Nehezen képzelhető el feleslegesebb vita annál, mint hogy a magyar földrajzi nevek közül melyik történelmi és melyik mesterséges, illetve melyiket használhatják a kisebbségek tankönyveikben és melyiket nem – írja hétfőn a Sme című szlovák liberális napilap.
Az értelmes és tisztességes embert ugyanis egyáltalán nem zavarja, hogy a magyar tannyelvű iskolák tankönyveiben olyan megnevezések szerepelnek, amelyeket a magyar gyerekek természetesnek tartanak – folytatódik a cikk. A szlovák megnevezések a magyar név után vagy egy tankönyv végi szótárban szerepelhetnek.
Még feleslegesebb, ha a hatalom és hivatal dönti el, mely megnevezéseket szabad használni, mert ezt az élet már régen megoldotta. Azok a nevek, amelyek a történelmi Magyarországon felsőbb utasításra születtek, többnyire nem váltak be, amelyek pedig beváltak, azok logikusan nem mesterségesek, s teljesen mindegy, hogy 100 vagy 500 éve születtek.
Ha a szlovák politikusoknak valóban az elv lenne a fontos, tehát az, hogy csak a történelmi földrajzi nevek legyenek használatosak, akkor a polgári egyenlőség keretén belül lehetőségük lenne betiltani a szlovák tankönyvekben használt, a maga idejében a helyi lakosságra rákényszerített olyan városneveket, mint Štúrovo (Párkány), Hurbanovo (Ógyalla) vagy Sládkovičovo (Diószeg) – áll a lapban.
„Nehezen találunk világosabb és ismertebb példákat a nyelvi kolonizációra, mint azt, amikor a hatalom azzal próbálja meg jelképesen kifejezni a meghódított terület feletti uralmát, hogy a helyi lakosságra nemcsak hivatalnokait, szobrait, turuljait vagy kettős keresztjeit kényszeríti rá, de az (új) helyi megnevezéseket is. Trianon előtt ezt a magyar politikusok tették, míg most a változatosság kedvéért a szlovákok, bizonyítván, hogy az egykori nagyhatalmú ispánok legjobb tanítványai” – zárja kommentárját Peter Morvay, a Sme szerkesztője.
MR
