„Idegen szavak szótára: integráció — beolvasztás, hozzácsatolás”
A határon túli, így a felvidéki magyarság elmúlt évtizedeire is jellemző alaptézisünk lett a megmaradásért vívott küzdelem. Nem szoktunk már ezen meglepődni, hiszen egy-egy országban a kisebbségi lét velejárója lett – szinte természetes reflexként – a társadalmi vagy közösségi önvédelem. Természetessé vált, hogy — mint az orvostudomány a penicillin feltalálása utáni időszakában — mi is nap mint nap újabb és újabb kihívásokra keressük a hatékony gyógyírt. Természetes, hogy többféle úton is elindulhatunk a keresésben, lehetnek más és más elképzelések, ami viszont – remélem – minden politikust, véleményformálót, illetve magyar polgárt vezérel, az nem más, mint egy közös cél: közösségünk megtartása és fejlesztése nyelvében, vallásában, történelmi hagyományaiban, oktatási, kulturális és egyéb intézményeiben…
Napjaink európai közbeszédének központi témája a menekültválság. Hetek óta arról beszélnek a vezető politikusok, hogy a migránsválság egyik alapkérdése a beözönlő tömegek integrációjának megoldása, azaz az emberek beolvasztása. Más szóval élve: a más nyelvű, vallású és eltérő történelmi hagyományokkal bíró menekültek asszimilációja.
A felszín alá nézve azonnal újabb kérdések merülnek fel. A meghirdetett „nemzetek Európája” és „multikultularizmus” eszméjével mennyire van összhangban az a megfogalmazott cél, hogy a közel-keleti, ázsiai és afrikai tömegeket integrálnunk (azaz beolvasztunk) kell? Érdemes lenne a vezető európai politikusoknak elgondolkodniuk azon, hogy így a saját maguk által létrehozott elvekkel ellentétes új célokat fogalmaznak meg.
Más kérdés, hogy a valóság teljesen eltérő! Ahogy minket, határon túli magyarokat — akik ugyebár őshonos kisebbség vagyunk –, ugyanúgy a kolóniáikról származó lakosaikat sem tudták integrálni, asszimilálni – beolvasztani… Nem is beszélve például a németországi törökökről, a belgiumi kurdokról, akik csak az elmúlt pár évtizedben érkeztek. Mindenhol működik a közösségek önvédelmi reflexe. Ahol az adott kisebbség nem őshonos, ott pár év vagy évtized alatt egy sajátos közösségi rendszert alakít ki. Nem olvad be, nem integrálódik (pl. németországi török), hanem saját közösséget hoz létre. Mert az ember, egy-egy népcsoport több, mint a zsebébe kerülő fizetés. Van, amit nem lehet megvenni, mert nem áru.
Az Európai Unió tehetetlenségét mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben az őshonos kisebbségek helyzetét sem tudta (vagy nem akarta) tisztességesen megoldani. Mi, határon túli magyarok az elmúlt 25 évben megtanulhattuk a leckét: ne számítsunk arra, hogy az EU hatékonyan segíti az őshonos kisebbségeket. A közelmúlt történelme is mutatja, hogy néhány politikus beolvasztásba vetett hite – zsákutca, hiszen a Habsburg-birodalom vagy a volt Jugoszlávia, Csehszlovákia nemzetei sem „integrálódtak” valamilyen meghatározhatatlan össznemzetiségi gyurmává. Sőt vannak olyan őshonos, ma még kisebbségnek nevezett nemzetek, amelyek egyre hangosabban hirdetik: ki kell tolatnunk ebből az integrálódási zsákutcából (katalánok, skótok, feröeriek stb.).
Őszintén: nem értem, hová tűnt Európa jelentős részének az önvédelmi reflexe. Talán csak ott maradt meg, ahol naponta találkoznak (találkozunk) azzal a küzdelemmel, amely a saját identitás és közösség megőrzéséért zajlik. Akik ma Európába menekülnek – vagy csak „érkeznek” és érkezni fognak – nem őshonosak, valószínűleg nem olvadnak majd be, mert nem ilyen céllal jönnek, hanem saját közösségeket alapítanak. Csak nehogy egy napon arra ébredjünk, hogy akiket a „világtalan”, gazdaság- és pénzközpontú, konform európai politikus integrálni akart, az olvaszt be minket! Ki mint vet, úgy arat – tartja a népi bölcsesség. Európa már vetett néhány téveszmét, lehet, most a legújabbnak aratjuk a „termését”.
Őry Péter, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57340,56665,56607,56516,56371,56282,56192″}
