Nem tudom felidézni, kihez köthető a mondás, hogy Istentől Trianonért cserébe Bartókot és Kodályt kaptuk mi magyarok, hogy tudniillik kaptunk két olyan kultúrateremtő egyéniséget, akik műveik – Kodály Zoltán esetében zeneoktatási módszere – által is hatást gyakorolhatnak az egész világra.
E szemlélet jelentősége abban áll, hogy kulturáltság híján aligha boldogulhat – s nemigen viszonyulhat barátságosan szomszédaihoz – egyik nép sem. Simek Viktor pedagógus, karnagy és festőművész, a Magyar kultúra lovagja, a Zoboralja egyik legnagyobb egyénisége, abban a szórvány kistérségben mutat fel óriási, magyar kultúrát őrző teljesítményt, melynek népét Kodály Zoltán is megszerette: „…A sok faluból, ahol megfordultam, minden vidék, amit bejártam, a részemmé vált. Az a sok szeretet, szívesség, melegség, mint egy nagy máglya melegít.” Simek Viktort kis kitérőktől eltekintve egész élete a szülőföldjéhez köti. „Édesanyám tanítói családból származott, édesapám tanító volt és kántor Zsérén, ahol ma is élek. Édesapám több mint fél évszázadon át végezte kántori teendőit a helyi római katolikus templomban. Tanári oklevelemet a Nyitrai Pedagógiai Karon szereztem, később Pozsonyban karmesteri képesítést nyertem. Nyolc évig énekkart vezettem és vezénylést oktattam a nyitrai Konstantin Egyetemen. Tanítottam Ipolyszalkán, Köbölkúton, Nagykéren és Gímesen. A karnagyi munkát éppen fél évszázada a nagykéri gyermekkarral kezdtem, majd az ottani férfi- és vegyeskarral folytattam kórusalapító és zenei tevékenységemet, aztán a zsérei vegyes- és nőikar, a nyitrai Pedagógiai Főiskola vegyes- és nőikara, a koloni Zobor Hangja vegyeskar, a csitári és a gímesi Menyecskekórus következett. Célom az volt, hogy a zene és a népdalok világába vezessem el a gyerekeket és a felnőtteket. Énekeseink általában színpompás népviseletben lépnek a közönség elé itthon vagy külföldön: így is ki szeretnénk fejezni kultúránkhoz való ragaszkodásunkat. A zoboraljai népviselet megörökítése kimeríthetetlen téma számomra. A motívumok, a díszítőelemek színessége, a színek harmóniájának megjelenítése állandó kísérletezésre készteti az alkotót. Kiindulópontom mindig a valóság, kedvenceim az akvarellek, az olaj, a tempera és a szén. Számomra a zene és a képzőművészet két csodálatos terület, amely éltet és erőt ad. Mindkettő naponta foglalkoztat. Kellemesen fáraszt, de lelkesít. Értelmet ad az életemnek.”
A Kárpát-medence nyugati felében a zoboraljai magyarok alkotják nemzetünk legészakibb, ma már csak szórványban létező ama részét, amely Árpád vezérrel érkezett, s amely az utóbbi évtizedekben afféle laboratóriumnak is tekinthető: Simek Viktor naponta tanulmányozhatja e magyar sziget küzdelmét fennmaradásáért, figyelheti a nap minden órájában és percében, miként akarják elmosni egy másik nyelv hullámai ezt a már csak párezernyi népességet, s hozni más hagyományokat, szokásokat, életvezetési stílust. A tét óriási. Aki nem jár errefelé, s nem pillant bele ebbe a csendes, idegpróbáló, szív- és léleknyomorító küzdelembe, aligha értheti meg, mit hozott e tájra a történelem. Mi, akik védettebb körülmények között élünk, hajtsunk fejet Simek Viktor kodályi szellemben végzett hatalmas munkája és vérbeli magyarhoz méltó kiállása előtt és imádkozzunk az ott élőkért – hiszen voltaképpen önmagunkért fohászkodunk.
Batta György
Elhangzott Simek Viktor: Zoboraljai színek c. kiállításának megnyitóján február 24-én a komáromi Limes Galériában. A házigazda Farkas Veronika művészettörténész volt. Közreműködött a Csitári Menyecskekórus.
Felvidék.ma
