Szeptember elsején ünnepelte hivatalosan tizenkilencedik születésnapját a Szlovák Köztársaság írott alkotmánya. Az „írott” természetesen nem arra akar utalni, hogy lenne íratlan (pláne történeti) alkotmánya is ennek az ifjonc országocskának.
Pusztán a megkülönböztetés miatt gondoltam kihangsúlyozni: van az írott szó, mely míves kötésben ott díszeleg a parlamentben, s van a gyakorlat, az úgynevezett alkotmányos gyakorlat, mely a maga meztelenségében ott díszeleg az utcán, a téren. 2011. szeptember elsején különösen is, hiszen tüntetni kényszerültünk az írott szóért. Azokért a szavakért, melyekről a tegnapi államünnepen fennkölt szavakkal emlékeztek meg az állam vezetői. Azok, akik aztán gondoskodnak róla, hogy a gyakorlat köszönőviszonyban se legyen tiszteletük tárgyával. Az alkotmányünnep így nem több puszta tárgyimádatnál, egy díszkötésbe zárt relikvia iránti hódolat, mert a benne rejlő tartalom rendre elsikkad. Eme alkotmányos rendszer állandó kárvallottjai, a felvidéki magyarok ezen a napon is demonstrálni kénytelenek azért, aminek egy alkotmányos talapzaton álló jogállamban természetesnek kellene lennie. De mégsem az, mert ez itt legfeljebb csak szavakban jogállam. Egy olyan országban élünk, ahol kétségtelenül a törvények uralkodnak. A törvények – de nem a jog. Ezért aztán az igazságtalan törvényekkel szemben – alapvető jogainkért – továbbra is az utcán kell megküzdenünk. A közel húsz évi önálló alkotmányosság nem sok szépet hozott nekünk, de olyat biztosan nem, amiért szerethető, tisztelhető lenne ez az ország. Még a mostohát is meg lehet szokni, idővel talán elismerni, tisztelni is – de a gonosz mostohát aligha. Mert hiszen mit is kaptunk mi az elmúlt két évtized alkotmányosságából?
A szeptember 1-i nap ünnepeltje nevében fenyegettek bennünket alternatív oktatással, iskoláink ellehetetlenítésével, vívtunk táblaháborúkat, közben a két sarkvidék irányába átrajzolták a közigazgatási határokat. Nyelvi jogok címén szájkosarat kaptunk, Dunaszerdahelyen véresre vertek pár huligánt, de csak azután, hogy Malina Hedvig brutálisan elgyepálta „saját magát” és „megvádolta” a szlovák jogállami igazságszolgáltatást. A törvényhozó hatalom pedig tette a dolgát, elnöki dekrétumokat vésett kőbe az örökkévalóság számára, vagy épp állampolgárságától fosztotta meg a rebellis bennszülötteket.
És ez az ország tagja az Európai Uniónak, miközben mondjuk Horvátország nem. Pedig a Balkán már nem is annyira ott délen van, hanem itt, körülöttünk.
Balkán Felső, végállomás.
Szűcs Dániel, Felvidék Ma
