Néró 2010-ben került hozzánk, miután Rockit, az elődjét, elütötte egy kamion. Apu egész Selmecbányáig ment érte, és egy menhelyről hozta el, miután kiválasztottuk.
Emlékszem az első találkozásra, hogy mennyire remegett, az űzött vad tekintetére, mikor végre sikerült az autóból kicsalogatni, és egyből nekiiramodott, hogy meg se álljon a kert legtávolabbi pontjáig, ahol már biztonságban érezte magát. Csakhamar arra is rájöttünk, hogy apu fölöslegesen készíttetett neki az asztalos haverjával bódét, ugyanis nem volt hajlandó bemenni. Helyette, felfedezte az üresen álló disznóólat, és oda vackolta be magát.
Anyutól sokáig rettegett, és ha megjelent az udvaron, fejvesztve menekült onnan, amit anyu nem tudott megemészteni, mivel Rockival imádták egymást. Nemegyszer jött hozzám, és a sírás határán panaszkodott, hogy nem érti, mi van ezzel a kutyával, miért nem szereti őt. Én pedig nyugtatgattam, hogy bizonyára az egyik előző gazdasszonya bántotta, ezért fél most tőle is.
Fél évnek is el kellett telnie, hogy Néró megbarátkozzon anyuval, és ne tűnjön el a színről, mihelyst ő megjelenik az udvaron, és viszi neki a kaját. Óriási a szeretetigénye, és most már a szeretetet is kiköveteli magának, úgy, hogy befurakodik a keze alá, és kvázi felszólítja anyut, hogy simogassa meg…
Szerencse, hogy olyan nagy kertünk van, amilyen, mert így ki tudja élni a mozgásigényét. Főleg futni szeret, és én gyakran láttam, amint a kerítés mellett versenyt fut, a kerítés túloldalán, az úton elhaladó autókkal.
Ha netán autóval jön valaki hozzánk, akkor ő elvonul, és az istennek se lehet előcsalogatni. Sokáig nem értettük, hogy miért van ez, mígnem rájöttünk, hogy apu is autóval hozta őt, és ez az emlék összekapcsolódott benne azzal a félelemmel, hogy, aki autóval jön, az el akarja őt vinni.
De ugyanúgy fordítva is igaz, hogy ha pár napra elutazunk, azt ő zokon veszi, amit úgy fejez ki, hogy mikor visszaérkezünk, látványosan elvonul, hogy érezzük, mennyire neheztel ránk, amiért magára hagytuk. Épp ezért voltunk gondban, mikor eldöntöttük, hogy költözünk, mi legyen most Néróval?
Hosszas töprengések után úgy döntöttünk, hogy nem visszük őt magunkkal, az új lakásba, hiszen az csak szenvedés volna neki, hanem otthon hagyjuk, hogy őrizze a házat.
Folytatás következik…
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49788,49944,50103,50274,50445,50587,50712,51113,51244,51380″}
