Nyelvében él a nemzet – ez talán az egyik legismertebb magyar szállóige, amely az összetartozást fejezi ki egy nemzet alkotórészei, tehát az emberek között. A nyelvet sokan próbálták manipulálni, eddig sikertelenül – írja A. Fodor György a Szabad Föld című lapban. Szlovákia most megalkotta az államnyelv fogalmát, amely Robert Fico szerint a szlovákok megkerülhetetlen kovászává vált. „A szlovák államnyelv védelme minden szlovák kormány legfontosabb támaszpontja kell, hogy legyen. Ez ugyanis az az út, amely védelmet jelent a veszélyes irredentizmus előtt, amelynek leheletét egyre erősebben érezni a Dunán túlról” – húzta alá a szlovák miniszterelnök.
Úgy látszik, Robert Fico nem tudja, hogy senki sem beszél „államnyelven”. Talán csak akadémikusok, tudósok, a nyelv hivatásos őrizői, talpnyalók és tintanyalók vagy éppen a közlönyök fogalmazói beszélnek államnyelven – de az átlagember a saját nyelvét beszéli, adott esetben a szlovákot. Június utolsó napján fogadta el a 150 tagú szlovák törvényhozás az új államnyelvtörvényt 79 igennel 30 nem ellenében, 26 tartózkodással. A szlovákiai magyaroknak húsz képviselőjük van a parlamentben, így esélyük sem volt, hogy a nyelvi gettótörvény, az állami zaklatás eme példátlan, XXI. századi dokumentuma elfogadását megakadályozzák. Mehetnének még az alkotmánybíróság elé, de ahhoz minimum harminc képviselő írásos nyilatkozata szükséges; ám szégyen, de igaz, hogy Szlovákiában, az Európai Unió tagországában nehéz lesz a húsz magyar képviselőn kívül még tíz olyan képviselőt összeszedni, aki szót emelne a kisebbség nyelvhasználatát korlátozó törvény ellen. „Mi, erdélyi magyarok, csak hallgassunk. Nem a világvége, hogy Kolozsvár helységnévtábláin nem szerepel magyarul a kincses város neve… Szinte szóra sem érdemes, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja szülővárosának alma materében, a nagyszalontai Arany János Főgimnáziumban – a bejárat kivételével – egyetlen magyar felirat sem látható” – írta az erdélyi Krónika. Mert ez mind semmi ahhoz képest, ami a felvidéki magyarokra vár.
Ha elvétik a hivatalos szlovák államnyelvet, akkor 100-tól 5000 euróig terjedő (27 ezer–1,3 millió forint) bírsággal is büntethetik őket. A nagymama, ha kórházba kerül, akkor csak szlovákul beszélhet az ápolónővel, ha a városban 20 százaléknál kevesebb a magyarok aránya. Ha jön a faluba a kisbíró és kidobolja a híreket, megint csak szlovákul teheti – ha magyarul teszi, akkor meg kell ismételnie szlovákul. Ha a magyarok kulturális rendezvényt tartanak, akkor azt szlovákul is kell konferálni – még akkor is, ha senki sem igényli. Emlékművek, síremlékek feliratain a szlovák nyelvűnek kell megelőznie a magyart – amit előbb jóvá kell hagyatni az államnyelv őrizőivel. Felirat, reklám, hirdetés – a szlovák nyelvnek van elsőbbsége. Még szerencse, hogy kisebbségi rádiókban ettől kegyesen eltekintenek: hülyén hangzana, ha kabaréban szlovákul is el kellene mondani a poént. Mint ahogy hülyén hangzik Marek Madaric kulturális miniszter kijelentése: „A törvény módosítására azért volt szükség, hogy a szlovák ajkúak minden információhoz államnyelven juthassanak hozzá”.
Ha Robert Fico a tarkóján érzi a „magyar irredentizmus” leheletét, akkor eltévedt az időben. A magyar külügyminiszter új kezdetet ajánlott Szlovákiának, és meghívta Magyarországra Robert Ficót. Ez utóbbi most meg van lepődve, hogy budapesti látogatásának időpontját még mindig nem jelölték ki. Egyhamar nem is fogják. Ha most jönne Budapestre, akkor a magyarok ráütnék a pecsétet arra, hogy a magyarok egymás közötti nyelve másodrangú a szlovákkal szemben. Szlovákia törvényeket sért, ezt még a nemzeti kisebbségekre „érzéketlen” Európai Unió sem nézheti tétlenül.
A szlovákok bevezették a „nyilvános nyelvhasználat” fogalmát a hivatalos nyelvhasználattal szemben: ez azt jelenti, hogy ha két magyar sétál Szlovákia utcáin, szlovákul beszélhetnek. George Orwell regényének, az 1984-nek a hangulata uralkodik el rajtunk: kettős beszéd, „újbeszél” és „óbeszél”, kettős és hátsó gondolkodás…
A.Fodor György, Szabad Föld
