Több mint ezeregyszáz éve megérkeztek a Kárpát-medencébe a magyarok. A szláv törzsek egy orrhosszal előztek meg minket a térségben. Az itt élő gyér lakosság között voltak szlávok, germánok, rómaiak, s főként a rokonaink, az avarok.
Az idők folyamán a betelepülőkkel és az itt talált néptöredékekkel összeállt a magyar nemzet. A szlovák történelem is hasonlóan alakult. Ezeregyszáz év alatt, a Kárpát-medencébe betódult cseh, morva, lengyel, szlovén, horvát (tót), szorb, pszeudo-huszita, német, ruszin, ukrán nép lassan nemzetté vált, irodalmi nyelvet teremtett magának. Mindez a „rettenetes magyar elnyomás alatt” történt…
Ugyanebben az időben az angolok megfosztották állami létüktől, nyelvüktől a walesieket, skótokat és az íreket. Olyan sikeresek voltak, hogy a már 1936 óta önálló Írország lakosainak csak tíz százaléka beszéli tisztességesen saját ősi nyelvét. A skótok és walesiek sem jártak jobban.
A nagy francia forradalom (szabadság-egyenlőség-testvériség) „feltalálta” az addig ismeretlen államformát, a nemzetállamot. Akkoriban és még sokáig a gallok kisebbségben voltak Franciaország területén. A németek, korzikaiak, baszkok, occitánok, normannok, olaszok, bretonok stb. a lakosság több mint felét tették ki. Ez nem zavarta a forradalmi kormányt, sőt „javítani” akart a helyzeten, akár erőszakkal is. Betiltotta az összes nem francia nyelvű iskolát, aminek véres következményei lettek. A bretonok fellázadtak az önkényuralom ellen, és évekig harcoltak nyelvükért, iskolájukért és egyházukért. A lázadás leverésére küldött, az ország söpredékéből verbuvált fegyveres rablóbanda Turreau tábornok vezetésével egész falvak lakóit mészárolta le. Vendée város neve, amelynek a teljes lakosságát kiirtották, kitörölhetetlen a bretonok emlékezetéből.
Slota úr! Mi semmi ilyet nem tettünk önökkel. Az első világháború előtti néhány évtizedben történtek ugyan szánalmasan eredménytelen kísérletek a kormány részéről a lassan öntudatosodó és a pánszlávizmusnak bedőlő vékony szlovák vezetőréteg elnyomására, mindez azonban eltörpült Csehszlovákia, majd az önálló Szlovákia vad, tűzzel-vassal, törvénytelenül és embertelenül véghezvitt magyarellenes intézkedései mellett.
A „magyar elnyomás” mítosza Trianon óta állandó „fejlődésben” van. Lassan igaznak hiszik, hogy minden magyar tanító felpofozott minden magyarul nem tudó nebulót. A Matica és az ultrajobb pártok ideológusai minden magyarellenes intézkedést az „ezeréves szenvedés” dajkameséjével indokolnak. Az unos-untalan hangoztatott vádak: a Rózsahegy melletti csendőrsortűz, a három kis szlovák gimnázium betiltása, a szlovák kettős keresztes címer „elrablása” mára nemcsak a szlovákok, de a nyugati értelmiség „agyába” is beleégett.
Álljon itt egy autentikus szlovák vezető, Hlinka páter néhány mondata (Párizs, 1920) a magyar-szlovák-cseh viszonyról, Stephen Bonnal amerikai diplomata visszaemlékezése szerint: „…három hónap alatt, valójában három hét után, a fátyol felemelkedett. Ilyen rövid idő alatt többet szenvedtünk a pökhendi csehektől, mint ezer év alatt a magyaroktól. Most tudjuk, hogy Hungárián kívül nincs élet. Emlékezzen ezekre a szavakra, Bonnal, mert az idő igazolni fogja ezeket. Beneš egy törtető csaló.” Önök szentként tisztelik Hlinka pátert, de nem tudják, vagy nem akarják tudni, Hlinka végső soron a magyar Korona alatt akart maradni, néhány északi, teljesen szlovákok által lakott megye teljes autonómiájával.
A magyar-szlovák együttélés történetének szégyenteljes meghamisítása mellett még más is van a szlovák, magyargyűlöletből élő szélsőségesek rovásán:
1. A magyarok által lakott területek bekebelezése 1918-ban, ami minden nemzetközi, emberi és közösségi joggal ellentétes. Milyen önrendelkezési jog az, amit maguknak kiköveteltek, de hallani sem akarnak azok másokra való alkalmazásáról?
2. A „beneši dekrétumok” még ma is élnek, szerves részét alkotják a szlovák (és cseh) törvénytárnak. A magyarok (és németek) kollektív jogfosztásának eszköze volt, és a magyar egyéni és közösségi javak elkobzásának az alapja. Európa ezen szégyenét az önök parlamentje bebetonozta, az emberi jogok nagyobb dicsőségére.
3. A kierőszakolt lakosságcsere.
4. Mintegy negyvenezer magyar embertelen körülmények közötti áttelepítése a Szudéta-vidékre.
5. Gyilkosságok, amelyek messze felülmúlják az egész világon szétkürtölt csendőrsortűz áldozatainak számát: Pozsonyligetfalu, kilencven fegyvertelen, hazatérő levente lemészárlása; Dobsina lakossága egy részének (mintegy 120 személy) lemészárlása a cseh határ másik oldalán; Pozsony magyar lakossága nagyobbik részének kitelepítése Pozsonyligetfaluba. (Az ottani tábori orvos jelentése szerint az internálótáborban rendkívül nagy volt a gyermekhalandóság a rettenetesen rossz ellátás miatt.)
6. Hány magyar iskolát zártak be 1919 óta? Össze tudják még számolni?
7. Hány hektár földet és más ingatlant raboltak el a magyaroktól?
8. Az évszázadok során számos szlovák nemzetiségű püspöke, sőt hercegprímása is volt a magyar katolikus egyháznak. Hány magyar származású püspöke van ma a szlovákiai magyaroknak? Egy sem!
Talán ideje volna szembenézniök a magyargyűlöletre épített történelmi mítoszaikkal is. A hivatalos magyar történetírás soha sem ismerte el a hunoktól való származásunk hagyományát. Önök viszont szemrebbenés nélkül igénylik vissza „Szvatopluk örökségét”. Ennek persze lassan, de biztosan vége fog szakadni a külföldi és becsületes szlovák történészek munkái alapján. Talán nem volna felesleges néhány, a Matica emlőin nevelkedett történészüknek elolvasni a német Martin Eggers könyvét: „Das Grossmärisches Reich. Realität oder Fiction?” [A Nagymorva Birodalom, valóság vagy fikció?] Aztán ott vannak a Nagy Károly birodalmának kémjelentései és adóívei Aachenben… Vakargathatnák a fülük tövét…
Nekünk, magyaroknak és szlovákoknak ezeréves közös történelmünk van. A mi királyaink az önök királyai is voltak. A Szent Korona alatt önöknek ugyanolyan jogok jártak, mint bárkinek a Kárpát-medencében. Csak ne próbáljanak mai jogokat követelni a hűbéri társadalom idejére, mert azok igencsak egyformák voltak egész Európában. Ha mi jobbágyok voltunk, önök is azok voltak, ha szabadok, önök is. Ha a földesuraik keményen bántak magukkal, mivelünk sem különbül.
És ma? Szlovákiai utaim során számtalan ellenséges megnyilvánulással találkoztam, ami erősen gondolkodóba ejtett. Nekünk talán csak az oroszokkal és a románokkal kapcsolatban van ellenséges érzületünk, de az nem nyilvánul meg az egyéni érintkezés szintjén. Voltak munkatársaim mindkét népből. Sokszor együtt ültünk az irodai étkezőasztalánál, de eszünkbe nem jutott kifejezni egymás iránti ellenszenvünket. Észak-Szlovákiában viszont ezt rendre tapasztaltam. A szlovák emberrel soha semmi bajunk nem volt. A magyargyűlöletből élő politikus, pedagógus vagy újságíró viszont jóvátehetetlen károkat okoz a két nép hagyományos viszonyában. Ha ezt valaha is sikerülne visszájára fordítani, mindkét népnek óriási hasznára lenne.
Előbb-utóbb a legvadabb csúcsszlovák is rá fog jönni, hogy népeink egymásra vannak utalva. Ha a szlovákok feladnák erőszakos magyarirtás-kísérletüket, és teljes autonómiát adnának nékik, örök barátság lenne a részük. A határok lassan elmosódnak, de az etnikai határok hosszú évszázadokra megmaradnak, a biológia törvényei szerint.
Ami a NATO-, de főként az EU-tagságot illeti, e testületekben semmi keresnivalója egy soviniszta népnek, amely megtagadja a legelemibb emberi és önigazgatási jogokat a karmai közé lökött kisebbségtől. A 20. század nagy példáit idézzük: Nagy-Britannia szabadon engedi Írország nagyobbik részét; több-kevesebb autonómiát ad Skóciának, Walesnek; Spanyolország a baszkoknak és katalánoknak, Olaszország a dél-tiroliaknak és – horribile dictu – a franciák Korzikának. S hová tart ma Szlovákia? Milyen jogon tart számot immunitásra? Különösen akkor, ha érdemtelenül birtokolja a nemrégen még tisztán magyarok által lakott területeket. Azoktól, akik mindig mindenáron tekintettel akarnak lenni az utódállamok „érzékenységére”, csak annyit kérdezek: mikor voltak a románok, szlovákok, szerbek tekintettel a mi érzékenységünkre?
A Nyugat már túlságosan hozzászokott a Szovjetunióban nevelkedett külügyéreink és baloldali politikusaink szervilizmusához. Ideje a blöfföt nem komolyan venni.
Magyaródy Szabolcs
