Nagyböjt idején tartották meg a hagyományos lelki napot nagyböjt harmadik hetének szombatján, vagyis március 14-én a pozsonyi és környékbeli magyar katolikus hívők számára.
A félnapos program reggel nyolc órakor vette kezdetét a pozsony-óvárosi ferences-rendi templomban, melynek főcelebránsa a lelkigyakorlat vezetője, főtisztelendő Bodó Zoltán, a mosonmagyaróvári Szent Gotthárd-templom plébánosa volt. Szentbeszédét humorosan azzal kezdte, hogy „remélem, kényelmesen elhelyezkedtek a padokban, mert hosszú leszek”. Egyedüli meghívott vendége ő volt a lelki napnak, akit Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyarok lelkipásztora hívott meg a fővárosba. Mint elmondta, kötődése van a Felvidékhez, hiszen vajkai, illetve somorjai származású. Már gyermekkorában ministrált, többek között az akkoriban Somorján működő Barcsek Sándor plébánosnak. Nagyon vonzotta őt két szakma, mégpedig a papi vagy a színészi. Pont ezzel kapcsolatban említette meg kortársát, Gál Tamás színművészt, aki szintén ugyanerre a két hivatásra szakmára pályázott, s az érdekes az lett benne, hogy mindkét pálya „betöltődött”: Gál Tamásból színművész lett, belőle pedig pap. Mindegy volt neki, hova kerül, csak az volt számára fontos, hogy magyarul folytathassa teológiai tanulmányait.
Így hát elhatározta, hogy Esztergomban jelentkezik a teológiára. Mármost miért is menne Esztergomba, tanácsolta neki egy ismerőse, amikor Győr közelebb van. Feltétele volt ám annak, ha az anyaországban végzi tanulmányait, hogy akkor ott is kell maradnia lelkipásztorként, ha majd felszentelik. Nem baj, ő ezt is vállalta. Nos, így szentelték fel 2002-ben, miután két évre máris Bükfürdőre került káplánként, s több környékbeli filiálé is tartozott hozzá. Érdekes egy település volt, hiszen Bük híres fürdőjéről, vagyis ott sok-sok turista megfordult az ott eltöltött idő során, meg hát neki sem volt kárára a fürdő közelsége, tette hozzá humorosan. 2004-ben hat évre az őt felszentelő Pápai Lajos győri megyéspüspök hivatalába került mint püspöki titkár. 2010-ben egy időben Tamás atyával került ki Rómába, ahol a Szent Kereszt Pápai Egyetemen folytatta tanulmányait három éven keresztül.
A dolog érdekessége, hogy Tamás atyát pedig éppen Somorjára helyezték négy évig káplánnak római tanulmányai
előtt, vagyis több szálon az életepizódjaik összekapcsolódnak. Jelenleg 2013 ..augusztus elseje óta a mosonmagyaróvári Szent Gotthárd- templom plébánosa, utódja Nagy József prépostnak. Van egy káplánja, hiszen Óváron kívül még három falu tartozik hozzájuk, név szerint Mosonszolnok, Újrónafő és Várbalog. De van egy olyan néhány lelket számláló határközség is, amelyben évente csak egyszer, Szent Istvánra van mise, ez pedig nem más, mint Albertkázmérpuszta.
Szentbeszédében mondott egy érdekes történetet: volt két testvér, akik olyat játszottak, hogy az egyik volt a ministráns, másik pedig a pap. Egyszer pedig gondolt egyet a másik, s azt találta ki, hogyha ő mindig eddig csak ministrált, akkor most cseréljenek szerepet. Nem, nem, a másik testvér ebbe nem egyezett bele. Na jó, gondolta, akkor én leszek a Jóisten. Hát igen, bizony vannak olyan helyzetek, hogy nagyok akarunk lenni, önző módon a sikert akarunk elérni, arra vágyunk, hogy dicsőítsenek, a másik ember meg nem érdekel, csak én vagyok a fontos. Aztán szóba került a hét főbűn, amit sokan milyen jól tudunk kívülről, elhadarjuk, eldaráljuk, mint a verset, de nem éljük át az értelmüket, jelentésüket, akkor bizony ez semmit sem ér. Hasonlóan, amikor a templomba járó asszonyok mondják az orruk alatt a rózsafüzért, de nincsenek képben, hogy éppen melyik miserész is zajlik.
Legalább annyit tegyünk meg, ha misén vagyunk, hogy válaszoljunk, ne magának mondja a mondókáját az a szegény lelkiatya.
Egy további példával állt elő: hogyan lehet könnyen és fürge észjárással megkísérteni az esendő embert? Mégpedig esetünkben egy remetét, aki már csaknem fél lábbal a mennyben volt, hiszen élete alkonyán olyannyira önsanyargató életmódot folytatott, hogy szinte csak levelekkel, növényekkel táplálkozott, vizet fogyasztott, egyedül élt, imádkozott, senkivel nem társalgott, igazi remetéhez méltó életmódot folytatott. Egyszer azonban hírt hallott felőle az ördög, gondolta hát, most rosszat csinál majd neki, próbára teszi, bűnbe ejti. Oda rendelt hozzá egy szép fiatal leányt, meg akarta vele ismertetni. Ő azonban elutasítással válaszolt, mondván ő Isten előtt örök fogadalmat tett, hogy szerzetesként fog élni. Hát ez nem jött be az ördögnek. Sebaj, gondolt egyet, akkor máshogy próbálkozik. Finom bort vitt neki kóstolóra, lám a remete nem is volt ellene, miért ne kóstolná meg, hadd legyen egy kicsit jó kedve. De csak mértékkel. Igen ám, de az ördög csak kínálgatta, meg kínálgatta, a szerzetes meg igencsak jó kedvre derült egy idő után…Jöhet a tiltott gyümölcs, gondolta magában az ördög. Elhívta a lányt, erre a remete mintha el is felejtette volna, hogy mire tett ő élete végéig fogadást, igen nagy örömmel magához vette a lányt, s az ördögnek csak ez kellett, ezt akarta elérni, csak így tovább, gondolta magában. Egyszer csak odajött kétségbeesve a leány édesapja, nem akart hinni a szemének, hogy milyen ördögi tettre volt képes a remete. Erre a remete önkívületében leszúrta a leány édesapját. Amikor kijózanodott, nem ismert magára, rettentően szégyellte, amit tett, de hát az idő kerekét nem lehet visszafordítani, most már késő. Képletesen mondva evett a tiltott fa gyümölcséből.
Nos, levonva ebből az elbeszélésből a tanulságot elmondhatjuk, hogy nagyon kell vigyáznunk, hova lépünk, mit teszünk, mert minél rosszabb valami, annál szimpatikusabbnak tűnik, annál csábítóbb, annál jobban biztat a rossz, az ördög, hogy azt csináljuk, ne a jót, hisz ezt sokkal könnyebb.
A szentmisén Noga József ifjú kántor orgonált, s az ifjúság vezette az éneket. Jelen voltak többen a bérmálkozásra készülők közül, így a csaknem százat elérő résztvevők egy negyede fiatal, alap-, illetve középiskolás, vagy egyetemista volt. A szentmisét követően átvonultunk a közeli Quo Vadis pasztorációs központba, ahol az előadások, beszélgetések, további nagyböjti elmélkedések folytatódtak egészen délután egyig. Majd a hívek átvonultak a szomszédos Szentháromság-templomba, ahol két óráig szentségimádás volt, s ezzel zárult a 2015-ös nagyböjti lelki nap Pozsonyban.
Köszönet Tamás atyának Zoltán plébános úr meghívásáért s a lelki nap lebonyolításáért, továbbá segítőinek. Igaz, hogy ez a lelki nap a pozsonyiak számára volt rendezve, de azért hiányoltam, hogy nem jöttek át a csupán 35 km-re fekvő szomszédos kisalföldi megyeszékhelyről néhányan helyi hívek, erősítendő ezzel is vallási és nemzeti összetartozásunkat, hiszen egyek vagyunk, nincsenek határok, szabad az út előttünk. Persze ehhez az is elengedhetetlen, hogy mi, felvidéki, pozsonyi magyarok is járjunk át az ő alkalmaikra, erősítsük őket, buzdítsuk egymást kölcsönösen. Hiszen a lelkiatyák szintjén a látogatás kölcsönösnek mondható, mivel Tamás atyánk már misézett múlt év szeptember 21-én a magyaróvári Háromtölgy- kápolnában. Nagyon szép például az ő programjaik közül az adventzáró mendikálás, aminek része a lipóti százméteres kalács ökumenikus felszentelése hagyományosan az utolsó adventi napokban. De említhetném akár a doni hőseinkre való emlékezést is január 12-e táján.
Zilizi Kristóf Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52027,51911,51905,51991″}
