Garamsalló a Lévai járás alig négyszáz lelket számláló faluja. Lakosai nagyobb részt magyarok és romák, kisebb számban szlovákok; felekezetileg reformátusok és katolikusok. A történelmi Bars és Hont megye határán, a Szikince-patak völgyében található, az Ipoly menti dombság nyugati felében.
Határa a Garam déli folyásánál sík terület. Tengerszint feletti magassága 127 métertől 236 méterig terjed.
Csontos Vilmos, a falu jeles szülötte így ír róla Gyalogút című irodalmi szociográfiájában: „Szülőfalum, Garamsalló, lankás hegyoldalba épült. Szétszórt házaival, girbegörbe utcáival messzire ellátszott a Garam mentén. A hegy tetején szőlőparcellák sorakoztak. /…/ A hegytetőről nagyon messzire el lehetett látni, egészen Léváig, de még azon túl is, egészen a Selmeci-hegyekig. Dél felé meg Esztergomig. Éppúgy látható volt a börzsönyi és a szőgyéni templom. Ha tiszta volt az idő, szebb panorámát el sem lehetett képzelni, mint az innét látott Garam menti róna falvaival, tarka mezőségeivel. Közvetlen a falunk alatt kanyargott a Szikinice, alig másfél kilométernyire a Garam folyó, kelet felől pedig az Ipoly. ” (Csontos, 1972: 13-14)
Kissalló neve 1280-ban szerepelt először az oklevelekben terram Sorlou alakban (Györfíy, 1987: 242). A névváltozatok közül Györffy György könyvében találkozhatunk még a Sarlow (1300) és a Kywssarlow (1327) alakkal is. Az Árpád-kori Magyarország történetiföldrajzának kutatója megjegyzi, hogy a falu neve „kapcsolatban állhat a sarlókészítéssel; erre utalnak a falu szélénél északra lévő Csitár rét és Kovács ér helynevek is (1868. kataszt. felv.)”.
Érdekes Garamsalló nevének további alakulása is. 1773 táján a helységnevet Kiss-Sallonak, 1808-ban Kiss-Sallónak és Garam-Sallónak, 1837-ben Sallónak, 1873-ban Garam-Kis-Sallónak, 1913 után Garamsallónak írták (Dr.Jeney, szerk. 1998:116). Az első Csehszlovák Köztársaság idejében nevezték Hronské Šarluhynak, Tekovské Šallužkynak és Šalov-Sallónak is. Ma Šalov-Garamsalló a neve. A sokféle változat a történelmi fordulókat is tükrözi. Közülük most csak a XX. századiakról teszünk említést.
Az első világháború s az azt követő két évtized
Az első világháború Garamsallón igen mély sebeket ejtett. Amint a község egyik kis kiadványában olvassuk: „Az 1914-18-as világháború csaknem az egész falu férfilakosságát fegyverbe szólította. A háború idején lovakat, szekereket, gabonát rekviráltak. Később a rézüstökre, sőt a harangokra is sor került. De minden anyagi áldozatnál fájdalmasabb veszteség volt az a 48 hősi halott, kiknek emlékét 1922 óta emléktábla őrzi a templomban. ” (Zsigmond, összeáll., 1996:2)
Az itteni nagycsaládokat, hadakat szinte megtizedelték a háború frontjai. A Tóth nevűek közül például 6 férfi, a Veszeleiekböl 5, a Bálintokból, Kovácsokból és a Csontosakból 3-3 veszett oda. De meghalt a. Karácsonyi, Balázs, Hárs, Török, Bukó, Tar, Nagy, Vladár hadak tagjai közül is 2-2 férfi. Aztán volt háborús áldozatuk a Zsigmond, Sípos, Fazekas, Terelmes, Baka, Molnár, Laszlovík, Varga, Majer, Pető, Kelecsényi és a Takács nevű családoknak is.
A trianoni döntés értelmében Sallót is a Csehszlovák Köztársasághoz csatolták. A húsz évet követő újabb visszacsatolásig is sok mindent történt a faluban. Csontos Vilmos írja falukönyvében, hogy a Trianont követő „Néhány nap múlva csakugyan kalapos cseh katonák szállták meg a falut, talán húszan lehettek. A bírót keresték, akivel aztán kimentek a határba, és kijelölték a demarkációs vonalat. Itt lesz az országhatár, mondták. Mi gyerekek a közelükbe settenkedtünk, s láttuk, ahogy embermagasságú karókat vernek a földbe. A karók felső végére szalmacsutakból csomócskát kötöttek, hogy jól látható legyen. A karók mentén aztán elkezdték az őrségjárást, felváltva, éjjel-nappal.
Akinek a földjét derékon találta a demarkációs vonal, vagy azon túl esett a szántója, annak igazolványt állítottak ki. Más a vonalon nem léphetett át. ” (Csontos 1972, 3 l)
1919-ben magyar vöröskatonák árasztották el a falut, de ittlétük nem tartott sokáig. Aztán újra visszatértek a dolgos és keserves hétköznapok, újra beindult a munka a falu köré települt uradalmakban: az oroszkai cukorgyár által bérelt egykori esztergomi hercegprímási földeken, a Szeszler nagyságos úr birtokán, a gróf Breuner Ágoston uradalmában, az Ároki-, a Sándor- és a Mária-majorokon, no meg persze a néhány 20-30 holdas parasztgazda birtokain s a szétszórt parcellákban elterült földeken, a 3-6 holdas kisparasztok gazdaságaiban.
Munkálkodtak a cselédek és a zsellérek, a részesaratók meg a gazdák is. Nem volt könnyű senkinek sem, de volt ebben a népben óriási kitartás és akarat, élniakarás és felemelkedés utáni vágy. Szinte csoda, hogy három évvel a világégés után, az 1921-es népszámlálás alkalmával 1458 sallóit írtak össze, s ez volt az ismert adatok szerint az eddigi legmagasabb népességszám. Volt életkedv a gazdákban, a református gyülekezetben.
Az előbbiek közül Fejes András l922-ben járgányos lovas gépét már gőzgéppel váltotta fel. De mások is vásároltak cséplőgépeket, például Duba András vagy Csenger Lajos, akinek már benzinmotorja is volt (Csontos, 1972:51). Aztán híressé vált Szvornyik Nándor sallói asztalosműhelye is. Bedross Endre malombérlő 1920-ban már saját maga s néhány lakos szükségletére villanyáramot is termelt a Szikincén, de a faluba csak 1957-ben vezették be az áramot. Az elrekvirált harangok helyett a reformátusok önkéntes adakozásból hat mázsa tiszta ércsúlyú harangot öntettek Budapesten, s 1926-ban sor került a templom első általános javítására is.
Az 1920-as választások után új pártok alakultak, mint a Magyar-Német Szociáldemokrata Párt, a Magyar Kisgazdapárt, a Magyar Nemzeti Párt vagy a Köztársasági Földműves Párt. A legtöbbnek Sallóban is volt bázisa. S megalakult itt a Kommunista Párt is, lévén a faluban több szegényebb ember, akik szociális érzékenysége utat nyitott
a munkásmozgalmi eszméknek. A párt titkára Laszab Ferenc volt, aki részt vett a spanyolországi mozgalmakban is. Nem volt ritka errefelé az uradalmi birtokokon kirobbant nyugtalanság, az aratósztrájk sem. A harmincas évek válságos időszakában pedig néhányan (Balázs Vince, Kassai Vilmos, Búcsi Elemér) nyugatra, Franciaországba vándoroltak munka után.
A faluban 1927-ben Hitelszövetkezet létesült, 1932-ben pedig megépült a Fogyasztási Szövetkezet reprezentáns háza. Működött a községben a Hanza, az SZMKE, tevékenykedtek a színjátszók, az énekkar s a zenekar is. A kulturális élet mozgatói voltak a református lelkészek és a református egyház által fenntartott iskola pedagógusai, mint például a sokak által nagyrabecsült, Teleky Miklós és az évtizedeken át itt oktató Nagy Pál.
Teleky Miklós vezette az országos hírű Garamsallói Református Földműves Énekkart, amely a húszas években sorra aratta sikereit, s 1931-ben, a lévai országos rendezvényen, a Szlovenszkói Magyar Dalos Ünnepen 2. helyezést ért el.
Az 1938-as visszacsatolástól a második világháború végéig
1938 második felében feszültebbé vált a helyzet a két állam, Magyarország és a Csehszlovák Köztársaság közt. A határzónában már előbb is érezhető volt némi mozgolódás, a szokásostól eltérő megnyilvánulás. Sallóba is vezényeltek a távolabbi falvakból munkaszolgálatosakat, akik lövészárkokat ástak, vasbeton bunkerokat építettek. Fegyveres összecsapásokra azonban nem került sor.
1938. november 8-án Garamsallót is visszafoglalták a „magyarok”. Igaz, nem az előre elkészített díszkapun jöttek, mert „eltévesztették” az utat, de végül is megérkeztek a községbe. Csontos Vilmos visszaemlékezéseiben olvassuk ezzel kapcsolatban az alábbiakat: „Ujjongott a falu. November nyolcadika volt. Déltájban érkezett községünkbe a magyar hadsereg. Öregemberek kerekedtek táncra, amikor megszólalt a honvédbanda a Fazekaspiacon.” (Csontos, 1972:137) Megalakult a Községi Nemzeti Tanács, és Zsigmond István lett a bíró. Tudjuk azonban azt is, hogy az első köztársaság rebelliseit, a földosztó agrárpártiakat és a kommunistákat nem nézték jó szemmel az anyaországiak.
A visszacsatolás után a szegénység okozta problémák nem oldódtak meg. Mint az egykori helyzetjelentésben olvassuk: „A leszegényedést csak növelte, hogy a napszámbér mind alacsonyabbra süllyedt. Egy pengő nyolcvanat, a kaszálásért két pengőt fizettek a munkásoknak.” (Csontos, 1972:140)
Garamsallónak 1940-ben 1021 lakosa volt, ebből írni-olvasni tudott 862, a felnőttek közt pedig 30 analfabéta is akadt. A reformátusok száma 667, a katolikusoké 333 , az evangélikusoké 17, az izraelitáké pedig 4 volt. A lakosság 99,5 %-a magyar anyanyelvűnek vallotta magát. A már régóta működő Szlovenszkói Magyar Kultúr Egyesület nevet cserélt, s Széchenyi Magyar Kultúr Egyletként működött tovább. Tagjai színdarabokat tanultak, zenekart alakítottak. 1941-ben „távbeszélő” és távíró létesült a faluban, 1942-ben új községházát építettek. Mielőtt a nép egy kicsit újra talpra állott volna, megint jöttek a katasztrófák: a háború és a nyilasuralom. A régi jegyzőt, dr. Kara Lajost leváltották, összeszedték és elvitték a kommunistákat, elhurcolták a falu két zsidó családját is.
A nyilasuralom alatt a terror áldozata lett Karácsonyi Lajos és Karácsonyi András, Gál Ernő, Molnár Géza és Tar Gyula.
A második világháború újra sok sallói áldozatot követelt. A templomban elhelyezett emléktáblán huszonöt helybeli polgár neve szerepelt, közülük a frontokon tizenhatan pusztultak el. A községben és annak környékén hatalmas ütközetekre került sok. A falu lakosságát ezért egy hónapra evakuálták innen. A harcok ideje alatt a községi temetőben mintegy 120 orosz katonát temettek el, a németek pedig elszórtan kerültek elföldelésre.
Mint azt Csontos Vilmos megörökítette könyvében, a háború után „A faluban egyetlen aprójószág sem maradt . (…) Néhány kutya és macska lézengett lesoványodva, amikor visszatértünk a faluba. Egy-két tehén, esetleg beteg ló volt a falu összes igavonója. Keservesen indult a szántás-vetés is, s ha már vetni lehetett volna is, nem volt mit vetni. ” (Csontos, 1972:236)
Az 1945 utáni évek
A második világháború végével Garamsallón sem fejeződött be a katasztrófák sora. Azon kívül, hogy csökkent a lakosság száma s tönkrement a birtok, a kevéske vagyon, az itteni magyarok jövője is teljesen kilátástalanná, reménytelenné vált. Hisz hontalanokká lettek: elveszítve állampolgárságukat, megfosztva az anyanyelv használatának jogától.
A falu ismét Csehszlovákiához tartozott. A bíró helyett komiszárt neveztek ki Jozef Horniak személyében, aki az első köztársaság idején Észak-Szlovákiából telepedett a községbe. Helyettese Vacho Jozef lett, aki nyomban vendéglőt nyitott. Aztán jött a deportálás, a reszlovakizáció és a kitelepítés. A községi krónika szerint Csehországba mintegy 42 családot deportáltak kényszermunkára. Ők általában a szegényebb réteghez tartoztak, s időközben hazaszöktek a messzi idegenből, vagy 1948 után tértek vissza.
Magyarországra 34 családot telepítettek át, elsősorban Tolnába és Mór községbe. Helyükbe ugyanannyí szIovák család érkezett Szarvasról, de ők sokkal népesebbek voltak. Az itt csak „tyirpákoknak” nevezett anyaországiak szegényesen érkeztek, s egy sem volt köztük igazi gazda, nem úgy, mint a Sallóról kitelepítettek közt.
Popély Árpád tanulmányából tudjuk, hogy Garamsalló is szerepelt a Lévai járás ama 37 községe közt, amelynek magyar lakosságát kitelepítésre szánták. Ugyancsak ott volt a 66 reszlovakizandó község közt is. Popély adatai szerint az itteni reszlovakizáltak száma 206 volt; deportáltak 50 személyt; Magyarországra telepítettek 122 sallóit, 55 pedig oda menekült. (http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatasok/kk2003 01)
A sallói magyarok deportálását örökíti meg az a jegyzőkönyv is, melyet 1946. dec. 21-én a pozsonyi magyar meghatalmazott hivatalában vettek fel. Csontos Vilmos asztalosmester, író, garamsallói lakos így vallott: „A zselizi járásban levő Garamsalló községet december 17-én zárták körül, és a magyarok munkára való elszállítása 19-én fejeződött be. Összesen 44 család került elszállításra. A kidobolásnál nyíltan áttelepítésről, nem pedig közmunkára való elvitelről beszéltek, bár a kijelölés közmunka behívóval történt.
Csontos István 60 év körüli beteg ember a vonatban meghalt, és Párkánynál tették ki. Garamsallótól 30 km-re.
Garamsallóról a csendőrök Kisölvedre mentek, ahonnan 19-én 20 családot szállítottak el. A csendőrök borozgatás közben azt mondták, hogy 18-a után szabadságra mennek, és az áttelepítést január 6-a után fogják folytatni. ” (http://209.85.104)
Csontos Vilmos falukönyvében az erőszakos reszlovakizáltatás furcsa eseteiről is számot ad. „Hogy mennyire a sovinizmus uralkodott, arra egy jellemző esetet kell elmondanom.
Laszab Ferenc a harmincas évek derekán elment Spanyolországba, s kilenc év múlva, a háború végén mint szovjet kapitány tért vissza a községbe. Most szülőfalujában szeretne megpihenni. Amikor híre jött, hogy aki reszlovakizál, vagyis szlováknak vallja magát, azt nem telepitik ki, Ferenc bácsit is elhívatták a komiszár elé, ahol egy Zselízről jött fiatal párttitkár felszólította, hogy reszlovakizáljon, akkor a kommunista pártba is beléphet… Ferenc bácsi — mindenki Ferenc bácsija — aki az internacionalizmust évtizedeken át szívta magába, megbotránkozva válaszolta; – Mit beszélsz öcsém? Soha! Az eset annyira felkorbácsolta idegeit, hogy a kitelepítéskor egyik ismerősével átvitette holmiját (a határon -Cs.K. megj.), maga pedig illegális úton hagyta el az országot. Amikor e sorokat írom, Börzsönyben él, Magyarországon. ” (Csontos, 1972:242)
Salló lakossága 1948-ra 964-re csökkent. Ez a csökkenés innentől folyamatos, annak ellenére is, hogy a magyarság újra visszakapta jogait: 1950-ben megnyílt Sallón is a magyar iskola, megalakult a Csemadok, s lassan gyógyultak a háború meg az azt követő időszak sebei. A lassú eszmélés után a magántulajdonnal rendelkező polgárok csak nehezen nyugodtak bele az újabb megpróbáltatásba: földjeik erőszakos elkobzásába.
Elvették a legjobb gazdák, a Zsigmondok, Törökök, Mészárosok, Fejesek földjeit, akiket kulákoknak nevezett a végrehajtó hatalom. Ezek földjein alakult meg aztán a szövetkezet, az uradalmi birtokokon pedig az állami gazdaság. Néhány év után az új helyzetbe kénytelen volt belenyugodni a sallói lakosság is, s a polgárok újra megtalálták helyüket a mindennapok forgatagában. Lassan feleszmélt az itteni református gyülekezet is, bár soraikat az idő igencsak megnyirbálta. Lélekszámuk 427-re csökkent, de a hívek összefogásával, önkéntesen felajánlott segítségével 1959-re kijavították templomuk háború okozta sérüléseit.
1961-ben már csak 887 sallóit írtak össze. A falu népe tovább küzdött fennmaradásáért, de a létszámcsökkenést nem tudták megállítani. 1970-re 737-re zsugorodott a lakosság száma. Közben az állami gazdaság pincészetében zajlott az élet,1961-ben még az akkori köztársasági elnök, Antonín Novotny is megfordult itt. 1966-ban felszámolták a faluvégi cigánytelepet, s annak lakóit beköltöztették a község öreg, de a népi építészet szempontjából értékes házaiba.
A romaprobléma innentől csak fokozódott, s nem történtek e téren nagy előrelépések. 1970-ben felépült az új kultúrház, ahol helyet kapott a könyvtár is, s gyakran felléptek itt a komáromi színház művészei. A falu történetének újabb fejezete külön írás tárgya lehetne. Minderről egyébként részletesebben írtam a Pribéltől Garamsallóig c. könyvemben, amely a komáromi KT lap- és Könyvkiadónál jelent meg 2009-ben.
Irodalom
Borovszky Samu, szerk. É.n. (1906) Magyarország vármegyéi és városa. Hont megye és Selmecbánya sz. kir. város. Budapest
Csáky Károly, 2003 A Dunától a Szitnyáig. Komárom
Csonots Vilmos, 1972 Gyalogút. Bratislava
Fényes Elek, 1851 Magyarország Geographiai Szótára I-IV. (Reprint, Szentendre, 1984)
Györffy György, 1987 Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza III. Budapest
Gyurgyík László, 1994 Magyar mérleg. Pozsony
Hajko, Vladimír a kol., 1977.1982 Encyklopédia Slovenska I-VI. Bratislava
Jekelfalussy József, 1892 A Magyar Korona országainak helynévtára. Budapest
Jeney Andrásné, 1992 Történeti összehasonlító helynévtár. Budapest Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat. 2. kötet. 1900. Budapest
Popély Árpád, 2003 A Lévai járás etnikai arculata… ( http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatasok/kk 2003 01)
Soóky László, 2003 Községek a periférián, (http://209.85. .135.104. Új Szó internetes változat)
Vadkerty Katalin, 1993 A reszlovakizáció. Pozsony
Vályi András, 1799 Magyar országnak leírása. Pest
Helyi kiadványok, források
Csontó Géza, Dulai Ferenc és mások: Garamsalló község krónikája (Kézirat)
Raj Andrásné, összeáll., 2001 Garamsalló község. Falunapok, 2001.
Zsigmond István, összeáll., 1995 Garamsalló, 1996.
Interjúalanyok
Dulai Ferenc iskolaigazgató (1947)
Kassai Lajos polgármester (1965)
Pereszlényi Vilmos (1912), volt parasztgazda
Zsigmond Istvánné Pereszlényi Jolán (1942), a Református Gyülekezet gondnoka
Csáky Károly, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”46917,46474,1242″}
