A tétova az értelmező szótár szerint bizonytalant, tehetetlent, ingadozót, zavartat, habozót vagy kétségbeesettet is jelenthet. Mindegyik ráhúzható ennek a kormánynak az első száz napjára.
Iveta Radičová az izmait mutogatta? Előbb egy tollvonással megoldott mindent, utána meg ismételten megváltoztatta véleményét. Nem mert akarta, csak mert nincs akkora politikai ereje, és akcióit politikailag sem készítette elő.
Mikloš és Mihál miniszter? Ők „merészen” idő nap előtt meg akarták változtatni a járulékrendszert, ám az orrukra koppintottak, s a változásból csak zűrzavar maradt. Ez főleg Ivan Mikloš esetében meglepő, aki egész eddigi politikai pályáját az óvatosság jegyében építette, mely miatt még az adóreform társszerzőségéről is lecsúszott (meghagyva azt Počiatek volt tanácsadójának).
Bugár Béla? Messziről még mindig a „régi kedves Béla”, a joviális politikus, aki képes a kisebbség érdekeinek érvényesítésére. Közelről azonban már teljesen más ember, ingatag, hisztérikus vonásokkal. Személyi döntései úgy vonulnak be a politikatörténetbe, mint egy kis párt nagy klientelizmusa.
Az OKS négy képviselője? Mintha elfeledték volna, honnan jöttek. Értelmes szavaik és szellemes szóvirágaik mellett már csak arra összpontosítanak, hogy ami a legfőbb erejük volt (az oktatásügy, az igazságszolgáltatás és egészségügy korszerűsítése), abban kitűnjenek a szürke parlamenti átlagból. Az esély, melyet kaptak, többnyire kárba veszik.
KDH? Az egészségügyi tárcát választotta. Állítólag azért, mert Alojz Rakús örökét kívánja folytatni. A baj az, hogy Ján Fígeľ nem olyan érdekes politikus, mint Ján Čarnogouský volt. Eddig egyszer nyilvánult meg érzelmileg, amikor brüsszeli hivatalnokarcát felváltotta a templomszolgáé lakása jótékony célokra fordításának bejelentésekor. Ex post. Uhliarik egészségügyi minisztert érezhetően nem támogatja a párt kemény magja. Ahelyett, hogy kihasználná tudását, melyet Peter Pažitný posztgraduális akadémiáján szerzett, ha kamerát lát, rögtön transzba esik. Az eredmény pedig, hogy ellent tud mondani önmagának egy nap leforgása alatt többször is. Így aztán ma sem tudjuk, megengedik-e a nyereségtermelést az ágazatban vagy nem, esetleg szabályozott lesz-e. Megépül-e a rázsochyi kórház, csak generikus gyógyszereket lehet-e majd előírni, részvénytársasággá alakulnak-e a kórházak, s ha igen, milyenné. Ám tudnia kellene: ha a kórházak előbb eladósodnak, s úgy alakulnak részvénytársasággá, olyan kis törzstőkéjük lesz, hogy törvényből kifolyólag azonnal csődeljárást kell indítani ellenük.
A terepen dolgozó egészségügyisek arról suttognak, hogy a KDH-ban amolyan belső személyzeti tanács működik, másként inkvizíciós tanácsként emlegetik. Ennek az élén állítólag egy mérnök áll, a földművelésügyi bizottság elnöke, Mária Sabolová, aki egészségügyi szakértővé nevezte ki magát. Hát, alaposan összekuszáltak mindent. A KDH minisztere nem váltotta le villámgyorsan az egészségügyi felügyelet, sem az Általános Egészségbiztosító vezetőit, hanem három hónapig a helyükön hagyta őket. Így naponta nőttek a pénzügyi, erkölcsi károk. Mert ugyan engedelmességhez szoktak ezek a vezetők, de csak a volt főnökük, az előző házelnök parancsához.
Figeľ kijelentései meg a „Zajac embereiről”, akik soha többé nem térhetnek vissza a minisztériumba, szerncsére mára már nem érvényesek, ezért hát van remény, hogy képesek lesznek az egészségügy reformját kiteljesíteni, melyet egykor elindítani is segítettek – Sabolová komplexusai és fenntartásai ellenére.
Kormányváltást akartunk, szabadulni kívántunk a bolsevizmus árnyaitól, ahová Fico ifjú gárdája akart elvezetni bennünket. Tudtuk azt is, hogy ennek a kormánynak sem lesz könnyű. Fico naponta játssza el az ellenzéki populistát, aki a koalíció választási bukását jövendöli. Ez azonban főleg akkor fog bekövetkezni, ha a kormány folytatni fogja a tétovázást, a zavaros döntéseket, alázat és a dolgok ismerete nélkül.
Mi, akik rájuk szavaztunk, ezt nem kívánjuk. A kellő időben kimondott bírálat remény az önreflexióra. Ez utóbbiban azonban magam is bizonytalan vagyok.
Rudolf Zajac, Týždeň, ford.: Felvidék Ma
