amit például „Fohászok és vallomások – A világ legszebb imái” címen Lukács László és Christoph Einiger állított össze évtizedekkel ezelőtt, a legkülönbözőbb országokból, korokból és személyiségektől származó imádságokkal. A könyv elektronikus változata is elérhető, a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni.
Református házunk tájáról számos szép és inspiráló imagyűjteményt tudunk hasznosítani az imádság évében.
Visky István királyhágó-melléki lelkipásztor testvérünk jó 20 éve állított össze egy remek kézikönyvet Istennel való magányos beszélgetés – XVI-XIX. századi református imádságok címmel. Vagy: a Szentlélek igehirdetője, a svájci Rudolf Bohren nagyszerű könyvecskéjét is ajánlhatjuk, amit a Kálvin Kiadó jelentett meg 2011-ben Tanuljunk imádkozni – Gyakorlókönyv Pál apostol és Kálvin alapján címmel. Kálvin gondolataival, Pál Igéivel pásztorolja lelkünket ez a kis könyvecske az igazi önmeghaladásra, például így is: „Felemelsz magadhoz minket,/a te teljességedet adod nekünk, beoltasz minket a te testedbe”. Éljünk, imádkozzunk önmeghaladó tágas horizonton 2026-ban is!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
