A Csallóköz szívében minden évben hagyományosan megemlékeznek a magyarság nemzeti emléknapjairól. Október 6-án este fél héttől gyülekeztek a dunaszerdahelyiek Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásánál a templom téren, hogy megemlékezzenek a hősi halált szenvedett aradi vértanúkról.
A megemlékezés a Szózat eléneklésével kezdődött majd elsőként ifjabb Hulkó Gábor alpolgármester idézte fel október 6. történéseit, különösképpen a hősi halálra váró tábornokok utolsó perceit. Az alpolgármester felhívta a jelenlevő közönség figyelmét arra, hogy a tábornokok nem választották a szökést vagy a megalkuvást, hanem kiálltak a szabadságharc eszméje mellett, és életüket is feláldozva hitet tettek mellette. Kiemelte azt is, hogy egyik tábornok sem osont ki az aradi vár kapuján, hanem vállalták a biztos halált és magyarságukat. Beszédében az összefogást és az erős érdekképviseletet hangsúlyozta.
Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere megemlékező beszédében párhuzamot vont a 160 évvel ezelőtt történtek és mindennapjaink között. Kiemelte, hogy sokan a megtorlás után félve, csak németül társalogtak, de akkor is akadtak olyanok, akik dacolva a hatalommal, bátran vállalták magyarságukat. Dunaszerdahely város polgármestere mindenkit bátorított, hogy őrizze meg nemzeti identitását és bátran beszéljen magyarul!
A megemlékezésen politikai, közművelődési, egyházi, társadalmi szervezetek és a magyar tannyelvű alap- illetve középiskolák képviselői is elhelyezték koszorúikat az emlékmű talapzatánál.
A koszorúzást követően az Ágacska- a Pántlika és a Dunaág tánccsoportok léptek fel. Petőfi-verset szavalt Kovács Andrea a Novus Ortus Diákszínpad képviseletében. Az aradi vértanúkról tartott megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult.
Felvidék Ma
Hulkó Gábornak, Dunaszerdahely alpolgármesterének az október 6-i megemlékezésen elmondott beszéde:
„Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves egybegyűltek, barátaim!
160 évvel ezelőtt e nap hajnalán a Kárpát-medence egy másik szegletében kivégeztek 13 honvédtisztet. Olyan embereket, családapákat, katonákat, akik a magyar nemzet szabadságáért áldozták életüket.
1849. október 6-a a megtorlás hullámának kezdetét jelentette. Ezen a napon végezték ki Pesten Gróf Batthyányi Lajos miniszterelnököt és Fekete Imre századost. A miniszterelnök kivégzése azért is különös jelentőségű, mert a bécsi udvar számára a független Magyarország megszületését jelentette. Kossuth távoztával pedig az ő személyében kívánták elpusztítani a függetlenség gondolatát is. Ezen a napon Pécsett Vertike Gábort és Szilva Jánost végezték ki, az aradi vár sáncában pedig a hajnali órákban Kiss Ernő altábornagyot, Dessewffy Aristid és Schveidel József vezérőrnagyokat valamint Lázár Vilmos ezredest lőtték agyon. Néhány órával később pedig a honvédsereg kilenc tábornokát, Pöltenberg Ernőt, Leiningen-Westburg Károlyt, Láhner Györgyöt, Aulich Lajost, Török Ignácot, Nagysándor Józsefet, Knézics Károlyt, Damjanics Jánost és Vécsey Károlyt vezették bitófa alá. A kivégzettek között volt gróf és polgár, horvát és szerb határőrcsalád sarja, birodalmi német és hazai arisztokrata. Volt olyan, akit családi kötelékei, olyan, akit alakulata vagy csak egyszerűen társadalmi helyzete kapcsolt a magyar ügyhöz. De mindannyian úgy gondolták, ha egyszer letették az esküt a magyar alkotmányra, akkor ezt az alkotmányt védeniük kell, akár az uralkodóval szemben is.
A kivégzések csak 1850 nyarán értek véget, addig összesen 120 személyt lőttek agyon vagy akasztottak fel a császári-királyi hatóságok.
Az aradi vértanúk nem elsősorban mártírságukkal üzennek nekünk, a mai kor puhány emberének, hanem emberi tartásukkal. Keveset szólunk ugyanis arról, hogy a Világos melletti fegyverletétel után másfél hónapon keresztül foglyokként éltek ezek az urak az aradi vár börtönében. Olyan foglyokként, akiknek nap mint nap lehetőségük lett volna arra, hogy a nyitott várkapukon keresztül elhagyják az aradi várat. Ők azonban azzal a tudattal tartottak ki, hogy Komárom eleste után halálos ítélet is várhat majd rájuk.
Manapság idehaza a Felvidéken kevés az a fegyverforgató vezetőnk, aki megüli a lovat és még kevesebb az olyan, aki a halálba menne az általa képviseltekért. Olyanok viszont akadnak, akik Júdás pénzért és vélt hatalomért cserébe kisétálnak a nyitott várkapun. Kisétálnak, de arra jól ügyelnek, hogy néhány olyan embert hagyjanak maguk után, akik bévül próbálják megosztani a közösséget. Akik elmentek, had menjenek, hiszen, ahogy mondani szokták, mindenkinek egy élete van. De, akiket itthagytak, azoknak ne hagyjunk nyugodt éjjelt, olyat, mint Dessewffy Arisztidnak, aki végigaludta kivégzése előtti éjszakát, és hajnalban azt mondta az őt vesztőhelyre kísérő papnak: ” Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni”.
Tisztelt hölgyeim és uraim! A mai kornak nincsenek vértanúi, csupán áldozatai.
Sokkal inkább ki vagyunk téve a nagyhatalmak játékának, mint a 19. század embere és sokkal nagyobb helytállást vár tőlünk a nemzet. Helyenként az anyaország támogatását remélve, Európa segítségére vajmi keveset számíthatunk: csak saját hitünkben bízhatunk. A közösség ereje viszont a szabadságunkat is jelentheti az országban ahol élünk. Tudnunk kell, hogy nem elég a felvidéki magyar közösséget egyszer összetrombitálni és dolgavégezetlenül hazaengedni. Többre van szükség. Tudnunk kell, hogy nemzetrészünkkel foglalkozni kell, mert csak úgy sorakozik fel őszintén vezetői mögött. Tudnunk kell, hogy csak összefogásunk lehet túlélésünk záloga, mert tudnunk kell tanulni abból, amire a történelem tanít: hogy érdeket csak erővel lehet képviselni.
Ez az, amit Arad üzen 16 évtized távlatából.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!”
Hájos Zoltánnak, Dunaszerdahely polgármesterének az október 6-i megemlékezésen elmondott beszéde:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki elfogadta a dunaszerdahelyi önkormányzat meghívását, hogy részt vesz a mai megemlékezésen.
Azért gyűltünk most össze, hogy megemlékezzünk az aradi vértanúkról, Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök kivégzéséről és emlékezzünk mindazokra, akik a haynaui rémuralom áldozataivá váltak. 1849. augusztusa és 1850. februárja között Aradon még további három honvédtisztet végeztek ki. 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát, 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét.
A Görgey Artúr vezette magyar sereg Világos közelében levő szőlősi mezőn tette le a fegyvert az orosz Fjodor Vasziljevics Rüdiger tábornok csapatai előtt. Ez nagy sértés volt a császári seregek számára. Ha az osztrákoknak adták volna meg magukat a magyarok katonák, annak üzenete az lett volna, hogy az ellenük folytatott szabadságharc elbukott. Így azonban az volt az üzenete a fegyverletételnek, hogy a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben nem lehet tovább harcot folytatni. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy az osztrákok a tábornokokat megillető lőpor és golyó általi halál helyett kötél általi halált írtak elő a magyar tábornokok részére.
Tisztelt emlékező gyülekezet!
Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a 160 évvel ezelőtti s az azt következő időszakról és a mai történések összefüggéséről.
Az 1948-49-es forradalom és szabadságharc leverése és az azt követő megtorlás időszaka nagy mérföldkő volt a magyar történelemben, még akkor is, ha nem volt dicsőséges, de még is meghatározó volt az magyar társadalom fejlődésében.
Bach Sándor, osztrák belügyminiszter nevével fémjelzett korszakban teljesen be akarták olvasztani Magyarországot az Osztrák birodalomba. Minden hivatalt, amit lehetett központi kormányzás alá vontak, osztrák hivatalnokokkal az élen. Az egyszerű hétköznapok közepette voltak olyan nemesek, és polgárok, akik a társasági életben németül társalogtak, esetleg szégyellve magyarságukat, vagy éppen tartva a központi hatalom megtorlásaitól. De voltak olyanok is, akik mindenek ellenére vállalták magyarságukat és dacolva a központi hatalommal magyarul beszéltek és a társaságban is magyar nemzeti öltözékben jelentek meg.
Napjainkban, amikor a felvidéki magyarság politikai képviselői nem tagjai a kormánynak, mikor is egy sor magyarellenes intézkedést hoznak, hogy a kormányon levő pártok tagjai saját választóiknak megfeleljenek, most kevesebben akarnak, vagy mernek magyarul beszélni. Emlékezzünk csak vissza a négy évvel ezelőtti időre, mikor sikk volt magyarul beszélni, még azok is megszólaltak magyarul, akikről nem is tudtuk, hogy magyarul tudnak. Most viszont, mintha még azok is elfelejtenének magyarul, akik magyar iskolákba jártak.
Tisztelt Hölgyeim és Uram!
Szeretném megkérni Önöket, hogy ha tehetik, bátran beszéljenek, beszéljünk magyarul!
Ne veszítsük el hitünket az európai eszmeiségben!
Ne vesszük el nemzeti identitásunkat!
Emlékezzünk a nemzetünk nagyjaira, akik a magyar szabadságért vérüket adták!
Őrizzünk meg nemzeti értékeinket!
