A martosi nyári egyetem nyitónapjának vendégcsalogatója Rúzsa Magdi volt, és a szervezőknek nem kellett csalódniuk, hiszen Magdi aki annak ellenére tartott sikeres koncertet, hogy megeredt az eső. Ahelyett, hogy a közönség szétrebbent volna, esernyőkkel énekelte vele a dalokat.
Ha az ember kiáll a színpadra, akkor a szemébe világít a reflektor, vagyis alig lát valamit a közönségből, mégis kell, hogy legyen valamilyen kapcsolata azokkal, akik kíváncsiak rá, akiknek énekel. Rúzsa Magdi hogyan képes ezt a helyzetet kezelni?
– Egyrészt én szeretem látni a közönséget, azokat, akikhez szólok, ezért mindig úgy állíttatom be a reflektorokat, hogy ne vakítsanak el a fények. Ez koncepció egyébként, tehát még ha lentről úgy is tűnik, hogy hű, de erős minden. A fejgépet azért nem szeretem, mert akkor nem látom a közönséget. Én kíváncsi vagyok rájuk.
Mi az a fejgép?
– Egy reflektor, ami a színpadon álló embert rendkívül erősen megvilágítja. A színészek többsége általában nagyon kedveli, én azért nem, mert ha rám világít, nem látom a közönséget. Nekem viszont fontos, hogy bele tudjak nézni a többiek szemébe. Meg kell tudnod szólítani azokat, akik kíváncsiak rád, érezned kell a vibrációt, ami a koncerten keletkezik. Lehet, hogy sokan azt mondanák, hogy túlzás, hogy ezt mondom, de igenis működik az energiacsere. Érzi azt az ember, ha szeretik, ha örömmel fogadják. Most már lassan tíz éve, hogy elindultam a kis utamon és most érzem igazán, mennyire sokat jelent, ha azt hallod, hogy az emberek, bármerre járj, anyaországon belül vagy anyaországon kívül, visszaéneklik a dalaidat.
Mennyire más a délvidéki, az erdélyi, a magyarországi és mennyire különbözik ettől a felvidéki közönség?
– Az igazság az, hogy amikor az ember kimegy a színpadra és találkozik a közönségével, s ha jó a hangulat, akkor, ha becsukja a szemét, nem tudja megkülönböztetni, Szegeden vagy Marosvásárhelyen van. Talán egy kis tájszólás, ami árulkodhat arról, hogy most éppen a Délvidéken, Erdélyben vagy a Felvidéken járok. Más nem. Viszont azt tisztán érzem, hogy– mindig, mindenhol – bármerre járjak, nagy szeretettel fogadnak.
Akkor mégiscsak van különbség!
– Az anyaországon belül és a határon túlra is gyakran kapok meghívást.
Ennek a mostani martosi koncertnek, illetve Martosnak, mint helynek van saját, különleges szelleme?
– Minden egyes helynek van szelleme, ahol a közönség összejön és várja a színpadon álló embert.
Ez diplomatikus válasz, de akkor hadd tegyek fel egy másikat! Mennyire van Önnek küldetéstudata? A kultúra közvetítésére gondolok.
– Én annak idején népzenével kezdtem a pályát, tíz évig néptáncoltam, népdalokat énekeltem és a következőt gondolom: „a hagyományt nem ápolni kell, mert nem beteg”, „nem őrizni, mert nem rab”, hanem a „hagyományainkat megélni kell!”
Gecse Géza, Felvidék.ma
Fotó: archív {iarelatednews articleid=”40801″}
