Két hét telt el a bajnoki kosárdöntő utolsó, mindent eldöntő mérkőzése óta. Ahogyan az ismert, az utóbbi évek, sőt évtizedek legszorosabb fináléjában végül a komáromi csapat maradt alul. Ám az ezüst is fényesen csillog. Írásunkban az MBK Rieker elmúlt idénybeli teljesítményét idézzük fel.
Az MBK Rieker idei szezonját két – a pozsonyi Inter ellen – elveszített mérkőzés foglalja keretbe. Az időben későbbi – és emlékezetesebb – vereségről a bevezetőben már volt szó, a korábbit pedig talán már el is felejtettük. Pedig a komáromiak idényét egy nem kevésbé emlékezetes pozsonyi vereség nyitotta. Ám mielőtt a teljes szezon felelevenítésébe kezdenénk, vessünk egy pillantást a bajnoki rajt előtt álló időszakra. Már csak azért is, mert maga František Rón, az együttes cseh szakvezetője többször, több helyen elmondta, hogy egy csapat életében az egyik legfontosabb periódus a nyári felkészülés. (Ugyanezt az ars poeticát hangsúlyozta portálunknak adott interjújában is, mely itt<<< olvasható.)
Nos, a mesternek az említett időszakban nem volt könnyű dolga. A csapat ugyanis a nyári szabadságok után erősen megfogyatkozva tért vissza. Az amerikaiak – Jones, Johnson és Keller – távozására természetesen lehetett számítani, ám végül Siniša Bilič és a magyar Szabó Péter sem tért vissza. Mi több, az operációja után lábadozó Klár is elhagyni kényszerült a csapatot.
Hamarosan jöttek azonban az új szerzemények: Lowe, Thompson, Robinson, Kozlík, Stojanov és a válogatott Šoška, akik – mint az később kiderült – gyorsan megértették magukat a csapat gerincét adó tagjaival: Bilíkkel, Kratochvíllel, Dubovskývel és Biňovskývel. Rón csapatépítő munkája már a felkészülési meccseken meglátszott: a magyar és cseh elithez tartozó csapatokkal is szoros mérkőzéseket játszottak.
Ehhez képest kissé váratlanul hatott a már említett pozsonyi vereség. A játékosok azonban mindent elkövettek annak érdekében, hogy a botlást a közönség elfelejtse, és a kudarc után egymást követő hét meccsen őrizték veretlenségüket. Már ekkor beérni látszott Rón mester nyáron elvégzett alapozó munkája.
Később a kiváló amerikai kosaras, Robinson távozni kényszerült, ám a helyére érkező Stevensonnal még többet nyert az együttes. A decemberi, Igló elleni vereség csupán a remek sorozat megszakítását jelentette. Többet nemigen, hiszen a vereség után újabb győzelmi sorozatba kezdett az MBK, aminek már részese volt a Körmendből érkező Simpson is. Hogy az amerikai jó igazolás volt, már a szlovák kupadöntő előtt is világossá vált, ám igazán csak ott nyert bizonyítást. A lévai Final Eight-ben a komáromiak útja Besztercebányán és az Interen át vezetett a döntőben, ahol aztán az abszolút favoritnak számító hazai együttessel találkozhatott. A végig kiélezett küzdelmet hozó találkozót az újonc Simpson utolsó percben szerzett triplája döntötte el. A szlovák kupa elhódításával Komárom tehát nem torpant meg a történelmi siker kapujában, ahogy tette azt a 2011/2012-es idényben, hanem be is lépett rajta.
Folytatódott azonban a bajnokság, és ha jöttek is váratlan vereségek, a komáromi MBK még mindig a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta a mezőnyben. Az alapszakaszt végül az Astrum mögött a második helyen zárta, csakhogy a lévaiaknak nagyobb ambícióik voltak, és a rájátszást már a cseh bajnokságban kezdték meg. Ez pedig azt jelentette, hogy a play-off során az MBK kerül a legkedvezőbb helyzetbe: minden egyes párharcot hazai pályán kezdhet meg. A negyed- és elődöntő eseményeit látva, úgy tűnt erre nincs is nagy szüksége. A Nyitrabánya és az Igló elleni mérkőzéseket 3-0-ás, illetve 4-0-s söpréssel tudta le.
Komárom azonban nem állt le: a bajnoki döntő első két összecsapásán is győzött, előbb otthon (több mint harminc ponttal, ami egy kisebb fajta kiütéssel ér fel), majd Pozsonyban a hazai Inter ellen. Ezzel pedig már kilenc mérkőzéses győzelmi szériát tudhatott magáénak a rájátszásban. Ekkor nagyon közel volt a dél-szlovákiai alakulat első bajnoki címéhez. Hirtelen azonban megtorpant, vagy ami ugyanaz, csak másik oldalról: feltámadt – a play-offra „megizmosodott” – Inter és egymást követő két szoros mérkőzésen is győzni tudott. 2-2 volt tehát az állás, minden kezdődhetett elölről. Egy-egy komáromi és pozsonyi siker után következett a mindent eldöntő, utolsó mérkőzés. Az eredmény ismert. Komáromi vereség, pozsonyi siker, talán volt benne valami sorsszerűség: tudják, az idényt keretbe foglaló Inter elleni vereségek… Azt azonban senki nem vitathatja el, hogy Rón mester igazi csapattá gyúrta a komáromi együttest.
A döntő előtt, amikor a cseh edzővel beszélgettünk, felvetettük neki: a csapatnak a tavalyi évről már van egy kupa, meg a bajnoki ezüstünk, idén tehát a kupa-győzelem mellé a bajnoki arany dukál. Ő akkor a munkára és a fokozatosság elvére figyelmeztetett. Jelentjük, mi tévedtünk, nem a kopasz mester. Hiszen a fokozatosság elvét követve csak jövőre borul minden aranyba.
Felvidék.ma
Fotó: Molnár Mónika
{iarelatednews articleid=”39940,39894″}
