(Videókkal kiegészítve) Ma tartja programalkotó kongresszusát a Magyar Koalíció Pártja Rimaszombatban. A következőkben Csáky Pál elnök beszédét közöljük – teljes terjedelemben.
(Csáky Pál beszéde, 2009. október 17., Rimaszombat, MKP kongresszus)
Kedves barátaim!
Eljött az ideje, hogy újból barátian és őszintén leltárt készítsünk közös dolgainkról. Nem kis feladat: politikai érettséget, őszinteséget és nyitottságot feltételez.
2007 márciusa óta sok víz lefolyt folyóinkon. 2006 nyara óta sok olyan dolog történt meg velünk és körülöttünk, amelyről addig álmunkban sem gondoltuk volna, hogy megvalósulhat. Szomorú bukórepülést produkál ez a jobb sorsra érdemes ország a politikai kultúra terén, a közhatalom alkalmazása és az igazságszolgáltatás terén, hihetetlen mélységekbe zuhan a közpénzek kezelése és a korrupció vonatkozásában, s néha már-már paranoiásak az állapotok magyar-szlovák viszonylatban.
Nem öröm ezt a tényt megállapítanunk 2009-ben, a 89-es változások huszadik évfordulóján, de itt és most is újra meg kell ismételnünk elszántságunkat: mi húsz évvel ezelőtt nem ezért mentünk ki az utcákra. Nem azért akartunk változást, hogy újabb a nemzet és a demokrácia alapelveit megcsúfolni igyekvő praktikák zúduljanak ránk. Hanem azért, mert egy élhetőbb, értelmesebb országot, normális, értelmes társadalmat akartunk magunknak – s ez bizony nagyon féloldalasan jött össze. Egy dolog azonban vigasztaljon mindannyiunkat: valamennyi cselekedetünk, megnyilvánulásunk vállalható. Nemcsak az elmúlt húsz év, hanem az elmúlt három év alatt is az elvek, a demokrácia, a tolerancia, a tisztesség, a megbízhatóság oldalán álltunk. S ami a legfontosabb: közülünk egy sem árulta el a zászlót, egy sem árulta el választóinkat. Ez olyan tőke, amely – meggyőződésem, hogy – a jövőben erősen kamatozni fog majd.
Ebben a három évben igazabb képet kaptunk önmagunkról is. Rá kellett jönnünk, hogy a nyolcéves kormányzásunk, a viszonylagos hatalmi pozíciók néhány volt kollégánkat megrészegítették. Tudtuk, sejtettük, hogy főleg a második kormányzási ciklusban néhány olyan ember is hozzánk csapódott, akiket nem a közösségi szolgálat, hanem csupán a saját egyéni érdekek mozgattak. Döbbenetes látni, milyen mélyrepülésre képes néhány volt kollégánk, akiknek esetében nem arról volt szó, hogy tisztességesen egyezkedni akartak volna: ezt megtehették volna június 13-án. Oda el se jöttek, mert ők diktálni szerettek volna. Ráadásul olyan lépést tettek meg, amelyet 1990 óta egyetlen magyar politikus sem Szlovákiában: otthagyták a zászlót, becsapták társaikat és választóikat. Nagyon rossz megosztottságot vittek a szlovákiai magyar társadalomba, gyöngítették közösségünk érdekképviseletét. S hogy mennyire erkölcstelen és manipulált az egész, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy júniusig kígyót-békát kiabáltak ránk, utána pedig, látva, hogy a párt és a közösség túlnyomó többsége nem követi őket, alpári szerelmet ajánlottak nekünk: kössünk már koalíciót, hogy a mi választóink bevigyék őket a hátukon a megyei, majd később az országos parlamentbe. Csakhogy, kedves barátaim: hol a garancia arra, hogy azok, akik még néhány hónappal ezelőtt is itt ültek közöttünk, s azt mondták, testestül-lelkestül a miéink, s utána otthagytak bennünket, nem tennék ezt meg fél év vagy egy év múlva újra? Aki egyszer eljátszotta a hitelét, ne csodálkozzon azon, ha felelős emberek megszűnnek hinni neki. Aki megosztottságot visz egy közösségbe, ne csodálkozzon rajta, ha a közösség reakciója elutasító. Aki politikai kalandorokat akar bevinni tisztességes magyar választók hátán bármiféle testületbe, ne csodálkozzon rajta, hogy bizalmatlanságra talál. Ez az egész kitaláció nem a mi közösségünk érdeke, ez kiáltóan idegen politikai érdek, amit el kell utasítani.
Nos, a kilépések nem rengették meg a pártot, többen jöttek a pártba, mint elmentek. S ez újabb felelősségünkre figyelmeztet. Közénk jött a százéves újvári Kemény bácsi, mondván, túlélt minden rezsimet és soha nem volt egyetlen párt tagja sem. Ereje már nem sok van, mondta, de most minden szívdobbanásra és minden lélegzetvételre szükség van, hogy erősítsen bennünket. Közénk jött Bastrnák főorvos úr Komáromból, mondván: soha nem akart belépni egyetlen pártba sem, de most erkölcsi kötelességének tartja, hogy a vezetéknevét megtisztítsa, s egyértelművé tegye, melyik oldalon áll. Közénk jött Reiter István európai hírű zeneművész, mert a lelkiismerete neki is azt mondta, itt a helye. Sorolhatnám még hála Istennek, sokáig, de nem ez a célom: a célom az, hogy felmutassam, ennek a pártnak megmarad a politikai potenciálja, ha mindannyian tudatosítjuk, hogy jobbá, vonzóbbá kell tennünk. Újból tudatosítanunk kell azt is, hogy különbözőek vagyunk, s ezt a különbözőséget tolerálnunk kell, belső dialógussal is kezelnünk kell. Én azt szeretném, hogy ebben a pártban mindenkinek annyi joga legyen, amennyi munkát letesz a közösség asztalára. Aki közénk jön, közösségi célokat szolgálni jöjjön közénk – s természetes, hogy nekünk jó csapatként mindent meg kell tennünk azért is, hogy egyénileg is megtalálja a számítását. Ám a sorrendet soha nem szabad megcserélni, a mi közösségi elkötelezettségünkhöz kétség nem férhet.
Ez a párt azonban semmilyen szinten nem lehet következmények nélküli párt. 2011 első felében az MKP-ban általános tisztújításra kerül sor minden szinten, a párt minden vezetőjének el kell számolnia munkájával. Az esetleges hibákat vagy a pártot érintő komolyabb problémákat is nyíltan meg kell beszélnünk majd egymás között – hogy jó döntéseket tudjunk hozni, s egy megújult, erőteljes MKP feszülhessen neki 2011 után is az újabb feladatoknak.
Nos, kedves barátaim, én a mai napon példával szeretnék elöljárni ezen az úton. Bárhogy nézzük is a dolgot, egy törés állt be a pártban az én elnöki időszakom alatt – s ez felelősséget jelent mindannyiunk számára. Önök közül sokan tudják, hogy a tárgyalások folyamán én minden idegszálammal igyekeztem megmenteni a helyzetet, megelőzni a megosztottságot. Nem sikerült, mert a volt kollégáink akkor már eldöntötték, hogy más, magyarellenes útra lépnek. Én úgy gondolom, hogy Önök közül mindenkinek joga van az ezzel kapcsolatos tevékenységemről titkos szavazással is véleményt mondani – ezért kértem bizalmi szavazást magam ellen. Én azt akarom, hogy innen úgy menjünk el, hogy egymásban bízunk, hogy azt sugalljuk mindenkinek, hogy az MKP erős és egységes. Ezt az üzenetet azonban csak egy titkos szavazás tudja hitelesen megfogalmazni.
Örömmel számolok be arról, kedves barátaim, hogy a párt konszolidálta struktúráit, minden járásban akcióképes, s olyan képviselőjelölteket tudtunk állítani demokratikus módon a megyei választásokra is, akik a siker komoly reményében vehetik fel a versenyt más jelöltekkel. Szeretném azonban itt és ma is megismételni: csak az a csapat számíthat sikerre, amelyik bízik magában, amelyik akarja is a győzelmet. Ehhez pedig manapság nem elég jó rendezvényeket szervezni. A megyei választásokon úgy tudjuk megnövelni az esélyeinket, ha el is megyünk a választóink után. Minden alkalmat ki kell használni a kapcsolatteremtésre: az elkövetkezendő hónapnak erről kell szólnia.
Mindannyian tudjuk, hogy újabb küzdelmeinket nem könnyű helyzetben kell megvívnunk. Ám az eddigi út problémamentes volt? 2007-ben született ebben a pártban néhány döntés. Ha Szlovákia valóban demokratikus ország lenne, s ha a mi pártunkban minden rendben lett volna, eme döntések után a párt tevékenysége simán folytatódhatott volna. Nem így történt. A változásokat többen nem akarták elfogadni. Soha nem látott média- és politikai kampány indult be ellenünk, volt kollégáink azonnal megkezdték a belső aknamunkát. Az én meggyőződésem az, hogy mi alapjában véve nem változtunk meg, mi ugyanaz a demokratikus párt vagyunk, mint voltunk 2006 előtt. Ami változott körülöttünk, az a nacionalista közeg, s a belső gátlástalanság némely volt kollégánk esetében. Nézzünk csak körül, mennyi hazugságot, szennyet, rosszakaratot vonultatott fel ez a két tényező ellenünk! Nem tűnt fel Önöknek, hogy néha-néha mintha túlzottan harmonikus szinkronban lettek volna? Le akarták választani a párt vezetését a választókról – nem sikerült. Meg akarták osztani a párt vezetését – csak részben sikerült. Le akarták fejezni a pártot – nem sikerült. El akartak minket szigetelni magyarországi, európai és amerikai támogatóinktól – nem sikerült.
S ezen a ponton talán meg kellene kérdeznünk önmagunktól is: mi is valójában a baj velünk? Erre a kérdésre is sokan sokféle választ adhatnak, szerintem két dologról lehet szó. Az első: mi a saját közösségi érdekeink nyomvonalán, s nem idegen akaratoknak, elvárásoknak engedelmeskedve igyekszünk politizálni. A másik pedig: tisztességtelen embereket nem akarunk játékba hozni. Ez viszont ebben az országban, ilyen körülmények között a jelek szerint komoly bűnnek számít. Ez lehet talán az az eltérő politizálási stílus, amellyel szemben volt kollégáinknak fenntartásai lehettek?
Ami pedig a szlovák-magyar viszonyt illeti: nem az teszi a legtöbbet a szlovák-magyar megbékélésért, aki állandó dialógust próbál folytatni a szlovákiai és a magyarországi politikai térfél meghatározó erőivel? Miféle őrült agy próbálja nekünk bebeszélni, hogy ma is akkor cselekedtünk volna helyesen, ha nem ajánljuk fel a részvétel lehetőségét Mikuláš Dzurindának és Ján Fígeľnek csakúgy, mint Orbán Viktornak és Gémesi Ferenc államtitkár úrnak? Dzurindával és Figeľlel a múlt héten beszéltem, mindkettővel abban egyeztünk meg, hogy továbbra is érvényes az együttműködésünk, de az a megállapodás is, hogy egymás idei munkajellegű kongresszusain kölcsönösen nem veszünk részt. Mindhármunk kongresszusán ugyanis személyi jellegű döntések is születtek, illetve fognak születni, s az ilyesmi minden pártnak a belügye – mint ahogy az a programalkotás vagy az alapszabály-változtatás is. Ennek a megállapodásnak az értelmében nem vettünk részt tehát kölcsönösen sem a KDH, s nem veszünk részt az SDKU kongresszusán sem. S természetesen örömünkre szolgál Orbán Viktor és Gémesi Ferenc úr jelenléte kongresszusunkon – amelyet kifinomult politikai jelzésnek értékelünk úgy a Fidesz és az Európai Néppárt, mint a magyar kormány részéről.
Örömmel számolhatok be arról is, hogy az MKP elfogadott partner a demokratikus világban, kapcsolattartásunk élő – s bizony sok külföldi barátunk sem érti sem volt kollégáink lépését, sem a szlovákiai deformációkat. A mi kapcsolattartásunk külföldi partnereinkkel természetes és demokratikus: védernyőt nyújt nekünk, amelyre a jelen helyzetben nagyon nagy szükségünk van.
Persze, a játszmának még nincs vége.
Az egyik legveszélyesebb manipuláció, amit bevetnek ellenünk, az ún. közvélemény-kutatások és az ezekre épülő mediális masszírozások. Mit is mondtak nekünk tavaly? Hogy a párt elvesztette akcióképességét, mozgósító képességét, elvesztette hitelét a szlovákiai magyarok előtt. Volt, aki közülünk is elhitte? S mi történt az elnökválasztás két fordulójában? Olyan impozáns felvonulás, amely nagyon idegessé tett miniszterelnököt és köztársasági elnököt egyaránt.
Mit mondtak az idei év elején? Hat százalékos támogatottsággal örülhetünk, ha egy képviselőnk lesz Brüsszelben. Ugye, hogy sokan közülünk is elhitték? S mi a valóság?
Azt is mondták a nyáron – szinte provokáltak vele a nyelvtörvény elfogadása után –, hogy az MKP képtelen arra, hogy mobilizálja a választóit. S mi történt Újvárban, majd Szerdahelyen? Persze, aki a médiának vagy volt kollégáinknak hisz, most is mondhatja, hogy Újvárban hatszázan, Szerdahelyen pedig háromezren voltunk. De nekünk ez a fontos? Nem az, hogy választásokat nyerjünk? Helytelen, ha azt a kérdést teszem fel Önöknek, akik konkrét mikroközösségek képviseletében vannak itt is jelen: a saját mindennapi tapasztalataiknak hisznek vagy a mediális masszírozásoknak?
Látnunk kell, hogy az az egyenes, elvi út, amelyen járunk, sokaknak nagyon nem passzol ebben az országban. De hinnünk kell benne, mert ez az igazi, vállalható, hosszú távon egyedüli járható, nyerő út. Még akkor is, ha november 14-e előtt 4,6 százalékos támogatottságot hoz majd ki nekünk valamelyik közvélemény-kutató ügynökség. Ezek az ügynökségek most, a válság következtében nagy bajban vannak, a túlélésükért küzdenek.
Mi nem ilyen kártyákkal játszunk, mi nem rövid távú csapat vagyunk. Mi azt akarjuk, hogy itt száz év után is éljenek magyarok, s unokáink tisztelettel beszéljenek rólunk, a mi munkánkról. Természetes, hogy jövőre sok mindent meg kell tennünk azért, hogy újra kormányra kerüljünk – s erre komoly esélyeink vannak. Ám csak akkor, ha erősek és egységesek maradunk. Csak akkor, ha bízunk magunkban, s minél többet, minél átgondoltabban fogunk tenni is a közért. Ilyen összefüggésben pedig biztos, hogy mindenki megtalálja a saját számítását is.
A demokratikus világban ugyanis egyre többen látják, hogy ez a helyzet Szlovákiában sem fenntartható. Változásra van szükség, s az igazi változás nem képzelhető el az MKP helyzetbe hozása nélkül. Azt pedig ne várjuk, hogy az ellenérdekelt erők majd tapsolni fognak egy ilyen forgatókönyvnek. Támadások kereszttüzében leszünk egész a jövő évi választásokig – de hát kibírtunk mi már nehezebb támadásokat is. Ha tudjuk, hogy az utunk igaz út, ha hiszünk magunkban és választóink kiállásában, akkor komoly esélyeink vannak. Nekünk tehát nem a botor sugalmazásokkal, nem is más pártokkal kell törődnünk elsősorban. Nekünk kell vonzó, hiteles, hűséges, egységes pártként megjelennünk választóink előtt.
Nos, kedves barátaim, itt az ideje, hogy végezetül megfogalmazzuk üzeneteinket. Azért tartjuk kongresszusunkat Rimaszombatban, mert a régiók kiemelten fontosak számunkra. Gömörnek is, de minden magyarlakta régiónak is reményt és esélyt kívánunk felmutatni, az MKP a jövőben minden szintű politikai potenciálját arra akarja felhasználni, hogy regionális politikája hatékonyabb, erőteljesebb legyen.
Üzenjük azt is, hogy a párt konszolidált, ütőképes, kész az új feladatok megoldására. Programunk bizonyítja, hogy húsz évre előre is van víziónk arról, mit szeretnénk tenni, mivé szeretnénk válni. Jelöltjeink pedig készek arra, hogy hatékonyan szólítsák meg az embereket a megyei választások során is – mi pedig azt kívánjuk nekik, hogy minél többen bekerüljenek a megyei parlamentekbe. A jövőt illetően pedig olyan megkerülhetetlen politikai erővé kívánunk válni, amely nélkül nem alakulhat demokratikus, hatékony kormány Szlovákiában.
Ehhez kérjük pártfogóink, tagjaink támogatását.
