Beszélgetés Bugár Bélával a tervezett platformról – Amikor az MKP nem önt választotta meg elnökévé, nem vállalt semmilyen vezető beosztást a pártban, azt mondta, 2010-ben távozik a nagypolitikából. Most viszont előlépett, és alapvető változásokat akar elérni a pártban, ami meglepő kissé, hiszen az MKP népszerűségi mutatói nem csökkentek annyira, hogy katasztrófa fenyegetne. Mi történt?
– Előrebocsátom: én 2007-ben már az elnökválasztást megelőző kongresszusi „kampánybeszédemben” elmondtam, hogy csak az elnöki posztért indulok. Tehát utána már nem vállalhattam semmilyen tisztséget, mert akkor nem tartottam volna be a szavamat. Azt viszont senki sem tudhatta előre, hogy három évvel a választások után odáig fajul a párt, hogy emberek mennek el belőle, mert nem érzik jól magukat benne, és embereket kényszerít ki belőle az országos etikai bizottságon keresztül a párt elnöksége. Senki nem gondolta volna, hogy a párton belül olyan légkör uralkodik el, amely a más nézetűeket nem látja szívesen. Ezek után kellett úgy döntenem, ahogy döntöttem. Hiszen például amikor a lévaiak elmentek, távozásukat hazug módon indokolták. Azt állította a pártvezetés, hogy azért mentek el, mert nem jelölték őket képviselőnek a megyei választásokra, miközben ők maguk nem jelöltették magukat… Ezek után mondtam azt, hogy én ezeket az embereket védeni fogom, mert megérdemlik, hiszen korábban – amikor népszerűtlen megszorító intézkedéseket hoztunk – ők is kiálltak mellettünk.
– A Magyar Koalíció Pártjában az alatt a nyolc év alatt, míg kormányon volt, az ön elnöksége alatt, szintén voltak kilépések, közte nagy létszámúak, és kizárások is. A kisebbségi vélemények sorsa pedig általában a többségi szavazással eldőlt. És senki nem lázadozott.
– Tisztelt szerkesztőnő! Az, hogy önnek mi a véleménye, az egy dolog. Én viszont tudom, hogy akkor hogyan nézett ki a dolog. Amennyiben a koloni alapszervezetre céloz, meg kell kérdezni Duray Miklóst, aki a párt életének a szervezéséért volt felelős, mi már csak oltottuk a tüzet… És hát, nem tudom, kinek meddig ér az emlékező tehetsége, lehet, hogy sokat felejtünk… Ha ritkán foglalkozik a régi dolgokkal, lehet, hogy rosszul emlékezik. Hisz ott volt például Gordon László, a rozsnyói járási elnök, aki maffiás módszerekkel vádolta az MKP-t, és senki az elnökségből őt ezért etikai bizottságra nem adta. Kiment hozzá az akkori elnök, és kétórás kemény tárgyalás után bizony elnézést kértek, merthogy rossz információik voltak… Most meg az a helyzet, hogy ha valaki az elnök személyével kapcsolatosan kritikusan szólal meg, mi elveszítjük egy járás erős emberét és a járás egy részét. Nem biztos, hogy ez jó. Az sem jó, ha központilag váltanak le járási titkárokat, átnyúlva az alapszervezetek feje felett. Úgyhogy – sajnos – most van helyzet.
– Amikor bejelentették távozásukat a párt frakciójából, az is elhangzott, hogy a Magyar Koalíció Pártjában a hazugság vált munkamódszerré. Ki hazudik?
– Én úgy tudom, hogy ezt Simon Zsolt mondta ki és mondta el sokszor. Én azt mondom, hogy sajnos, pont a lévai kilépés után az elnök úr, Csáky Pál nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a tagok egy csoportja azért távozott, mert nem kapott bizalmat a megyei választásokra. És nekem ez volt az utolsó csepp a pohárba, mert minden embert védeni kell. Ők is védtek minket a kormányzás idején. Lehet, hogy egyik-másik csinált hibát is – hisz senki nem mondhatja, hogy nem hibázott –, de azt, hogy hazug módszereket használunk, ezeket az embereket vádoljuk, ezt azért nem kellene.
– Akkor miért léptek ki a lévaiak?
– Mert nem voltak elégedettek a párt járási vezetőjének a stílusával, és nem voltak elégedettek azzal a helyzettel, ami a pártban kialakult.
– Ebből országos ügyet kell csinálni egy pártban?
– Ha egyedi eset lett volna, akkor nem. De nem egyedi eset.
– A Magyar Koalíció Pártja megalakulását követően nyolc évig kormányon volt. Amikor 2006-ben ellenzékbe került, nem gondoltak arra, hogy az új szerep konfliktusokat is szül? Hisz a demokratikus világban mindenütt úgy van, hogy a hatalomhoz sok olyan ember is csapódik, aki az ellenzéki munkában már nem találja meg a saját helyét. Ők óhatatlanul lemorzsolódnak.
– 2007 március végéig, több mint tíz hónapon keresztül én ezt a helyzetet kezeltem. Addig nem voltak ilyen problémák. … és nem hiszem, hogy sok ember, aki most elégedetlen, csak a hatalomhoz csapódott volna. A keleti régióban, ahol még senki nem lépett ki a pártból, sokan mondják: ha ez így folytatódik, mi is elmegyünk. Tehát nem egy-két ember elégedetlen, hanem régiók elégedetlenek.
– A keleti és déli régiók elégedetlenek voltak a két Dzurinda-kormány idején is.
– Ez már politikai vakság! Mi nem arról beszélünk, hogy a régiók elégedettek voltak vagy nem, mert több vagy kevesebb pénz jutott nekik, mi politikai módszerekről, vezetési stílusról beszélünk, ami természetesen egy igen kicsit függ attól, hogy kormányon van-e az MKP vagy ellenzékben, de elsősorban attól függ, hogy milyen a vezetője, a vezetősége.
– És mi az, amit konkrétan felró az MKP jelenlegi vezetőinek?
– Két dolgot már elmondtam. Az egyik: nem lehet olyan dologgal vádolni az embereket, ami nem igaz, csak mert más a nézetük, és nem lehet járási titkárokat leváltani úgy, hogy a régiók erről nem tudnak. Vagy nem szabadna járási alapszervezeti elnököket tanácskozásra összehívni úgy, hogy erről nem tud a régiós szervezet elnöke. És probléma volt az is például, hogy a járások egy része a közelmúltban nem tudta, kik a párt aktivistái a választási kampányban… Ilyeneket mi is használtunk, de mindig előre megbeszéltük a járási elnökkel, hogy ki lehet, és ki nem lehet aktivista…
– Néhány hetes tárgyalássorozat után önök, akik kiléptek a párt parlamenti frakciójából, alapszabály-módosító javaslatot terjesztettek elő, amely lehetővé tenné, hogy az MKP-ban platform vagy platformok alakulhassanak. Ki lehetne tagja a platformnak?
– Azok alakíthatnának platformot, akik platformhoz akarnak tartozni, és a kisebbségi véleményüket ezen keresztül akarnák megfogalmazni. Végül is a három párt egyesülésekor az MKP-nak volt két platformja.
– Egy keresztény-konzervatív és egy liberális…
– Ne beszéljünk ideológiáról, mert most nem erről van szó. Az országos tanácsülés előtt egy órát tárgyaltunk az elnök úrral, s úgy nézett ki, meg tudjuk majd vitatni, hogy ez-e a járható út. Az elnökség után Duray Miklós elég kemény volt, és az lett az eredmény, hogy nem. Politikai akarat híján mindegy, hogy minek fogjuk nevezni a politikai platformot, politikai akarat híján mindegy, hogy mit akarnánk a párton belül csinálni, egyértelmű, hogy ez nem a megegyezés útja.
– Milyen alapon jönne létre a platform, mi lenne a programja?
– A platform programja csak az MKP 2006-os választási programja lehet. Más programja a pártnak nincs. Eltelt három év, és az MKP-nak nincs új programja. A platform arról szólna, hogy ugyanazt a célt el lehet érni különböző módon. Mi úgy érezzük, hogy a most használt módszerek nem jók. Ezért akarnánk nagyobb súlyt szerezni a kisebbségi véleményünknek. A módosító javaslatunk tartalmazza az egyeztetési mechanizmust is. A megvalósításához azonban politikai akarat kell. Ha az nincs, akkor viszont feleslegesen beszélünk a platformról.
– Ha a mindenkori kisebbségi vélemények fóruma lenne a platform, ez azt jelenti, hogy időnként – egy-egy kérdéshez kötődően – több platformja is lehetne a pártnak?
– Ez játék… ugyanezt hallottuk Duray Miklóstól is. Nem erről van szó. És különben is: a részleteket akkor lehetne tisztázni, ha meglenne a politikai fogadókészség. Amikor letettük a javaslatot a pártvezetésnek az országos tanács ülése előtt, úgy tűnt, jó tárgyalási alap lesz. Reggel még úgy látszott, meg lehet egyezni. Az Elnökség és az OT ülésén azonban kiderült, hogy nincs politikai akarat. Politikai akarat híján bármit megfogalmazhatunk, de nem érdemes tárgyalni róla. Minden az elnökség legközelebbi ülésén dőlhet el.
– Több politológus és elemző véleménye szerint a párton belüli kisebbségi politikai vélemények intézményesítése párton belüli pártot jelent.
– E szerint amikor megalakult a Magyar Koalíció Pártja, akkor a párton belül két párt működött? Én nem így láttam, és most sem így látom. Mindig tudtunk egyeztetni, és mindig kompromisszumra jutottunk.
– Most az a probléma, hogy a többségi akarat érvényesül?
– Nem erről van szó. Inkább arról, hogy az utóbbi időben mi történik az MKP-ban. Miért veszíti el más pártok bizalmát, miért kezd felbomlani a stabilitása? Miért kell a napi sajtóban fizetett hirdetésként közölnie a vele készült interjút a pártelnöknek? Ezeket is tisztázni kellene.
(megjelent a Szabad Újság 2009/21-ik számában, Gyurkovits Róza)
