A Magyar Polgári Kör Polgári Társulás november 6-án Dunaszerdahelyen, este 18 órától a Felvidék 1938-as visszacsatolására emlékezett, amelynek keretében néma felvonulást tartott a városban.
A résztvevők a Templom téren található 1848/49-es magyar szabadságharc és forradalom emlékére állított Turul szobornál gyülekeztek, majd égő fáklyákkal, mécsesekkel békésen továbbvonultak a Városháza mellett található, az 1956-os forradalom emlékére készült emlékműhöz. Ezt követően a Városi Sport- és Szabadidőparkban található Trianon emlékműhöz vonultak, amelyet a várpalotai Trianon Múzeum adományozott a városnak és tavaly november 1-jén a DAC-Slovan mérkőzés előtt lett átadva. Mindhárom helyen megkoszorúzták az emlékműveket és egyperces néma csenddel adóztak a hősi halottaknak. A Turul emlékműnél végezetül a közel ötven fős tömeg elénekelte a Magyar és a Székely Himnuszt, valamint a Szózatot.
A Felvidék elméletileg a trianoni békediktátum révén került cseh elnyomás alá, a gyakorlatban azonban már 1918 vége óta megszállás alatt tartották. A nemzetközi körülményeknek köszönhetően 1938 őszén siker koronázhatta a magyar külpolitikai revíziós törekvéseit. Hitler 1938 augusztusában gyakorlatilag felajánlotta a németországi látogatáson lévő Horthynak, Imrédynek és Kánya Kálmán külügyminiszternek a teljes Felvidék visszacsatolását arra az esetre, ha Magyarország a németek oldalán részt vesz a Csehszlovákia elleni támadásban, a magyar politikai elit azonban ezt az ajánlatot kategorikusan elhárította. Horthy ezt a lépést a magyar haderő felkészületlenségével indokolta, ezen kívül megfogalmazta azon kételyét, hogy Jugoszlávia Csehszlovákia segítségére siethet egy esetleges magyar támadás esetén. A náci nyomás ellenére a magyar vezetők tárgyalások által óhajtották elérni a Felvidék vagy legalábbis annak egy részének visszaszerzését. Persze nem lehet a másik fél teljes érdektelensége mellett megegyezni. A magyar politikai elitnek számolnia kellett Benešék hajthatatlanságával. Kánya Kálmán kijelentette, ha Beneš és elvbarátai feláldozzák a felvidéki magyar kisebbséget Európa békéjéért, nem marad el a magyar-csehszlovák konfliktus. 1938. szeptember 21-én a Hősök terén nagyszabású revíziós gyűlés zajlott le. A magyar feltámadás előestéjén több mint 250.000 ember gyűlt össze a világháború hősi halottainak emlékkövénél. Az emberek sokasága az elszakított Felvidéket követelte vissza. Másnap Varsóban zajlottak le hatalmas tömegtüntetések a közös lengyel-magyar határ mellett.
1938. szeptember 30-án, nem sokkal éjfél után a vezető európai nagyhatalmak (Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország) aláírták a müncheni egyezményt. Ezzel úgy határoztak, hogy a Csehszlovákia nyugati határán fekvő, német többségű területeket – az ún. Szudéta-vidéket – a Német Birodalomhoz csatolják. Az egyik függelékben a számottevő felvidéki magyar kisebbség helyzetéről is megemlékeztek, igaz, csak Mussolini nyomására, Hitler ugyanis ezzel a problémával nem akart foglalkozni. A szöveg kilátásba helyezte, hogy amennyiben a magyar és a csehszlovák kormány 3 hónapon belül nem tud megegyezni sorsukról, úgy a 4 nagyhatalom egy újabb konferencián ennek a kérdésnek az eldöntésére is hajlandó. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a müncheni döntés nem váltotta be Magyarország hozzá fűzött reményeit.
Október 1-jén Sirovy cseh miniszterelnök bejelentette a müncheni határozat elfogadását, ugyanakkor a csehek agyonlőttek 20 magyar legényt, mert azok kijelentették, hogy nem hajlandóak fegyvert fogni felvidéki magyar testvéreik ellen. Október 2-án, az ultimátum után Lengyelország azonnal elfoglalta az általa követelt és áhított Teschen-területet. Október 6-án Beneš lemondott. Két nappal később két felvidéki magyar politikus, az Egyesült Magyar Párt vezetői, gróf Esterházy János és Jaross Andor a pozsonyi rádióban a magyarlakta területek azonnali visszacsatolását követelték, Tiso páter vezetésével pedig megalakult a németbarát szlovák bábkormány.
A Komáromban október 9-13. között magyar kezdeményezésre folytatott közvetlen tárgyalások nem vezettek eredményre a szlovák fél visszautasító álláspontja miatt. Csehszlovákiát a most már autonóm Szlovákia miniszterelnöke, a fasisztoid Tiso páter képviselte. A Kánya Kálmán külügyminiszter és Teleki Pál kultuszminiszter által vezetett magyar delegáció az 1920-as népszámlálási adatok alapján az önrendelkezési elv értelmében egy 14.153 km2-es, túlnyomóan magyarlakta területsáv visszacsatolását követelte, a többi felvidéki területen és Kárpátalján pedig népszavazást kért. A szlovák politikusok ebbe nem mentek bele, hiszen a magyarok valószínűleg a csonka országhoz való visszatérés mellett voksoltak volna. Először csak nemzeti autonómiát kínáltak, majd a Csallóköz (1.838 km2) visszaadását, végül egy nagyobb, de nem összefüggő határ menti zóna (5.405 km2) átengedését kínálták fel. A magyar küldöttség a szlovákok merevsége miatt megszakította a tárgyalásokat, majd megtette az előkészületeket az újabb négyhatalmi konferencia összehívására.
Az események hamar felgyorsultak. Október 12.-én a magyar csapatok bevonultak Ipolyságra és a “cseh” Sátoraljaújhelyre. Vitéz Imrédy Béla magyar királyi miniszterelnök október 13.-án a Függetlenségben vezércikket jelentetett meg “Igazságot, de gyorsan” címmel, majd 14-én Horthy és Imrédy nejeinek kezdeményezésére országos mozgalom indult a felvidéki testvéreink megsegítésére, 18-án pedig 250.000 frontharcos rendezett demonstrációs felvonulást a magyar igazság mellett. Október 21.-én százezres tömeg hódolt a magyar-lengyel barátságnak a budapesti Bem-szobor előtt.
A britek és a franciák azonban nem szívesen asszisztáltak volna a csehszlovák szövetségesük újabb cserbenhagyására, Hitler pedig el akarta kerülni, hogy kiemelkedő fontosságú európai ügyekben a nyugati nagyhatalmak hozzanak döntést. A magyar-csehszlovák egyeztetések október második felében intenzív jegyzékváltások jegyében folytatódtak, az álláspontok azonban csak közeledtek, de sohasem találkoztak. A megfelelő német és olasz körökben mindkét fél képviselői intenzív háttérmunkát folytattak. Hitler céltudatossága és a brit-francia kihátrálás következtében egyre inkább érlelődött a tengelyhatalmak hivatalos bevonása a magyar-csehszlovák területi vitában, míg végül október 28-29.-én a két kormány fel is kérte Németországot és az Olasz Királyságot választott bírósági testület meghozatalára. A nemzetközi jog szabályainak megfelelően ez azt jelentette, hogy Budapest és Prága látatlanban elfogadja a döntőbírák -Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter és Ciano gróf olasz királyi külügyminiszter- határozatát anélkül, hogy annak tartalmát ismernék. A magyarok inkább az olaszokban bíztak, míg a szlovák fél a németek szimpátiájában reménykedett. Végül a bécsi Felső-Belvedere palota aranytermében 1938. november 2-án kompromisszumos megállapodás született. A Felvidék (és Kárpátalja) déli sávját visszacsatolták Magyarországhoz, és abból az 5 nagyvárosból, melyre mind a két fél igényt tartott (Pozsony, Nyitra, Kassa, Ungvár és Munkács), az első kettő Szlovákiánál maradt, míg az utóbbi három hazatért Magyarországhoz.
A döntőbírósági ítélet kihirdetése és a csatlakozó térkép ismertetése este 19:10-kor kezdődött és 35 percen át tartott. Budapesten a beavatottak révén itt-ott már szóbeszéd tárgya volt a döntőbírói ítélet tartalma, amikor Imrédy Béla este 21:21-kor a Magyar Rádió mikrofonja elé lépett és hozzáfogott a kormány négy perces rádiószózatának felolvasásához.
A megállapított határvonal végül 11.927 km2-t adott vissza Magyarországnak, s e területen a december közepén végrehajtott összeírás 1.041.401 lakost talált, ebből 879.0007 (84,4%) volt magyar, és 123.864 (11,9%) szlovák anyanyelvű. Hazatért Magyarországhoz Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva és Losonc. November 5-10. között a honvédség csapatai megkezdték a csehszlovák csapatok által kiürített területek átvételét. Fontosabb bevonulások:
November 6.: Királyhelmec, Bodrogköz;
November 7.: Torna, Ógyalla;
November 8.: Érsekújvár, Krasznahorka, Rozsnyó;
November 9.: Léva, Losonc, Fülek, Beregszász;
November 10.: Ungvár, Munkács.
Minden felszabadított városban zúgtak a harangok, az utakon boldogságtól zokogó emberek térdepeltek és honvédeink virággal borított utakon lépdeltek.
Felvidék Ma
