Az ezerkilencszáznyolcvanas években, amikor éppen szabad lábon voltam, titokban – nehogy az akkori kommunista államrendőrség kövesse őt – felkeresett egy barátom, aki később jelentős magyar-lengyel kulturális diplomáciai szolgálatot látott el. Hosszas beszélgetésünk során közölte velem akkori meggyőződését, miszerint a demokráciában, ha ránk köszönt, az ember majd azt teheti, amit akar. Meglepődve néztem rá – amit lehet, hogy furcsának vélt –, de gyorsan kiábrándítottam téves meggyőződéséből.
A demokrácia nem az indulatok vagy az akaratok érvényesülésének a területe, hanem a játékszabályoké. A demokrácia mértéke az elvek érvényesülésének, a játékszabályok betartásának, az érdekérvényesítésnek és az egyeztetési készségnek az együttes megnyilvánulása. Ebből azonban a kommunistákat és a velük együttműködőket ki kell zárni, mert ezt a rendszert ők borították fel. Senki sem alkalmas a demokrácia elveinek a tiszteletben tartására, aki cinkosa volt a kommunista hatalmi rendszernek vagy valamilyen totalitarizmus híve volt.
Beszélgetésünk óta eltelt vagy huszonöt év. Megtörtént a rendszerváltás, vagy inkább a hatalomváltás. Állítólag folyamatban van a rendszerváltozás is, csak nem tudjuk, mikor teljesedik be.
Változott-e elképzelésünk a demokráciáról? Tudjuk-e, mi a demokrácia?
Halvány „miniszteri segédfogalmazói” elképzelése sincs sorstársaink zömének arról, hogyan valósulhat meg a demokrácia a volt kommunista Kelet-Közép-Európában. Nem is lehet, hiszen közülünk itt a szülőföldünkön senkinek sincs tapasztalata erről. Hacsak a családban, a kulturális hagyományokban és az értékrendjükben nem építették ki a demokrácia elveinek érvényesülési rendszerét, szigorúan titkolva azt, nehogy a másként gondolkodókat üldöző kommunista hatalom kideríthesse, vagy a hatalomváltás után gúny tárgyává váljanak azok előtt, akik korábban a totalitarizmussal azonosultak, most pedig demokratának vallják magukat. Ha lennének a térségünkben mély gyökerei a demokráciának, akkor Magyarországon megtörténhetne az időközi kormányváltás, és a hatalomváltás óta eltelt tizenkilenc évből tizenegyben nem lehetnének hatalmon a volt kommunisták.
Legutóbb a Magyar Koalíció Pártjában történtek olyan pengeváltások, amelyek ugyancsak a demokrácia elveinek nem ismeretéről tesznek tanúbizonyságot.
A pártban elnökváltás és részbeni hatalomváltás történt 2007-ben. Ez eddig összhangban van a demokráciával. Az viszont ellentétes vele, hogy a bukott elnök és kis csapata nem tud ebbe beletörődni. Az elégedetlenségüknek egyik megnyilvánulása volt, hogy a párt parlamenti csoportjából kilépett három parlamenti képviselő, akiknek egyike az egyik elődpárt elnöke, a másik pedig a másik elődpárt, majd az egységes párt bukott elnöke volt. Persze mondhatnánk, hogy ez sem ellentétes a demokráciával.
Aki viszont nem nyugszik bele a demokratikus versenyben elszenvedett vereségbe, az nem demokrata. Bizonyították ezt azzal is, hogy kiugrásuk ellensúlyaként azt követelték, mondjon le a szabályszerűen megválasztott elnök. Noha tudják, megbízatását csak az őt megválasztó testületnek, a párt kongresszusának adhatja vissza, ahol a tizenegyezer tag nevében jelenlévő küldötteknek több mint a fele döntött az elnök kilétéről. A demokráciában a játékszabályok betartása alapvető fontossággal bír. Játékszabályt csak forradalom írhat fölül, de a demokráciában forradalmak nincsenek, legfeljebb az elégedetlenkedők lázadoznak.
A minap az MKP-ban folyó vita miatt felhívott egy csallóközi férfi, akiről kiderült, hogy az ekeli mezőgazdasági szövetkezet biztonsági őre.
Az Őr Úr felháborodva közölte velem nemtetszését amiatt, hogy Csáky Pál nem akar lemondani elnöki tisztségéről, miközben felsorolta a Bugár Béla által emelt kifogásokat. Számomra a legmegdöbbentőbb megjegyzése az volt – ami Bugár szájából is több mint elgondolkodtató –, hogy Csáky becsapta az ellenzéki szlovák társait, mert nem mondta meg nekik, hogy a magyar képviselők megszavazzák a parlamentben az Európai Unió alapokmányát, a Lisszaboni Szerződést. Bugár tudta és tudja, hogy ez kétszeres magyar érdek volt. Az érdek egyik része a szerződéshez köthető, mert a szöveg bevezetőjében rejlik az a mondat, amelyhez köthetjük érdekeinket az Európai Unióban, a másik része pedig a parlamenti politikával volt kapcsolatban, mert ezután következett az oktatási törvény módosítása, ettől függött, hogyan írhatjuk a földrajzi neveket a magyar tankönyvekben. Az pedig, hogy kivel közlöm várható lépéseimet, taktika kérdése. Ezeket a körülményeket a Csákyval szembeni bosszú érzete miatt a hívek irányába úgy közvetíteni, hogy ez az ellenzéki társak elárulása volt, enyhén szólva, félrevezetés.
Az Őr Úr azonban mondott mást is. A telefonbeszélgetésünket megelőző napon találkoztak az ellenzéki pártok elnökei. Az Új Szóban egy közös fényképen szerepelt a három elnök. Középen Csáky Pál állt. Az Őr Úr felháborodva kérdőre vont, hogyan merészelt Csáky középre állni, hiszen a középső hely mindig az elsőt, az aranyérmest illeti, mi pedig hálásak lehetünk, hogy a szlovákok szóba állnak velünk. A mi helyünk csak szélen lehet, mert magyarok vagyunk.
Több mint félórás telefonbeszélgetésünket ezen a ponton szakítottam meg. Az nem lényeges, hogy mit mondtam az Őr Úrnak az egyenrangúságról. Bugár Bélának azonban azt üzenem: ha az ellenségem dicsér, hibáztam, de ha a hívem mond ilyeneket, gyorsan szedem a sátorfámat, mert nagy a baj körülöttem.
Forrás: www.duray.sk
