Czajlik József kassai színigazgató első társulatbeli rendezése magáról a színházcsinálásról szeretne szólni.
Hogy ez csak részben sikerül, az a választott darab hibája is.
Bengt Ahlfors darabja első osztályú bulvárkomédia, amely nem engedi magát megerőszakolni, így a Thália idei utolsó bemutatója inkább helyzetgyakorlatok sora, mintsem működőképes előadásé. Holott nagy kár a gyönyörűen kidolgozott pillanatokért.
Pár bútordarab a Márai Stúdió évekig méltatlanul elhanyagolt színpadán (most is a főépület átalakítása miatt volt kénytelen ideiglenesen átköltözni a társulat), amelyet az ügyelőt játszó ifj. Havasi Péter utasítására a díszletmunkások a játék elején kivisznek a színpadról. Marad az üres tér, s mint kiderül egy bukott darab után Az asszony meg a lánya című kortárs következik, ha az igazgatótanács is jóváhagyja, s a szerző (aki nemes egyszerűséggel a Bengt nevet viseli – valószínűleg nem véletlenül) is elkészül a darabjával. Egy ilyen darabot megírni nem is könnyű, hisz a társulat egészének igényét ki kellene elégíteni, s az sem segít a helyzeten, ha a címszerepet egy vendégnek, egy nagynevű színésznőnek szánja a rendező. De tudjuk, egy előadás eladásához húzónevekre is okvetlenül szükség van. S mindez együtt sem garancia a sikerre. Szóval Bengt Ahlfors komédiája, ahogy például Michael Frayn Ugyanaz hátulról című bulvárja is azt szeretné megmutatni a közönségének, hogy mi is van a kulisszák mögött, s mi is zajlik a háttérben, amíg elkészül mindaz, amit mi, mit sem sejtő nézők a nézőtérről láthatunk. Persze, rögtön kérdezhetnék, kit érdekel a bohózati szerepet játszó színésznő zűrös magánélete, emlékszem, Szentirmai Ákos annak idején úgy kísérte zongoráján Lukács Sándor könnyed zenés estjét, hogy édesanyja halva feküdt, s a napokban zajló foci Eb-n sem érdekelt senkit, hogy az egyik angol játékos apja a napokban hunyt el. Csak a gólok, csak a végeredmény.
Ahlfors valószínűleg nem is akart többet, mint jól szórakoztatni, s egy pillanatra fellebbenteni a fátylat, akarom mondani, megmutatni a színpadot hátulról. A finnországi svéd szerző Magyarországon Márton Andrásnak, míg Szlovákiában Emil Horváthnak köszönhetően került be a köztudatba, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház több darabját is nagy sikerrel játszotta, köztük a Színházkomédiát is. Ízig-vérig színházi ember, aki musicaleket is ír, zenét szerez – mondta róla Márton András, de különösebb mélységeket fölösleges keresnünk (ha kell egyáltalán) a darabjaiban. Czajlik József Forgács Miklós dramaturggal közösen átírva az eredeti darabot többszörös áttételeket alkalmaz, egyszer-kétszer „mintha” Kassán lennénk, két egyes szerepet is kettőzve ad, beveti Tóth László A színész című vallomásos versét is (maga a Kántor Katalin koreográfus és Lakatos Róbert által megálmodott kép varázslatosan szép), ez a sok-sok ötlethalmaz viszont teljesen kioltja Ahlfors darabját, s a közel három óra épp elég az átlagnézőnek ahhoz, hogy gondolatban elkalandozzon, s egy idő után úgy érezze, neki is megvannak a saját magánéleti és munkahelyi problémái, s kit érdekel, hogy egy színész, rendező, színház hogyan jut el a végeredményig?
Így aztán maguk a színészi alakítások is ennek a koncepciónak esnek áldozatául, s hiába az egy-két remek színészi pillanat (Lax Judit, Petrik Szilárd, Nagy Kornélia és Madarász Máté képes leginkább ellenállni a rendezői koncepciónak, míg az egy szerepet ketten alakítók jelenléte sokszor tűnik zavarosnak), a néző többnyire úgy érzi, helyzetgyakorlatokat lát, előadás nélkül. Ezt erősíti fel a többszörös vég is, a közönség nem egyszer elkezd tapsolni, aztán kiderül, még mindig gördülünk tovább.
Ezen az Isten háta mögötti helyen nem lehet színházat csinálni – hangzik el még a darab elején. Pedig dehogyisnem lehet (nagyszerű példa erre a Wojtyla-előadás vagy a Gergő és az álomfogó), de hogy az előadás egy másik mondatát idézem: nem lehet darabokra szaggatni a darabot. A Színházkomédia lehetne egy fontos előadás, de hogy nem lett az, kizárólag az alkotók hibája – vagy Ahlfors és könnyed komédia, vagy vallomás a színházcsinálás nehézségeiről, s akkor megfelelő szerző kerestetik. A kettő most nem találkozott Kassán.
Kép: Bocsárszky Zsolt
Juhász Dósa János, Felvidék.ma
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2012/06/34365 1.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/06/34365 2.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/06/34365 3.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/06/34365 4.JPG” width=”140″ height=”106″ title=”nagyithato” }nagyithato{/japopup}
{iarelatednews articleid=”34058″}
