Június 10-én Alsósztregován emléktáblát avatnak Balassa Géza, felvidéki személyiség tiszteletére, aki elsősorban múzeumi, műemléki, művészeti és helytörténeti kutatásban végzett hatalmas munkát. Elméleti (történeti) és gyakorlati munka nála szorosan összetartozott. Az alábbiakban fia, Balassa Zoltán emlékezik édesapjára.
Balassa Géza 1914. március 10-én született Felsőbakán, Hont vármegyében, a lévai járásban. Apja Gusztáv Adolf, zólyomlipcsei születésű evangélikus falusi kántortanító volt. Édesanyja, Okos Teréz Cegléden született református családban. Apjának ez volt második házassága, melyből két gyermek született, Irma és Géza.
Középiskolai tanulmányait Körmöcbányán végezte, ahol 1933-ban leérettségizett az Állami Csehszlovák Reformreálgimnáziumban (Štátne československé reformné reálne gymnázium). Közben a család is ide költözött. Apjai ugyanis elveszítette állását, mivel nem volt hajlandó letenni a hűségesküt. Édesapja korán elhunyt (1923), anyja kifőzdét tartott fenn, hogy eltartsa családját. Olyan szegénységben éltek, hogy édesapja temetésére kölcsönvett ruhába tudott csak elmenni.
Egyetemi tanulmányait a pozsonyi evangélikus teológián kezdte meg. Két szemesztert végzett el (1933/34), de az intézmény világias légköre miatt kilépett. Ezért a következő szemeszterben a pozsonyi Állami Pedagógiai Akadémiára iratkozott be, ahol 1935-ben népiskolai pedagógiai végzettséget szerzett. A következő két évben Ruttkán, Szklabonyaváralján, Zólyombrézón tanított, majd 1937-ben vizsgát tett és jogosulttá vált evangélikus hittant tanítani a népiskolákban. 1939-40-ben jogosultságot szerzett, hogy polgári iskolai tanárként működjön. Szlovák nyelvet, földrajzot és történelmet oktathatott. Ekkor már Zólyomban tanított a polgári iskolában, majd Zólyomlipcsén. 1945-ben kiadott egy szellemes könyvecskét, melyben a szlovák nyelvben használatos rendhagyó szavakat tréfás mondatokban foglalta össze. Ez a kis munka több kiadást is megért.
1939 Karácsonyán megnősült. Feleségül vette Krcsméry Katalin (1914-2006) nyelvtanárnőt, aki német, angol, francia nyelvet oktatott.
Katonai szolgálatra két ízben is alkalmatlannak találták (1936, 1944).
Közben egy rendelet miatt, mely kötelezte az állami alkalmazottakat az első Szlovák Köztársasásgban, hogy csak szlovákul írt vezetéknevet használhatnak, családnevét szlovákosították (Balassa → Balaša). Ezt a nemzeti-szocialista gyakorlatot később kiterjesztették az összes történelmi családnévre és ezt mindmáig alkalmazzák.
1941-ben, amikor éppen Zólyomban tanított, kezdeményezője lett egy helytörténeti múzeum létrehozásának. Megkezdődött a gyűjtés és a múzeum 1944-ben meg is nyílt. Később a zólyomi vár felújításának kezdeményezője és felügyelője lett. Ekkor fedezte föl Mayer Ede II. Rákóczi Ferenc-szobrát, melyet később Borsinak ajánlott föl, s az 1969 óta a fejedelem szülőháza előtt áll.
1944-től a túrócszentmártoni Állami Régészeti Intézet (ÁRI) titkáraként dolgozott.
1945. február 19-én beiratkozott a pozsonyi Szlovák Egyetemre (Universitatis Slovacae Istropolitanae). Teológiai tanulmányait beszámították, így a Filozófiai Kar nyolc szemeszterét végezte el. Közben át kellett esnie a megbízhatósági vizsgálaton. Ezt 1946 május 27-én Pozsonyban mint egyetemista megkapta. (Zólyomban ezt nem akarták kiadni neki, mert feleségével együtt a front elől Szakolcára menekült.) 1947-ben középiskolai, két évre rá gimnáziumi tanári képesítést szerzett földrajz-történelem szakon. Szakdolgozatának témája történelemből Románia és a világháború címet viselte. Pedagógiából J. Heinrich Pestalozziról írt tanulmányt. Tanárai között számos neves szlovák szakembert találunk mint Branislav Varsík (1897-1994), Daniel Rapant (1897-1988), az általa leginkább becsült Alexander Húščava (1906-1969) és később atyai jóbarátjává vált Vojtech Budinský-Krička (1903-1993) későbbi kassai régész (eredeti neve: Budaházy), aki régészeti karrierjét a háttérből egyengette és a nemtelen támadásokkal szemben mindig megvédte.
Zólyomi tanári állását föladta, s 1948-52-ig a radványi könyvtárban és levéltárban dolgozott (Állami Talajgazdasági Intézet – Štátny pôdohospodársky archív). E munkája során teherautóval járta a környék elhagyott kúriáit és kastélyait, hogy megmentse a pusztulástól az elmenekült nemesi családok levéltári anyagát. Már ami a háborús pusztítások, rablások után megmaradt. Döbbenetes tapasztalatokat szerzett útjai során. Ezután került a besztercebányai múzeumba az ÁRI javaslatára (1952-1962). Peter Ratkoš (1921-1987) történész azzal bocsátotta útjára, ha magyarokat, vagy avarokat talál, „földet rá!” Ebből később gondok is adódtak. Az általa feltárt avar sírokból kisvártatva avar-szláv, majd szláv-avar, végül szláv sírok lettek, ami ellen tiltakozott. Az ő ásatásai alkották a múzeum régészeti anyagának gerincét. Ő is hozzájárult ahhoz, hogy a múzeum átköltözve a Corvin-házból a Thurzó házba, komoly anyagot állított ki. 1956-ban a csehszlovák titkosszolgálat emberei látogatták meg azzal a követeléssel, hogy az összes történelmi puska csővéből vágjanak le egy darabot és öntsék be ólommal. Az elvtársak annyira féltek, hogy attól tartottak, ha Csehszlovákiában is kirobban valami, akkor egyesek a történelmi fegyvereket fogják alkalmazni, ami természetesen nevetséges elképzelés volt. Balassa ezt az abszurd követelést kereken elutasította. A rendőrök számára is tartott történelmi előadásokat. Egy alkalommal kiderült, a rendőröknek fogalmuk sincs róla, hogy Besztercebánya a Magyar Királyság része volt. A táblán egyből lerajzolta a történelmi Magyarország térképét, s a trianoni felosztást szépen kommentálta. A rendőrok nyitott szájjal hallgatták.
A múzeumból azonban 1962-ben igazgatója miatt kénytelen volt távozni. Igazgatója ellen a rendőrségnek számos alkalommal kellett fellépnie és évek múlva, amikor már Bajmócon dolgozott, ottani munkatársai múltja után érdeklődtek, mert az egykori igazgató ott is „érdekes” módon viselkedett. Az ellentétek hátterében apám magyarsága állt.
A világháború után szívügyének tekintette a zólyomi vár megmentését és ’téglácskákat’ adott ki, melyeket árultak, s a bevételt a vár helyrehozatalára használták. Feliratuk hirdette: Védjétek a zólyomi várat. 1949-ben, a szlovák nemzeti fölkelés ötödik évfordulója alkalmából a várban kiállítást rendezett az addig összegyűjtött anyagból, melyet Klement Gottwald államfő is meglátogatott. Apámnak ezalkalommal összegyűjtött műveinek néhány kötetét és egy zsebkést ajándékozott. A várból annakelőtte ki kellett költöztetni a cigányokat. De ezt hiába tették, mert helyettük máshonnan érkeztek újak, hogy végül a hadsereggel kellett a várat lezáratni és a katonák szállították el a temérdek törmeléket és a lebontott putrik anyagát. Barátai már féltették, nem készül el időben, s börttönben találja magát. De minden sikerült. A titkosszolgálatnak csak a kecses, filigrán stílbútorok nem tetszettek, néhány fotelt kellett teljesen stílszerűtlenül elhelyezni a kiállításon, mert Gottwald felesége (egykori prostituált) annyira kövér volt, hogy a stílbútor összetörött volna súlyos személyisége alatt.
A műemlékvédelmi hivatal (SUPSOP) kerületi központjában lett osztályvezető a restaurációs és dokumentációs osztály élén, majd rövid ideig igazgatóhelyettes, de az 1968 utáni visszarendeződés miatt – mivel sohasem volt párttag – ezt a tisztséget nem tölthette be. Kandidátusi fokozatot sem nyert, mert annyira ki nem álhatta az orosz nyelvet, hogy képtelen lett volna belőle levizsgázni, holott franciául, németül, csehül és latinul kiválóan tudott. Pecchére angolul nem beszélt, holott sok alkalommal angol lordnak nézték. Itt dolgozott 1963-tól 1976-ig. Ebben az időben szerkesztette és írta a hivatal Zpravodaj nevű időszaki szakmai folyóiratát 1963-tól 1973-ig, összesen 14 számot.
Egy alkalommal felkereste a besztercebányai püspököt valamilyen műemlékvédelmi ügy kapcsán. A püspök kereken megtagadta az együttműködést. Apám nem szólt semmit, csak beült a fötelbe. A főpap nézett egyet. Balassa erre csak annyit mondott, amíg nem sikerül megegyeznünk, addig nem távozok. Nos, ezután nagyon jó barátságba keveredtek.
Nyugdíjbavonulása után Pozsonyba költözött, mert a leánya ott élt. Ez törést okozott életében, mivel munkájának élt és ennek hiányát nehezen tudta földogozni. Számos tervet dédelgetett még, de Parkinson-kór támadta meg szervezetét és ez meggátolta azok kivitelezésében.
Jól hegedűlt. Néha családi hangversenyeket tartott a család. Leánya gordonkán, fia zongorán játszottam. Egy evangélikus verset meg is zenésített. Egy félreértés folytán ez a műve bekerült egy énekeskönyvbe is, mint „ősi finn dallam”. Jól rajzolt és festett is. Számos munkájának rajzait saját maga készítette. Több akverellje bizonyítja tehetségét.
Jellemző személyiségére, hogy ha állított valamit, arról tökéletesen meg volt győződve, s azt adatokkal tudta alátámasztani. Memóriája legendás volt, szinte élete végéig fel tudta sorolni a szibériai folyókat, s ha valamire szükség volt a besztercebányai múzeum lerakatában, évek múlva is meg tudta mondani, mit hol lehet találni. A korrektség és megbízhatóság minteképe volt. A fecsegő, léha embereket kerülte, lenézte és fiatalabb korában ezt érzékeltette is velük. Egy gottwaldovi orvos barátja, akinél sérvét is operáltatta, s aki a történelem iránti szeretetéből fakadóan megtanult magyarul, azt állította 1984-ben, hogy 10 éve van még. Balassa Géza ezt az állítást halálosan komolyan vette, hogy néhány nappal 80. születésnapja előtt, 1994. február 20-án távozott az élők sorából.
A pozsonyi szertartáson kevesen jelentek meg, holott haláláról a Szlovák Rádió Magyar Adása is beszámolt. Földi maradványait a besztercebányai evangélikus temetőben helyezték örök nyugalomra apósa és anyósa sírjába, ahol azóta hű társa, felesége is nyugszik nem messze számos, sajnos feledett jelentős magyar személyiség földi maradványaitól. Most csak kettőt említünk, Hudecz Lászlót, Sangháj legendás építészét és a XIX. sz. legjelentősebb magyar filozófusát, Böhm Károly kolozsvári egyetemi tanárt.
Számos műemléki helyreállítást személyesen irányított Besztercebányán az 1509-ből származó oltárt, a Főtér 3. sz. alatti későgótikus gyémántozott ház boltozatát, Selmecbányán a Szent Katalin-templom belső helyreállítását, a város fölötti kálvária lépcsőzeti falán megrongálódott falképek fölújítását, Alsósztregován Madách szülőházának helyreállítását és a múzeum forgatókönyvét, Korponán egy 16. sz.-i oltár restaurálását. Turdosinban a templom belsejének, Kosztolányban egy röneszánsz bástyának, Zolnán a röneszánsz kápolna restaurálását és a falképek helyreállítási munkálatait irányította. Vezette a znióvári (Turul-vár) ásatásokat, amiről közleményei is megjelentek (1965). Ugyancsak ásatott a liptóújvári középkori várban, s erről is beszámolt a nyilvánosság előtt (1973). De mindez csak néhány adat idevágó munkásságáról. Azonban meg kell még említenünk, hogy az ő vezetése alatt nyerte vissza eredeti szépségét a XIV. századi póniki templom (Zólyom megye), mely az első hiteles magyar zászlóábrázolást őrzi.
Az alsó-sztregovai Madách-múzeum létesétésének első sikerein fölbuzdulva, kidolgozta a Mikszáth-emlékmúzeum forgatókönyvét is, melyet eljuttatott az illetékes szevekhez. Szabó László, a losonci JNB munkatársa közölte vele: erre egyelőre nincs szükség.
Művészettörténeti kutatásaiból megjelent tanulmányai közül megemlítjük a Rimaszombati járás műemlékei (1968), a Zólyomi járás műemlékei (1969) c. dolgozatait. – 1966-ban jelent meg egy kiállítási katalógusa Közép-Szlovákia műemlékvédelméről. Ez a Besztertercebányán, majd Balassagyarmaton is bemutatott kiállítás anyagára vonatkozott. 1969-ben jelent meg a ludrófalvai templom történetét bemutató színes leporellója – 1971-ben rendezte sajtó alá Az ingó műemlékek összeírása Közép-Szlovákiában c. kiadványt.
Megírta Zólyom város (1956) és Korpona történetét (1964). Bibliográfiai munkásságából megemlítjük Besztercebánya (1955) és Zólyom városának bibliográfiáját (1959). Lefordította és átdolgozta Matunák Mihály munkáját a véglesi vár történetéről (1960). Ugyanebben az évben jelent meg tőle közép-szlovákia ókori népességéről szóló munkája. Feldolgozta a Zólyomi járás történelmi műemlékeit (1964). Zólyom a luzsicei kultúra idejében c. munkája ugyanebben az évben jelent meg. Számos tanulmánya kéziratban maradt, s kiadóra vár (pl. Bozók, Liptóújvár története, egyéb művészettörténeti tárgyú gyűjteményei és életrajza).
Régészeti ásatásainak eredményeit is számos közleményben tette közzé szlovákiai régészeti folyóiratokban, évkönyvekben (Zólyom /1952/, Pereszlény /1955/, Korpona /1957/, Gyügy /1956, 1960/, Tornalja-Dobogó /1959/, Darnya /1962/, Besztercebánya /1956/ – csak néhány helységnév ásatásai színhelyei közül.)
1971-ben jelent meg magyarul Gömör az őskorban c. munkája (fordította: Rigó Józsefné és Szkladányi Endre), mely egy korábbi tanulmányának fordítása (Praveké osídlenie Gemera, 1965). Ez az egyetlen magyarul megjelent munkája.
A besztercebányai Bél Mátyás Egyetem kiadta bibliográfiáját, ahol 231 tételt sorolnak föl. Hogy helytörténeti közleményei mennyire jelentősek jelzi az a tény, hogy a Vlastivedný slovník obcí na Slovensku (Szlovákia helytörténeti szótára), mely a letűnt korszak egyik legjelentősebb vállalkozása volt ezen a területen, bibliográfiájában 2007 felsorolt tételéből Balassára tizennyolcszor hivatkozik.
Munkakapcsolatban állt a következő neves szakemberekkel, akik támaszkodtak kutatásaira, kikérték véleményét és nagyra becsülték: Blaskovics József (1910, Ímely – 1990) prágai turkológus, Spoločnik Mária (1926-) neves kassai restaurátor, akadémiai festőművész, Radocsay Dénes (1918, Liptószentmiklós – 1974) művészettörténész, Filep Antal (1936 -) néprajzkutató, Patay Pál (1914 -) régész, muzeológus, Manga János (1906, Pereszlény – 1977) néprajzkutató (Néprajzi Múzeum), Balogh Jolán (1900 – 1988) művészettörténész (Művészettörténeti Dokumentációs Központ), Borsos Béla (1913, Beregszász – 1991) építészmérnök, művészettörténész, Lajta Edit (1926, Beregszász – 1970) művészettörténész, Domonkos Ottó (1928 -) néprajzkutató, a soproni Liszt Ferenc Múzeum igazgatója, S. Lovag Zsuzsa (1940 -) régész, Ember Győző (1909 – 1993) történész, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Parádi Nándor (1928 – 1997) régész, a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusa, Szmodisz Eszláry Éva (1932 -) művészettörténész, muzeológus, Győrffy György (1920 – 1984) történész, Farkas Ferenc (1905 – 2000) zeneszerző, Prokopp Mária (1939 -) művészettörténész, egyetemi tanár és főleg Zolnay László (1916 – 1985) régész, művészettörténész, akivel nagyon bensőséges szakmai-baráti kapcsolata alakult ki annak ellenére, hogy alapvetően különböző természetűek voltak. Apám szemérmes, prűd ember volt, Zolnay ennek ellenkezője. Ő írta róla: „Az ő szerepét Közép-Szlovákia műemlékeinek, sőt műtárgyainak megmentésében, azok helyreállításában s nem utolsósorban publikálásában csak a mi nagy úttörőinknek – Rómer, Henszlmann, Ipolyi – szerepével hasonlíthatjuk össze.”
Jóbarátai közé tartozott a méltatlanul mellőzött budapesti Jánosy István (1919-2006) költő is, aki Besztercebányán született. (Édesapja, Jánossy István /1908-1990/ történelemtanár, szintén a besztercei evangélikus temetőben nyugszik.)
A numizmatika terén is jelentős a munkásságot fejtett ki. Földolgozatlan pénzekből több mint 9.000 meghatározása fűződik nevéhez. Rimaszombat, Deresk, Visk, Almágy, Bars stb. helységekből előkerült pénzek földolgozását végezte el. Sok Rákóczi Ferenc korából származó akad közöttük. Otthon ammóniákban, majd ecetben tisztítottuk e pénzeket és csoportosítottuk az asztalon.
Nagyrészt az ő nevéhez fűződik a városi múzeum létrehozása Zólyomban (1942) a II. világháború után a zólyomi vár helyrehozatali munkáinak irányítása is. A zólyomiak 1992-ben emléklappal tüntették ki a múzeum megalakításának évfordulóján.
A besztercebányai múzeum őskori leleteit nagyjából Balassa Géza ásatásai nyomán fölszínre került anyag adja, Rimaszombat múzeumának őstörténeti anyagát ugyancsak ő rendezte (1960). Így került bensőséges baráti kapcsolatba Holéczy Miklós (1886-1972) rajztanárral, iskola- és múzeumigazgatóval.
Számos elismerésben is volt része. 1965-ben a Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság iskolaügyi és kulturális ügyosztálya tüntette ki emlékplakettel ugyanúgy, mint a Gömöri Múzeum is alapításának századik évfordulóján (1989) és ugyanabban az évben a besztercebányai Közép-szlovákiai Múzeum, valamint a Kerületi Műemlék- és Természetvédelmi Hivatal is (1985).
Felvidék Ma, BZ
