(Esterházy-Malfatti Alice levelével és Mészáros Alajos beszédével kiegészítve) Búcsot és Királyhelmecet követően Ipolynyék a harmadik felvidéki község, ahol a mártírsorsú felvidéki hős, Esterházy János tiszteletére emlékművet avattak. A helyi kultúrház előtti udvarban ma délután leplezték le Oláh Szilveszter szobrászművész impozáns alkotását, melyen az ősmagyar rovásírással tüntették fel Esterházy egyik idézetét. Az ünnepségen felcsendült a magyar és a lengyel himnusz, a szlovák még várat magára…
Az ünnepi program már 11 órakor elkezdődött, az ünnepi szentmise Esterházy János lelki üdvéért szólt. Ezt követte az Esterházy-kiállítás megnyitója a községi hivatal épületében. A kiállítást Kalita Gábor, a Pozsonyi Magyar Galéria kurátora nyitotta meg. Következett az emlékülés, melyen olyan szaktekintélyek szólaltak fel, mint Molnár Imre történész, Simon Attila egyetemi tanár vagy Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke. A szoboravatás előtt még emléklapokkal köszönték meg azon személyek segítségét, akik munkájukkal és anyagi támogatásukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ma Esterházy-emlékmű állhat Ipolynyéken. Nem csak Szlovákiából, hanem Lengyelországból és Magyarországról is érkeztek támogatások.
Hrubík Béla Csemadok-elnök
Délutánra már több száz ember gyűlt össze a még lepel alatt álló emlékmű körül. Közöttünk számos közéleti személyiség. Eljött Heizer Antal, a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövete, a Magyar Koalíció Pártjából Csáky Pál elnök, Bárdos Gyula frakcióvezető és Szigeti János képviselő, Búcs polgármestere, a Palóc Társaságot Urbán Aladár képviselte. Az ifjúság sem maradt ki, a VIA NOVA ICS szervezet tagjai is tisztelegtek Esterházy előtt. A lengyel állam miniszteri szinten képviselte magát az ünnepségen.
A szobor alkotója Oláh Szilveszter kávai szobrászművész. Az emlékmű körüli falat Zsigmond Vilmos segített létrehozni, amely egy börtönt imitál. A falon lévő emléktáblán a politikus szavai állnak: „Nyíltan vallom a tételt, mely szerint nekünk magyaroknak és szlovákoknak azt kell keresnünk, ami bennünket közelebb hoz és nem azt, ami bennünket eltávolít”.
A szoboravatási ceremónia házigazdája Hrubík Béla Csemadok- elnök volt. Hangsúlyozta, ha a felvidéki magyarság szellemi példát állít maga elé, az nem lehet más, mint gróf Esterházy János. Örömmel mondta, hogy valóra vált a tavalyi ígéret, amit Szüllő Géza emlékművének állításakor tettek, miszerint egy év múlva ugyanitt Esterházy János szobra előtt tisztelegnek majd. „Bárcsak ilyen hamar valóra válna minden álmunk” – mondta Hrubík Béla.
A szobor megszentelése (az emlékmű kompozíciója Zsigmond Vilmos munkája)
A kultúrműsorról Korcsog Ágnes és Nagy Ferenc gondoskodtak, akik Sajó Ferenc és Ady Endre egy-egy költeményét tolmácsolták. Ady szavai rendkívül találóak Esterházyra: Ember volt ő az embertelenségben. Mint ismeretes, a bécsi döntés után Esterházy Szlovákiában maradt, és az Egyesült Magyar Párt elnökeként a szlovák parlamentben egyedüli volt, aki nem volt hajlandó megszavazni a zsidók üldözéséről határozó törvényt. A háború után börtönbe került, és 1957-ben ott is hunyt el.
Mészáros Alajos – beszéde megtekinthető/letölthető ITT
Ipolynyék polgármestere. Tóth István köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepi szónok Mészáros Alajos, az MKP európai parlamenti képviselője volt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Esterházy szlovákiai és csehországi megkövetése, illetve rehabilitálása a mai napig várat magára. Pedig kétség sem férhet ahhoz, hogy hősről van szó, és nem bűnösről. „Esterházy a szó legnemesebb értelmében volt nemes”, mondta az EP-képviselő.
Miért kellett meghalnia Esterházynak? Tragikus sorsának szerepet játszott, hogy magyar demokrata nemes volt. „Jó magyar és emberséges ember”. Felvidék politikusa a bécsi döntés után a hetvenezres magyarság érdekeit védelmezte és egyben a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását követelte a visszacsatolt területeken. A második világháborúban zsidók, csehet, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben, mégis a mai napig háborús bűnösként kezelik Szlovákiában és Csehországban egyaránt.
Esterházy János lánya levélben köszönte meg, hogy édesapja emlékének Ipolynyéken már igazságot szolgáltattak. Esterházy Malfatti Alice 1989. november óra igyekszik elérni, hogy apját Szlovákiában rehabilitálják. Lánya fontosnak tartja ápolni Esterházy János szellemi hagyatékát. Esterházy Alice üzenetének legfőbb gondolata: „Egyszer a békének is be kell következnie a két nemzet között.” (a levél teljes egészében cikkünk végén olvasható)
A Magyar Koalíció Pártja képviselői, Csáky Pál, Bárdos Gyula, Szigeti János, valamint Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövet megkoszorúzzák az emlékművet
Az ünnepség végén felcsendült a lengyel és a magyar Himnusz. A szlovák nem (az emlékműre írt Esterházy-idézetet szlovákul is feltüntették). Kérdésünkre, hogy miért nem játszották el a szlovák himnuszt is, Hrubík Béla elmondta: „Nagyon szívesen lejátszottuk volna azt is, ehhez azonban előbb az kell, hogy Szlovákia állami szinten is fejezze ki tiszteletét Esterházy emléke előtt, és rehabilitálja őt”.
Ez év márciusában Lech Kaczyński lengyel államfő a Polonia Restituta elnevezésű rangos posztumusz kitüntetést adományozta a felvidéki magyarság mártír politikusának, Varsóban a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységéért, illetve a lengyel emigráns kormány hadügyminiszterének, Kazimierz Sosnkowski tábornoknak Magyarországon keresztüli Nyugatra szöktetésében való közreműködéséért.
Kép és szöveg: Felvidék Ma, AK, ON.
További képeink a Picasa-képgalériánkban: ITT
Esterházy-Malfatti Alice levele:
Kedves Hrubík Béla elnök Úr, tisztelt Polgármester Úr, kedves Ipolymentiek!
Mindannyiuk szíves elnézését kérem, hogy az ipolynnyéki szoboravató ünnepség szép pillanataiban csak lélekben lehetek ott magukkal. Így csak e pár sor által tudom megköszönni, hogy Apám emlékének őrzésére e napon egy újabb emlékművet avatnak a Felvidéken. Külön öröm számomra, hogy erre az avatásra azon a palóc vidéken kerül sor, amit apám is annyira szeretett, s többször meg is látogatott.
Az ipolynyéki avatási ünnepség annak is bizonyítéka, hogy egyre többen tudatosítják, apám emlékét nemcsak szóban, hanem tettekre váltva is ápolni kell.. Különösen fontos követelmény ez a mi szűkebb pátriánkban, a felvidéki magyarok által lakott vidékeken, ahol mint hallom és olvasom sajnos fogyatkozik a magyar iskolába járó gyermekek, s ezzel együtt a magyar kultúrát s anyanyelvet öntudatosan vállalók száma.
Pedig az egyénhez legközelebb álló személy, az anya, s a vele kapcsolatos fogalmak, mint anyanyelv, anyaföld, anyaország fogalmának elhomályosodását, meggyöngülését egyenes folytatásként követi a hit és a nemzeti hovatartozás érzésének felmorzsolódása is. Csak az gazdagíthatja népét, nemzetét újabb szellemi és kulturális értékekkel, aki megismeri és el is sajátítja saját múltja történelmi és kulturális örökségének kincseit. Tudom, hogy ez az örökség most újra veszélyeztetett helyzetbe került a Felvidéken, s e veszélyt a mindig is működésben lévő külső ellenerők mellett most tetézi a magyarság saját belső megosztottsága és viszálya is.
Esterházyra emlékezve, szót kell ejtenünk arról is, hogy nála a nemzet értékeinek szolgálata élete végéig szorosan kötődött az Ő Istenbe vetett mély katolikus hitéhez. Ez a hit adta Apámnak az erőt, mellyel töretlenül járta útját, s amikor erre került a sor vállalta a szenvedést is. Ez az egyenes út, amelynek földi része a népe iránti hűségből vállalt mártírhalállal ért véget, Esterházy Jánost példaképpé és ma is jelenlévő erőforrássá teszi a felvidéki és minden magyar ember számára.
Istent és a hitet elfeledve azonban az Esterházy által követett út járhatatlanná, az ő példája pedig érthetetlenné, s követhetetlenné válik. A keresztény hitben gyakorolt szeretet nélkül ugyanis nincs testvéri összetartozás, meglazulnak az Apám által célként kitűzött magyar családi egység kötelékei, s tartalom nélküli frázisokká válnak a legszebben hangzó politikai nyilatkozatok is. Esterházy egész életével hirdtette: Egymás kezét kell keresnünk de nem szabad feladnunk keresztény gyökereinket és nemzeti hovatartozásunkat. Apám szellemi hagyatékára hivatkozva kérem mindannyiukat, hogy erről akkor sem feledkezzenek meg, ha az EU alkotmány nem akar tudni az önazonosságunkat megtartó keresztény és nemzeti értékeiről.
Esterházy, Mírov börtönében, a szintén rab szlovák püspök, Vasil Hopko karjaiban halt meg, s ez a tény jól kifejezi az ő végakaratát: Ő a szlovákokat a magyarok testvéreinek tartotta, s minden vágya e két sokat szenvedett nép megbékülése volt. Őreá gondolva nem szabad feladni annak reményét sem, hogy egyszer ennek a hőn áhított megbékélésnek is be kell következnie. Ha földi fáradozásaink e téren kevésnek, s sokszor hiábavalónak tűnnek, bátran toldjuk meg azokat mártírjaink – így Esterházy János – égi érdemeivel. Tegyük ezt azzal a biztos tudattal, hogy az Égben minden kérésünk meghallgatást nyer.
Megköszönve helytállásukat, Isten áldását kérem mindannyiukra.
Varsó, 2009. X. 6.
Esterházy-Malfatti Alice
