A Csemadok Füleki Alapszervezetének az idei március 15-i megemlékezése a hazai csoportok „erőfitogtatása, magamutogatása” jegyében zajlott zsúfolt ház előtt, méltóságteljes, lélekemelő hangulatban.
A pozsonyi magyar követséget Venyercsan Pál titkár képviselte. Eljöttek a fülei Barátfüle Társaság tagjai is, rajta kívül mindent hazai alapanyagból oldott meg Szvorák Zsuzsa és lelkes csapata.
Valószínűleg a legnagyobb próbatételt a számukra a válogatás jelentette, hisz olyan bőséges alapanyag áll a rendelkezésükre, amelyből sok-sok órányi ünnepi és kevésbé ünnepi műsor is összejött volna. De most 70 perc állt a rendelkezésükre. Egy korabeli katonadalt választottak a műsor címéül (Virtust tenni a nemzetért), amelyet Mihalovics Erika és lánya, Zsófia adtak elő, leütve az alaphangot.
„1848 óta azt is tudjuk, nem azok az igazán erősek, akik hangosak és erőszakosak, hősködnek, hanem azok, akiknek a lelkében a hit, a tenni akarás és az önbecsülés folyamatosan él. Ha mögöttem a folyamatosan pergő filmkockákat nézik, láthatják, hogy a fekete-fehér régi filmkockákat színesek váltják fel, látható, hogy a stafétát a kultúrában fiatalabbak vették át, sokszor felvillannak a márciusi ünnepségeink, fesztiváljaink, rendezvényeink plakátjai, résztvevői. Nos, ezt tartom én igazi virtusnak, igazi erénynek. A folyamatos közösségi munkát, a próbák fáradalmait, az utazások gyötrelmeit, a fesztiválok örömét és ürömét.
A magyar kultúra folyamatos ápolását. Fesztiválok vesztes és győztes csatáit. Fülek hírnevének öregbítését. A folyamatos, több éven keresztüli kultúrmunka ér annyit a nemzet történelmében, hogy majdan erre is emlékezzenek, ezt is ünnepeljék” – mondta köszöntőjében Szvorák Zsuzsa, és rögtön sorolta is a bizonyítékokat:
„Az idén 95 éves a férfikar, 30 éve dalol a női kar, 30 éve játszik a Zsákszínház, 25 éve az Apropó kisszínpad, 20 éve a Rakonca Egyesület, több mint30 polgári társulás dolgozik folyamatosan, 25 éve ünnepeljük Füleken március idusát… mi ez, ha nem erény??? Nem hősködés, nem magamutogatás…, hanem virtus a javából. Nem hősködésből tűzzük ki a kokárdát, hanem mert a nemzethez tartozást jelképezi, mert az erő, a remény és hűség színe méltó hozzánk, hisz a mindennapjainkban is továbbírjuk a magyarság történelmét, a kultúra, az anyanyelv, a népdalok, népmesék, néptáncok ápolásával, mert mi az elődeink, a bátrak erejéből gyűjtünk további erőt” – folytatta ünnepi köszöntőjét Szvorák.
S hogy mennyire igaza van, azt bizonyították a színpadon őt követők, a Simon Katalin vezényelte Melódia Női Kar, a Fehér Miklós által dirigált Pro Kultúra Férfikar, Fekete Gábor, aki Petőfi Az ember, míg Kapsa Mónika, aki Bodnár Éva Hazafelé című költeményét szólaltatta meg, s a koronát az ünnepi napra a Rakonca tette fel a Pátria című táncjátékával (a Folt zenekar és Hrúz Dénes közreműködésével), amely Zoboraljától Magyarbődig, a XX. század elejétől napjainkig idézte meg Felvidéket, legszűkebb pátriánkat.
„Azt is tudom, nem én kezdtem,//Tudom, nem is én végezem.//Most is halnak és születnek,
Nem lesz vége az életnek” – hangzik el a műsor címadó dalában, s végignézve a műsort, a lelkes, állótapsos, olykor el-elérzékenyülő közönséget, elhisszük a dal igazát.
A műsor után az ünneplők megkoszorúzzák az 1848/49-es hősök emlékoszlopát.
jdj, gömörilap.sk/Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>.
