Lehet ez a nemzeti minimum, amellyel mindenki egyet értene, az autonómia?
Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselője: Az autonómia nem cél, csak eszköz. Most elsősorban az fő cél, hogy a legfontosabb kérdésekben közös nevezőre jussunk. Előbb mi magyarok, egymást közt. És majd ez lehet az alapja egy magyar-román megegyezésnek, amit szerződés formájában papírra is kellene vetni. A formát nevezhetjük kulturális vagy területi autonómiának, statútumnak. Egyébként kisebbségpolitikájával most Szerbia mutat példát. Gondoljunk bele, Magyarországon kívül egyetlen uniós országban sem hivatalos nyelv a magyar. Ezt még nekünk sem, és önöknek, felvidékieknek sem sikerült elérni. Egy unión kívüli országban, Szerbiában viszont hivatalossá vált a magyar nyelv. Románia és Szlovákia is példát vehetne Belgrádtól. Amúgy a vajdasági rendezés sem tökéletes, jelen pillanatban azonban ez a legtöbb, amit a magyar kisebbség elért.
Sajnos, előítéletekkel élünk, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, a román politika befogadóképességének meg vannak a határai. A valóság azonban, hogy önök hangosan beszélnek az autonómiáról, mi viszont ezt a szót ki sem ejthetjük. Nem mondhatjuk, hogy Felvidék, már a Kárpát-medence is fekete listára került. Szóhasználatunkban korlátoznak, jogilag meg nyelvtörvénnyel reguláznak. Megengedőbb lenne a román politika?
– Szlovákiában, azt hiszem, nagyobb a félsz, mert a magyarság a határ mellett él. De Erdélyben sem volt egyszerű az elmúlt években. Parlamenti képviselőként öt autonómia törvénytervezetet írtam alá. Sokat támadtak és bíráltak bennünket. Én azonban mindig azt vallottam, szoktatni kell a románokat ehhez a gondolathoz. Nyilvánvalóan, a kormány összetételétől függően változnak a politikai diskurzusok. Példaként említhetném a román nyelv oktatását is. Szerintünk idegen nyelvként kellene oktatni, a románok azonban meg sem hallgatták érvelésünket, már a mondat első felétől elborult az agyuk. Tanultunk belőle, már azt mondjuk, különleges nyelv, amit nem anyanyelvűeknek írt könyvekből kell tanítani. Durván reagáltak az autonómia szóra is, ezért azt mondjuk, decentralizáció. De bízom benne, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor bizonyos kifejezések már senkit nem irritálnak majd. Egyébként Romániában is van nyelvtörvény. Jóváhagyásakor a szociáldemokraták voltak kormányon. Ugyanolyan hitvány volt, mint a szlovák. Minden erőnkkel küzdöttünk ellene, a parlamenti vitakor a buta megfogalmazásokat nevetségessé tettük, mégis jóváhagyták. Iliescu elnök azonban nem írta alá, így a pénzbüntetésre vonatkozó részt törölni kellett. Tehát sikerült a törvény méregfogát kioperálni, ma már senki nem beszél róla. Bízzunk benne, hogy a politikai diskurzus Szlovákiában is megváltozik.
Példaértékű volt az a magyar összefogás, amit a szlovák nyelvtörvény kapcsán láttunk. Lehet ez biztató a jövőre nézve? Fontos kérdésekben van esély a közös fellépésre?
– Minden bizonnyal. De nemcsak a veszélyben és a szükségben kellene összefognunk. Itt van a Lisszaboni Szerződés adta lehetőség, amely kimondja, hogy egy millió polgár aláírásával kezdeményezhet törvényt. Brüszszelben már van magyar lobbiiroda is. Csak élni kell a lehetőségekkel. Lassan talán majd rájövünk, hogy lehet többfelé gondolkodni, de ha a nemzet érdeke úgy kívánja, össze kell fogni, félre kell tenni a személyes sértettségeket, a múltbeli sérelmeket. A magyarságnak történelmi bűne a széthúzás. Mohács volt az első december ötödikénk. Most azonban már okulni kellene a történelemből, és meg kell tanulnunk az összefogást. A nyelvtörvény is azt mutatta, hogy képesek vagyunk rá.
Molnár Judit interjúja teljes terjedelemben a Szabad Újság ma megjelenő számában olvasható
