Történt egyszer egy bizonyos országban, hogy egy ifjú hölgy arra ébredt éjnek közepén, hogy lopják a házáról az ereszt. Nagyon fölháborodott ezen, annyira, hogy elragadtatta magát, s olyat talált írni a facebookra, amit nem kellett volna.
Igaz, elég gyorsan rájött erre, de mi haszna, postafordultával kirúgták a munkahelyéről. Merthogy történetesen a tévében dolgozott, ott pedig nem tűrnek olyan megnyilvánulásokat. A tolvaj ugyanis cigány volt, s ezt szóvá tenni rasszizmus. És hát a tévé példát statuált. Kit érdekel, hogy a facebookon (s nem csak ott) hihetetlen mennyiségű vulgarizmus és egyéb primitív és sértő megnyilvánulás jelenik meg, amit senki nem torol meg.
Véleményszabadság van, ugye, demokrácia, mindenki mondhat, amit csak akar. Hogy az ilyen fölfogásnak a demokráciához semmi köze, az anarchiához viszont annál több, szintén nem érdekel senkit (többnyire nem is tudják, különösen a demokráciával vagdalkozók, hogy a szabadság és a szabadosság között mi a különbség). A tolvajról sem esett több szó, a toleráns demokráciába ez, úgy látszik, szintén belefér, s így helyes. (Őt nyilvánosan megsértették, neki sokkal inkább jóvátétel járna.)
Na és történt ugyanazon bizonyos országban az is, hogy a köztársasági elnök hivatalának magas rangú beosztottja vulgáris szóváltásba, majd tettlegességbe is keveredett nőkkel amiatt, mert magyarul merészkedtek egymással beszélni. Állítólag a rendőrség vizsgálja az ügyet, de ez minden. Ne gondolja valaki, hogy az elkövető ócsárlót bármi bántódás érte. Be volt rúgva – hát istenem, ez csak elegendő kifogás és mentség lesz, nemde?
A tanulság: ebben a meg nem nevezett országban olyan magas fokú a demokrácia és a tolerancia, hogy az éj leple alatt lopó cigányt megnevezni és kifakadni ellene nem szabad, mert az rasszizmus. Viszont valakit vulgarizmussal s tettlegességgel illetni azért, mert nem az egyedül üdvözítő államnyelven beszélget, hanem az anyanyelvén, azt bezzeg lehet, mert az nem rasszizmus. Mert ez nyilván a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába tartozik.
Hát köszönöm szépen az ilyen demokráciát. Akinek pedig nem tetszik, az mehet a Duna másik oldalára, ugyebár. 1918 óta ezt halljuk, azt sulykolják belénk (s az államalkotó többség fejébe is), hogy mi vagyunk az ország hátán a púp. Nem csoda, ha az államalkotó többségből sokan elhiszik. Nagyobb baj ennél csak az, hogy sokan közülünk is elhiszik.
De jó volt tudomásul venni, hogy akadnak olyanok is, akik emberségről tesznek tanúságot, s kiállnak a tisztesség mellett. S hogy van politikus, aki ezt méltányolni tudja. (Aki nem tudná: a leendő államelnök május 29-én fogadta a nyelvi „incidens” károsultjait, erről facebook oldalán számolt be.)
Aich Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45851,45957,45892″}
