Kedves Hedvig, talán emlékszel még rá, hogy nem sokkal a fényes nappal történt nyitrai megverésed után is küldtem neked egy levelet. Leírtam, hogy bennünket, akkori magyar főiskolásokat már ötven évvel ezelőtt is gyakran megfenyegettek és megkergettek Nyitrán, ha anyanyelvünkön beszéltünk egymással. Tudom hát, írtam neked akkor, hogy színigazat mondasz, és bátorítottalak: ne hagyd magad, mert az igazság előbb-utóbb kiderül. Tévedtem, túlságosan jóhiszemű voltam, nem láttam még olyan világosan Trianon utáni helyzetünket, mint most. Ha az 1920-as rablóbékét a hazánkat sújtó történelmi földrengésnek fogjuk fel, akkor ennek a 93 éve történt példátlan országcsonkításnak folyamatosan vannak utórengései ma is mindegyik, határon túlra szakadt magyar nemzeti közösség esetében.
Folyamatosak az iskoláink és az anyanyelvünk elleni hol nyílt, hol fondorlatos támadások, de voltunk már a teljes jogfosztottság állapotában is , miközben – Trianon után – lefejezték az arisztokráciánkat, a második világháború után pedig az értelmiségünket. Súlyos csapás volt számunkra parasztságunk szétverése, majd arra próbáltak meg bennünket kényszeríteni, hogy nevezzük ellenforradalomnak az 1956-os világraszóló magyar szabadságharcot. Az 1968-as prágai tavaszt követő elszámoltatáskor mi voltunk a bűnbakok, az ún. bársonyos forradalom után pedig az derült ki az önálló Szlovákia megalakulásakor, hogy a stratégia nem változott: a mindenkori szlovák politikum célja szlovák nemzetállam létrehozása (akár) az Európa Unió keretén belül is. Ezért élnek még ma is a pánszlávizmus eszméjére épülő Beneš-dekrétumok, ezért nem folyik arányos térségfejlesztés Dél-Szlovákiában, ezért történik a hazai magyar kultúra pénzügyi kiéheztetése stb. A legdurvább módszert is bevetették már ellenünk – a megfélemlítést. Idegen fegyveres „rendészeket” vezényeltek ki a dunaszerdahelyi stadionba, akik minden ok nélkül ütni-verni kezdték a DAC–Slovan bajnoki mérkőzésén a hazai szurkolókat.
És ezért verettek meg téged fényes nappal Nyitrán, a huszonegyedik század elején, állami szinten gerjesztve a legképtelenebb hazugságokat az esetről. Az utóbbi időben lelkileg próbáltak meg tönkretenni, nem kímélve a családodat sem. Ezért – bármilyen fájdalmas is számomra az elhatározásod – egyetértek vele: élj a magyar állam nyújtotta menedék lehetőségével, és próbálj megnyugodni az évekig tartó zaklatások után, hogy békében felnevelhesd két gyermekedet. Kedves Hedvig, te példásan helytálltál, s helytálltak a szüleid is. Aki együttérez veled, tehát tud józanul gondolkodni, és képes felfogni a súlyos hazugságok halmazára épített megalázó helyzetedet – hála Istennek, ilyen Roman Kvasnica védőügyvéded és Jozef Hašto elmegyógyászod, meg jó pár tisztességes újságíró és több ezer becsületes szlovák ember is –, elborzadt a napokban bejelentett hír hallatán.
Íme, teljesül a „Maďari za Dunaj!” parancsa,kénytelen vagy a szülőföldedről a Dunán túlra telepedni, mert Szlovákiában nem élhetsz emberhez méltó biztonságban. Lehet, hogy a hatalom kegyet gyakorol, mert nem harminc kilós csomaggal kell pár óra alatt eltakarodnod? Neked, akinek patyolat a lelkiismerete, aki kiváló eredménnyel fejezted be a főiskolát és a szlovák meg a német nyelv mellé magánszorgalomból az angolt is tanulod? Nagyon remélem, hogy Magyarországon szeretettel fogadnak majd a gyerekeiddel és a férjeddel együtt. Nagyon-nagyon fáj, hogy itthon nem tudtunk kiállni érted. Védelmedben már régen az utcára kellett volna vonulnunk, mégsem tettük. Megbuktunk, mint szlovákiai magyar nemzeti közösség, mert nem tudunk összefogni. Bocsáss meg nekünk, és ne haragudj ránk!
Batta György, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43279,43268,43263″}
