Szokatlan, hogy egy irodalmi pálya egy olyan munkaigényes műfajban indul, mint a regény. Barbi sem így tervezte a kezdetekkor.
A dunaszerdahelyi székhelyű Cséfalvay Alapítvány minden évben meghirdeti pályázatát irodalom, zene, képzőművészet és sport kategóriákban. Legutóbb a rimaszombati (pontosabban kurinci) Bálint Barbi vehette át az elismerést, aki irodalom kategóriában első helyen végzett Egy majdnem lovestory című regényével.
Élete egy nehéz időszakában fordult az írás felé, melyben nyugalomra talált. Előtte a Tompa Mihály Református Gimnázium diáklapjába, az Mz/x-be írt beszámolókat az iskolai kirándulásokról. Azóta az írás napi rutinná vált nála, már a harmadik regényén dolgozik (Az idegen), melyről elárulta, hogy egy zárt pszichiátriai osztályon játszódik, ahol nem tudni, hogy a „bolondok” a rácsok melyik oldalán vannak, és az előítéleteket kritizálja benne.
A majdnem lovestory-ban a szerző szerint tényleg nincsen semmi nyálas és csöpögős, a főhős a szerelemmel szemben a szeretet mellett teszi le voksát. A regényt, melyeket Barbi fiatal lányok figyelmébe ajánl, egyelőre nem tervezi kiadni.
Bálint Barbi az idén érettségizik Katarína Pivníková tanárnő osztályában, a folytatást az ELTE anglisztika szakán tervezi. A jövőben mindenképpen az angol nyelvvel szeretne foglalkozni, akár tolmácsként, akár idegenvezetőként, de természetesen az írást sem szeretné hanyagolni.
Alább az Egy majdnem lovestory című regényből olvashatnak részleteket.
1) A folyosó, ami elénk tárul, hosszú, szokatlanul fehér és kihalt, ami a körülményekhez képest egy teljesen normális dolog. Nem rajongok túlzottan a lakberendezésért, de igazán elkéne ide egy-két kanapé vagy szőnyeg, és talán nem lenne halálérzete mindenkinek, aki ide egyszer beteszi a lábát. És az sem segít ezen, hogy kétoldalt- a nagy fehérségben amolyan egyetlen érdekességként- sorban álldogálnak a Seggnyalók, akik gyilkolásra kész szemekkel merednek mindenkire, aki nem Numitor. Egytől egyik ugyanúgy néznek ki, ugyanolyan szögben tartják dárdáikat, még a levegőt is egyszerre szívják be, ha valaki alaposan megfigyeli őket. Kissé az angol királyné kastélya előtti fickókra emlékeztetnek, akik akkor sem moccanak meg, ha valaki a pofájukba mászva grimaszkodik.
Blake auráját már nem is érezni.
A roppant barátságos folyosó után egy még barátságosabb terem következik. Igaz, itt már van egy nagy asztal, vannak színes mozaikablakok, sőt, a sarokban még egy könyvespolcra is bukkanhatunk, amely telis tele van Krisztus előtti könyvekkel, de a közepén trónoló Numitor- löttyedt, vén bőrével, le-le csukódó szemeivel, sipító lélegzésével- valahogyan elrontja az összképet.
2) Nagy levegőt veszek és megtolom az ajtót. A fejem felett vígan csilingel egy csengő, mire- amolyan reflexből- mély, állatias morgást hallatok, ami nem nevezhető éppenséggel emberi hangnak. A bejárat melletti asztalnál ülő családtagok kidülledt szemekkel bámulnak rám, sőt, az egyik duci kisfiúnak pont akkor hull le a levágott tortaszelet a villájáról.
Csodás első benyomás.
Lassan indulok el és végigmegyek a termen. Emily- ha lát is közeledni- nem igen vesz rólam tudomást. De vele ellentétben mindenki megnéz magának, főleg a tizenéves csajok. Akármerre nézek, beharapott ajkakat, egymás könyökét bökdöső tinilányokat látok. Mikor az egyik ilyen társaságú asztal mellett haladok el, az egyik kihajol és a fenekemre csap. Mihent ijedten ránézek, kuncogni kezd. Megtapogatom a kofferom, hogy ott van-e még, majd folytatom az utam, és végre valahára kihúzom az Emilyvel szembeni széket.
– Szhiaaaaaaa- röhögi, miközben csak úgy árad belőle a whiskey szag. Pár percig még engem nézve nevet, majd egyszeriben lebukik a feje az asztalra.
– Szabad?- fogom meg mégegyszer a vele szemközti szék támláját, mire megrándul a feje, gondolom, ezt bólintásnak szánja.- Nagyszerű- veszek mély levegőt és lehuppanok a székre.
gomorilap.sk/ Felvidék.ma
