Egyelőre nem lesz Wagner-emlékkő Selmecbányán, mert a szlovák kulturális minisztérium nem engedélyezte a magyar erdészeti szaknyelv és az ennek alapján álló magyar erdészeti irodalom megteremtőjének szentelt emlékkő elhelyezését.
A ForestPress híradása szerint a selmecbányai erdészeti szakiskola igazgatója, Rudolf Valovič a kulturális minisztérium engedélyének hiányában sem a besztercebányai megye, sem az erdészeti szakiskola vezetősége nem támogatja az emlékmű felállítását Wagner korábbi iskolájának botanikus kertjében. A határozat állítólag nincs összefüggésben a nyelvtörvénytől való esetleges eltérésekkel, hanem Wagner Károly akadémiai munkásságát értékelve jutottak a szlovákiai hatóságok a fenti elutasító döntésre. Hogy ez pontosan mit akar jelenteni, a híradásból nem derül ki, mindenesetre Wagner Károly akadémiai és erdészeti munkásságát aligha érheti komoly szakmai kifogás. Wagner 1830. október 8-án született Máramaros vármegyében, ahol édesapja kincstári alerdészként dolgozott. Innen a természet iránti szeretete, amelyet magával hozott Selmecbányára is: Szatmárnémetiben végzett középiskolai tanulmányai után ugyanis a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián tanult tovább. 1856-ban tette le az erdészeti államvizsgát, 1858 elejétől Dobrocson dolgozik királyi erdészként, majd a következő évben a selmeci akadémián kinevezik adjunktussá. Mint tanár és gyakorlatezető, egy alkalommal a Kisiblyén tartott ún. „kis gyakorlaton”, a terület legmagasabb pontján állva vetette fel hallgatói előtt a magyar erdészeti szaknyelv és irodalom megteremtésének ügyét. Az itt meghirdetett „program” vezérelte aztán egész életében. Ő a szerkesztője és kiadója az 1862-től induló Erdőszeti Lapoknak, alelnöke az Országos Erdészeti Egyesületnek. Hosszas és alapos munka után jelenik meg 1868-ban az ő és Divald Adolf szerkesztésében a Magyar-német és német-magyar erdészeti műszótár. Még 1867 nyarán kidolgozza a magyar nyelvű erdészeti és bányászati szakoktatás teljes dokumentációját. A selmecbányai tanári munkának 1871-es kinevezése vet véget: ekkortól a pénzügyminisztérium erdészeti osztályának vezetője. Komoly érdemeket szerzett az első korszerű erdőtörvény, az 1879. évi XXXI. törvénycikk kimunkálásában. Wagner Károly 1879. december 21-én hunyt el Budapesten. A következő évben az Erdészeti Lapok első számának valamennyi oldalát gyászkerettel nyomtatták, és így jelentették be a halálát: „Leírhatatlanul nagy a mi veszteségünk. Szomorú volt a mi karácsonyunk 1879-ben, és vigasz nélküli a mi újévünk is; mert kidőlt közülünk a hazafiságban elöljáró, ítéletben elfogulatlan, tanácsban bölcs és tudományban gazdag vezér!” Műve azonban természetesen túlélte. Legnagyobb érdeme kétségtelenül a magyar erdészeti irodalom létrehozása. Jelentős az Országos Erdészeti Egyesület megteremtésében kifejtett tevékenysége és különösen a selmeci akadémia magyarrá tétele. Első, de főleg a második ottani tanárkodása idején a magyar erdészeknek olyan nemzedékét nevelte fel, akik létrehozták a magyar erdészeti tudományt részleteiben is. A gyakorlati erdőgazdálkodás területén pedig végrehajtói voltak annak a korszerű erdőtörvénynek, amelynek megalkotásában Wagner oly sokat munkálkodott.
A 2010. évet az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly emlékévvé nyilvánította a magyar erdészeti szaknyelv megteremtője tiszteletére. Az elmúlt évben eseménysorozattal emlékezett az egyesület a kiváló szakemberre. Ennek egyik alkalma lett volna a Wagner-emlékkő elhelyezése a selmeci Alma Mater kertjében.
Forrás: ForestPress, mek.niif.hu/Felvidék.ma
