Nem nagyon tartják felénk úgymond gömöriként számon, pedig dobócai édesanyja, Nagy Teréz után, aki annak idején hosszú éveken keresztül a Szabad Földműves szerkesztőjeként dolgozott, valójában annak is számít. Édesapja pedig az a Zsélyi Nagy Lajos volt, aki Mikszáth írásművészetének nyomdokaiban forgatta a tollat Pozsonyban a Hét újságírójaként, és költőként is egyik klasszikusaként jegyezheti az utókor. Mondhatni, mert bizony meg nem élt 75. születésnapja ugyancsak elsikkadt és eseménytelenül múlt el az ünneplő élő klasszikusok zajos méltatása közepette.
A költő fia Nagy Zoltán festő, grafikus, illusztrátor 1961-ben született Losoncon. Ez lenne a katalógusban feltüntetett hivatalos adat. Amúgy közkedvelt barátunk, Zoli szlovák körökben egyszerűen Zolo, mondhatni félúton született Dobóca és Zsély között, mint korának gyermeke a nógrádi város szülészeti osztályon. Gyermekkora a néhai Pozsony – Ligetfalu Zabosnak nevezett kertes házában szinte falusi körülmények között telt el, időnkénti szünidei látogatásokkal Zsélybe a nagyszülői házba, nem messzire Madách Alsósztregovájától és Mikszáth Szklabonyájától. Nevezetes hely volt ám a zabosi kertes ház is, mert megfordult ott annak idején a szlovákiai magyar tollforgatók, képzőművészek színe-java. Kevés olyan jó társasági tréfás és jókedvű egyénisége volt korabeli közösségünknek, mint a Zoli apja, Zs. Nagy Lajos költő, aki mindig nagy büszkeséggel emlegette, hogy ő bizony a zsélyi kovács fia.
Nagy Zoli gyermekkorára is rányomta bélyegét egy bizonyos kettős mikszáthi-madáchi életérzés. Vidám, ám csendes, magába forduló gyerek volt, szemlélődő, érdeklődő típus, aki sokat olvasott, de legszívesebben mindig csak rajzolt volna. Így természetes, hogy szülei támogatásával és örömére a pozsonyi iparművészeti középiskola grafikai szakára jelentkezett, ahol 1980-ban érettségizett. Ismerve a körülményeket, a túljelentkezést, miegymást, a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolára neki is csak többszöri nekifutásra sikerült bejutnia. Szerencséjére nagyon jó kezekbe került, hiszen az azóta már fogalommá vált Albín Brunovský és Karol Ondreička professzoroknál diplomázott. Közben természetesen szinte minden napilapunk és folyóiratunk rendszeresen közölte rajzait. A könyvkiadók is szívesen foglalkoztatták, elsősorban a Madách Kiadó könyveit illusztrálta. A nevezetesebbek: Zs. Nagy Lajos Az elpárolgott fazék, Grendel Lajos Szakítások, Monoszlóy Dezső A milliomos halála, Bettes István Mit tudom én..?, Duray Miklós Csillagszilánk és tövistörek, Ozsvald Árpád Néger a hóesésben. Szlovákiai és magyarországi egyéni és csoportos kiállításokon kívül alkotásai szerepeltek prágai, párizsi, milánói, ljubljanai, finnországi és délkelet-ázsiai válogatott, csoportos tárlatokon is.
A február 23-án 50. születésnapját ünneplő képzőművész alkotásaiból jelenleg a pozsonyi Művészek Galériája (GUBA) mutat be 60 műből összeállított válogatást, amelyet Kiss Szemán Zsófia művészettörténész készített. A június 17-ig tartó kiállításon, melyet egy előkelő irodaház több emeleti folyosóin helyeztek el, olyan kínai tusrajzok, rézkarcok és klasszikus technikával készült darabok vannak elhelyezve, melyek érzékletes bizonyítékai annak, hogy Nagy Zoltán a mai napig Szlovákia egyik legjobb és legötletdúsabb rajzművészei közé tartozik, aki méltó nagynevű mestereihez. Az érdekes és jó ízléssel válogatott tárlat darabjai közül az Önmegfeszítés, Frank Zappa Zsélyben, Három szép nap Zsélyben, Ugráló gráciák, a Bohóckirály és Én, Kempelen Farkas címűek érdemelnek megkülönböztetett figyelmet.
Felvidék Ma, Bettes István (Gömöri Hírlap)
