A Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság, amely első közgyűlését tartotta március 4-én, a száraz szervezeti eseményt érdekes konferenciával kapcsolta össze. Hazai és magyarországi előadók szólaltak meg, térségünk világgazdasági kontextusba ágyazott helyzetét vázolva, ám érdekes, filozófiai megközelítést sem nélkülöző előadást is hallhattunk.
Halm Tamás, a Magyar Közgazdász Társaság (MKT) főtitkára, aki Magyarország gazdaságpolitikájának új vonásait jellemezte és röviden utalt a Széll Kálmán terv növekedésösztönző és fejlesztéstámogató céljaira, arra is kitért, hogy a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság ugyanúgy május 27-én alakult meg (2010-ben), mint az első, a Magyar Közgazdász Társaság, melyet 1894-ben hoztak létre, a magyar fellendülés időszakában. Kívánta, hogy a párhuzam a felvidéki magyarok számára is egy ilyen korszak kezdetét jelentse. Hámory Jenő, a magyar külügyminisztérium kül- és világgazdasági főosztályvezetője pedig ezt a szálat folytatva a két ország szerepét vetette össze. A hasonlóságok közül kiemelve, hogy nyitott, exportérzékeny kis gazdaságokról van szó, olyan államokban, melyeknek nincs jelentős természeti erőforrásuk, gazdasági erejük pedig elsősorban az illeszkedési képességükben lehet. Ha ezen a téren hatékonyak, rugalmasak tudnak lenni, akkor várható a fejlődés, a tőkebeáramlás, a régiók felemelkedése és a lakosság szociális helyzetének javulása. Lóránt Károly közgazdász – aki mérnökember is – figyelemreméltó bejelentéssel indította előadását, mely az Új Széchenyi terv köré épült. Azt mondta: ő nem neoliberális közgazdász, nem híve ennek az irányzatnak, s mint az MKT fejlődéspolitikai szakosztályának megszervezője és vezetője, sokszor mondott már Cassandra-jóslatokat. Gazdag, tapasztalatteli életpálya áll mögötte, nem fogadja el, hogy a növekedési ütem folytonosan fokozható, így azt sem, hogy a gazdasági növekedési mutató mindenható. Tudományos felfogása szerint a legfontosabb pontosan meghatározni: hol vagyunk reális. Lénárt szerint ez a helyes kiindulási pont. Példának az USA és az európai közösség esetét hozta fel. A háborús visszaesést követően az 50-es években felpörgött a növekedés, de utána fokozatosan csökkent ennek az üteme. Szerinte a kevésbé fejlett országok képesek rendkívül dinamikus gazdasági növekedésre, ám ahogyan közelednek a legfejlettebb államokhoz, úgy kezd lassulni növekedési ütemük. Lénárt ezt törvényszerűnek tartja, ezt bizonyítja Japán, de a német gazdaság helyzete is, amely a legszilárdabbak közé tartozik, bár a GDP-növekedési mutatója átlagos.
Az Európai Unió legnagyobb problémájának a tagország közti különbségeket, az ő szavával élve az egyensúlytalanságot tartja. Így kialakul egy centrum – melyet Franciaország, Németország és Nagy-Britannia képez – és a periféria, a többi tagállam. Lénárt, aki az EU központjában is dolgozott, számokkal szemléltette, hogy az uniós források elosztása is aránytalan. Öt év alatt szerinte 500 milliárd eurót vont el a centrum a perifériáktól, s ez a forráshiány is gerjesztette azok eladósodását. A kilencvenes évek vége óta a gyengébben fejlett országok teljesítménye és folyófizetési mérlege ezért romlik, mondta, s bár most újra javulás várható a mélypontot jelentő világválság után, de ez megint csak a külföldi cégek exportjának köszönhetően fog bekövetkezni. A Lénárt általi periféria országainak jobban oda kell majd figyelniük a közös uniós források elosztására, de saját gazdaságuk erősítésére is.
Beszélt a spekulációról, a magyarországi devizahitelek kapcsán kijelentette: az kizárólag a bankok árfolyam- és kamatspekulációján alapult, ráadásul olyan feltételeket teremthettek – a hatályos törvényi keretek miatt -, hogy ennek a teljes kockázatát a hitelfelvevőkre hárították át. Lénárt számításai szerint ezen a tranzakción a bankok 5 milliárd euró nyereséget vontak ki Magyarországról, miközben csupán egy milliárd jött be, tehát a jövedelem-kivonás ötszörös volt.
Az európai és világpolitikában uralkodó szemlélet miatt a közgazdász szerint halálra van ítélve az euró is. Az eurózóna működésképtelen, mondta, s hozzátette: kudarcot vallott a multikulturalizmus eszméje is. Az öreg kontinest demográfiai katasztrófa fenyegeti, teljes az értékvesztés. Eszme nem létezik, csak anyagiasság; a társadalom szétporlad, miközben megjelent az új erő, az értékeit őrző iszlám, amely győzni fog az értéktelenség felett.
Európában és a fejlett világban senki nem tudja megfogalmazni, mi az érték. Eszmék helyett adókulcsok csatáznak és döntik el, ki a jobb. Holott ez totális demokrácia-deficit, mert az EU, de az egyes államok politikáját is a pénz határozza meg. Egészen pontosan: a pártfinanszírozók mondják meg a hatalomra kerülőknek, milyen politikát csinálhatnak. A lisszaboni stratégia sem tekinthető így másnak, mint akarnokságnak.
Ebből a helyzetből kiutat a sarkalatos váltás jelenthet. A kelet-közép-európai rendszerváltás eredménye katasztrófa: a munkahelyek egy harmada eltűnt, a vagyon szétporlott. Lénárt szerint a nemzeti gazdaság része csak a profitot itthon hagyó cég lehet, mert az eddigi tapasztalat azt mutatja, minden más vállalkozás kivonul, ha több nyereséget remél, őt a társadalom, az ország egészének fejlődése nem érdekli. Magyarország élelmiszer-iparának 61 százaléka külföldi kézben van, s így van ez térségünk többi államában is, mondta, holott minden feltételünk megvan a versenyképességhez. Közép-Európának elemi érdeke lenne az összefogás, hogy ne kezelhessék gyarmatként. Lénárt szerint a lokális gazdaságra kell hangsúlyt fektetni – a 113 éves Hangya-mozgalom ennek az egyik példája lehetne -, mert ha tetszik, ha nem, a klímaváltozás és a környezetvédelem ezt ki fogja kényszeríteni. A térség exportpiaca lehetne az EU mellett az orosz és kínai piac, de a nyugati diaszpórák is sokat tehetnének a kapcsolatépítés érdekében. Szerinte a visegrádi négyeknek végre létre kellene hozniuk a Kárpát-medencei bankot, amely ennek a lokális gazdaságnak biztosítana működési feltételeket, s akár egy regionális pénzt is teremthetnének hozzá. Lénárt szerint ha egy ország nem tudja ellenőrizni a fejlődést, a gazdaság működését, nem lehet fejlődni, sem kilábalni a válságból.
Az Új Széchenyi Tervből ilyen irányba mutatónak tartja az egészségipari programot (gyógyturizmus), a zöldgazdaság támogatását, a vállalkozásfejlesztést (klaszterek létrehozása), a tudományos kutatást és az innovációt, és mindenek előtt a foglalkoztatás növelését, amely tartást, önbecsülést ad minden egyes embernek.
Ádám János Imre, a nemzetgazdasági minisztériumból arról beszélt, ebben az elképzelésben hogyan találhatják meg helyüket a Kárpát-medence régiói, a Corvinus Támogatásközvetítő vezérigazgatój, Tordai György arról beszélt, milyen formában, milyen eszközökkel juttatható majd támogatás a közös célok előmozdítására, Farkas Iván, az SZMT alapítója, az MKP gazdasági alelnöke pedig Szlováki gazdasági helyzetét elemezte, s felvázolt egy jövőképet is, mely szerinte optimálissá tehetné az ország fejlődését. Mihók Gábor régiófejlesztési szakember az ukrán-szlovák-magyar határ menti együttműködés helyzetével és lehetőségeivel foglalkozott, Bauer Edit EP-képviselő pedig az Európa 2020 stratégiát mutatta be a jelenlévőknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU most már kevesebbet markol, mert rájött, túl sok célt megvalósítani nem lehet. Előadása végén azonban hazabeszélt. Felkérte a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaságot: rendezzenek szakmai konfereciát a közeljövőben a kormány által bevezetni kívánt szuperbruttó bérezésről, valamint a Sulík-féle bónusz-rendszerről. Hozzátette: nagyon fontos lenne közérthetővé tenni, hogy ha mindez megvalósul, már nyugdíjakat sem fog fizetni a Szociális Biztosító, mert mindent lefednek egy, a bónusz névre hallgató minimális szociális segéllyel.
A konferencia támogatói: Dunaszerdahely város, Szülőföld Alap, Corvinus Zrt, Szövetség a Közös Célokért
Felvidék Ma, ngyr
{iarelatednews articleid=”27240″}
