A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében december 13-án adták át a Magyar Örökség-díjakat. Szíjjártó Jenő a szlovákiai magyarság kultúráért végzett kiemelkedő tevékenységéért kapta a posztumusz elismerést. Vonatkozó cikkünk ITT olvasható>. A laudátor Horváth Géza zselízi tanár-karnagy volt. Az alábbiakban olvasható a teljes laudáció.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Elnök Úr, Bírálóbizottság, tisztelt Szíjjártó-család!
Ha egyetlen mondatban kellene Szíjjártó Jenőről szólnom, azt mondanám, hogy karnagy, népdalgyűjtő, számos kórus alapítója, a szlovákiai magyar kórusmozgalom újjászervezője, a Pozsonyi Rádió zenei rendezője volt. Ma már szinte minden felvidéki magyar kórusrendezvényen felcsendülnek művei, s egyre szélesebb körben válik ismertté munkássága.
Szíjjártó Jenő 1919. július 17-én született Gölnicbányán. Zenei tehetsége korán megnyilvánult; a gyermek- és ifjúkori nehéz évek, az akkori Csehszlovákiát jellemző történelmi és politikai mélypont sem tántorították el attól, hogy életét a zenének szentelje, s a felvidéki magyar kultúra zászlóvivője legyen. 1920-ban a család minden tagja elveszítette állampolgárságát, mivel az édesapa a trianoni békediktátum következtében kirobbanó eseményekben szerepet vállalt, így Szíjjártó Jenő az elemi iskola után állampolgárság hiányában nem tanulhatott tovább. 1928-ban a család Nyitrára költözött. Magánszorgalomból, kölcsönzongorán gyakorolva arra készült, hogy a pozsonyi Konzervatórium hallgatója legyen. Erre csak 1941-től nyílt lehetősége, amikor Alexander Moyzes tanítványaként Zeneszerzés szakon kezdte meg tanulmányait, melyeket 1943-tól 1945-ig tanulmányi ösztöndíjasként a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Visky Jánosnál folytatott. Zongora szakon Ditrói-Csiba József növendéke volt, s rendszeresen látogatta Kodály Zoltán népdalelemzés előadásait.
Tanulmányainak Budapest ostroma vetett véget. A harcokat Újpesten vészelte át. A nélkülözés és az átélt borzalmak annyira megviselték, hogy csak a gondos ápolás menthette meg az életét. Sikerült visszatérnie Nyitrára, édesanyjához. Többi magyar honfitársával együtt jogfosztottá vált, ismét elveszítette állampolgárságát, ezért csak 1948-tól járhatott újra a pozsonyi Konzervatóriumba, ahol addigi tanulmányait karmester szakkal bővítette ki. Kornel Schimpl tanítványaként 1951-ben szerzett oklevelet. Közben 1948-ban egy nagyszabású Bach-koncertet szervezett és dirigált Nyitrán, amelyet a Csehszlovák Rádió élőben közvetített.
1951-től 1953-ig a Csehszlovák Rádió zenei rendezőjeként tevékenykedett. A Csehszlovák Rádió Énekkarának karnagyi posztjához egyetlen feltételt kellett volna teljesítenie: nevét Szíjjártóról Sitárra szlovákosítani. Nem kért belőle! Meghívott karnagyként szívesen vezényelte a Szlovák Filharmónia zenekarát és énekkarát is, de elveiből jottányit sem engedett.
1953—54-ben – feladva a biztos megélhetést és érvényesülést biztosító Csehszlovák Rádiót – a frissen megalakult, hivatásos alapon szerveződő Népes (Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes) karmestere, művészeti vezetője és házi zeneszerzője lett. Kórusműveket, népdalfeldolgozásokat írt. Amikor 1955 elején az államhatalom megszüntette a Népest, a Csemadok (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége) apparátusában dolgozott tovább, majd a Népművelési Intézet alkalmazásába került.
Erre az időszakra esik népdalgyűjtő tevékenysége is: 27 felvidéki községben több mint 500 magyar népdalt jegyzett le. Ekkor írta legismertebb népdalfeldolgozását, a három saját gyűjtésű zoborvidéki népdalt ötvöző kompozícióját, az Esti hangulat Zsérén című művét. 1956-ban visszatért a Csehszlovák Rádióhoz, ahol 1984-ig – nyugdíjba vonulásáig – zenei rendezőként dolgozott. 1959-ben feleségül vette Varga Ilonát, aki halála után művészi hagyatékának őrzője és kezelője lett.
1961-ben a Zselízen megrendezett I. Országos Magyar Énekkari Fesztiválon Weöres Sándor költeményére az ez alkalomra komponált Békét akarunk! című művét az 1200 énekesből álló összkar előtt vezényelte. Ezt az eseményt élete egyik legnagyobb szakmai sikerének tekintette.
Szíjjártó Jenőnek köszönhető, hogy ötven évvel ezelőtt, 1964 novemberében megalakult a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, melynek legfontosabb küldetése az volt, hogy karnagyokat képezzen a második világháború után újjászülető szlovákiai magyar kórusmozgalom számára. A Tanítókórus éléről azonban az államhatalom ideológiai kifogásai miatt még ugyanabban az évben távoznia kellett. A kórus, amely 1994-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa nevet vette fel, 2002 júliusában úgy tisztelgett egykori alapítója, Szíjjártó Jenő előtt, hogy a Magyar Rádió Népzenei Rovatának felkérésére öt művét énekelte archiválandó hangszalagra Sapszon Ferenc vezényletével.
A felvidéki magyar zenei közösség számára a mai napig jelentős esemény a három évente megrendezett Kodály Napok címet viselő kórusverseny, amely az általa szervezett 1961-es zselízi Országos Magyar Énekkari Fesztivál megszakadt hagyományát folytatja, 1969-ben szervezték meg első ízben Galántán, és azóta is a felvidéki magyar énekkari mozgalom legnagyobb ünnepe. Szíjjártó Jenő haláláig minden alkalommal a kórusverseny zsűrielnöke és az összkar karmestere volt.
Az 1980-as évek elejétől a Magyar Rádióban élvonalbeli magyarországi kórusok előadásában, kiváló karnagyok vezényletével készültek felvételek Szíjjártó Jenő énekkari népdalfeldolgozásairól. Ezek rendszeresen elhangzottak a Magyar Rádió műsoraiban, megalapozva a zeneszerző anyaországbeli ismertségét.
Zeneszerzői munkásságát mintegy 60 zenemű fémjelzi: zenekarra és énekkarra írt művek, népdalfeldolgozások, versekre írt kórusművek.
Szíjjártó Jenő zeneszerzőként, karnagyként, kórusszervezőként és emberként egyaránt következetes, célratörő, igazságszerető és rendkívül igényes volt. A zene iránti rajongásával, ékesszólásával, megnyerő természetével, kérlelhetetlen elkötelezettségével sokakat a felvidéki magyar ének- és zenekultúra ügye mellé állított. Karizmatikus személyisége máig kihat a felvidéki magyar kórusmozgalom őt követő képviselőinek zenei látásmódjára és művészetére. Tisztelőit és egykori munkatársait váratlanul érte 1986. július 28-án, 67 éves korában bekövetkezett halála.
Születésének 70. évfordulója alkalmából 1989-ben a Csemadok gondozásában jelent meg első ízben a műveit összefoglaló, Az anyai szó című kórusgyűjtemény. 2001-ben a Nap Kiadó jelentette meg a Virágok vetélkedése – válogatás Szíjjártó Jenő gyűjtéséből című gyűjtemény első kiadását. 2005-ben kimagasló életművéért megkapta a Szlovák Köztársaság kulturális miniszterének posztumusz díját. 2007-ben a pozsonyi Median kiadó megjelentette gyermekek számára írt darabjait Megzenésített gyermekversek címmel. 2008-ban a Magyar Kultúra Lovagja posztumusz kitüntetésben részesült. 2009-ben mutatták be a Budai Vigadóban, majd a Pozsonyi Casinóban a Haraszti Mária rendezte Zene és lélek – életképek Szíjjártó Jenő zeneszerzőről című portréfilmet.
A legeredményesebben minden bizonnyal Tóth Árpádnak, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa jelenlegi vendégkarnagyának sikerült a zeneszerzőt újra a közönség érdeklődésébe állítania, amikor Szíjjártó Jenő több művét a kórus műsorára tűzte, és 2012-ben könyvet írt munkásságáról „Mert törvény az anyai szó, gravitáció” címmel.
A Magyar Örökség-díj elismeri Szíjjártó Jenő – mozgalmat teremtő – fáradhatatlan szervezőmunkáját, zeneszerzői munkásságát, ugyanakkor nem kis büszkeséggel tölti el az egész szlovákiai magyarságot” – mondta Horváth Géza laudációjában.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50264″}
