Elkezdődött a Nagyhét. Húsvétra készülünk. Az ünnep előtt Molnár Tamás pozsonyi káplán osztja meg a gondolatait:
Húsvét éjszakájának egyik liturgikus imája úgy szólítja Istent, mint aki csodálatosan teremtette, és még csodálatosabban megváltotta az embert. A megváltás műve, s Jézus Krisztus feltámadása a halálból a keresztény vallás központi eseménye, s ezért ennek évenkénti megünneplése nem véletlenül jelenti a legnagyobb egyházi ünnepet. Még a teremtésnél is csodálatosabb megváltás? Egy új lehetőség? Megújult élet?
Vidékünkön húsvét ünnepe egybeesik a természet megújulásának időszakával, a tavasszal. A virágba boruló fák, az intenzívebb madárcsicsergés, a ragyogó napfény által új fénybe öltöztetett világ is a megújulást, az élet dinamizmusát sugallják fennhangon. A kipattanó rügy, a tojás héját belülről csőrével kopogtató, majd kis idő elteltével szárnyait próbálgató kismadár, a kopár kertet színessé varázsoló virágszőnyeg az új élet lelkesedésével kívánja a világban különleges helyet betöltő embert elárasztani. A kellemes meleg és csalogató napsütés hatására ismét nyüzsögnek a parkok a családoktól, a Duna menti töltésen egymást kerülgeti a futó, a kerékpáros, a görkorcsolyázó, vagy épp a kutyáját sétáltató, a tavaszi levegőből nagyokat szippantó fiatal és idős egyaránt. A teremtett világ egyfajta megújulását jelenti a tavasz. A Teremtő nem szűnik meg újítani. S mi ennek idén is hálatelten örülhetünk.
Az emberiségnek azonban sokkal nagyobb megújulásra is szüksége volt már a világtörténelem útján haladva, a már említett megváltásra. A Szeretetet visszautasító bűnt jóvá kellett tenni, az elrontottat helyre kellett hozni. A Megváltó vállalta ezt. Minden emberért. S innentől kezdve létezik az új lehetőség: megtisztultan, megújultan továbblépni. Az új élet lelkesedésével lépkedni. Keresztényként, elutasítva a reinkarnáció elméletét valljuk, hogy egy életünk van. Ezt az egy életet kell tehát időnként helyreállítanunk, ahelyett, hogy abban bíznánk, majd valami lélekvándorlás következtében egyszer, máshol, másként más lesz, s így tétlenül, vagy akár a depresszió leple alatt hagynánk, hogy ez az élet már csak úgy átfolyjon az ujjaink közt. Lelkünk a földi élet idején testünkben vándorol, s utána sem szűnik meg örökre létezni. Örök létezésének minősége azonban nagyban függ a földi élet útján történő lépéseitől. S ha arra az örökre éppen ez az egyetlen véges földi készít elő, ezt a lehetőséget kell jól felhasználnunk. Ebben az életben kell ismételten „lelki tavaszra” vágynunk, s azért tennünk.
Lelkiismeret-furdalás, bűntudat, ráeszmélés egy szándékosan helytelen tettre… Kitavaszodhat? Igen! Létezik bocsánatkérés, bűnbevallás, jóvátétel!
Egyre csak feszülő szálak férjjel, feleséggel, szülővel, gyermekkel, unokával szemben, vagy olykor hosszas forrás után kirobbanó veszekedések rejthetnek magukban még legalább egy szikrányi új lehetőséget valami jobbra, a jóra? Igen, a megújulás lehetősége ott van. Csak annak felfedezéséhez, előhalászásához párbeszéd kell. A párbeszédhez pedig legalább két ember szükséges. Egy fecske nem csinál nyarat. Két embernek azonban meg kéne tudnia teremteni legalább az új tavaszt a kapcsolatukban. Vagy legalábbis minden erejükkel megpróbálni azt.
Munkahelyi kötelességek tornyosuló hullámai a fej felett, betartani képtelennek tűnő határidők, mókuskerék, idegpróba, s még sorolhatnánk, mi minden tudja a mai kor felgyorsult világában a történések alanyát, az embert sújtani, hogy annak a tavaszra még gondolni sincs ideje. Ám vágya az van utána! S ezt a vágyat nem kéne elfojtania… Mert a megállás, megfontolás, megújulás hoz magával hatékony továbblépést.
Húsvét ünneplése serkentsen minket arra, hogy a lelki tavaszt hozó lehetőségekkel életünk minél több területén éljünk, mert a tiszta lelkiismeret, a békésebb embertársi szálak, a lélek javát szolgáló helyes érték- és időrend valóban a megújult élet boldogságával tud megajándékozni, vagyis érdemes ezt az egy földi életet mindig a lelkesedés tavaszi színeibe öltöztetni.
Molnár Tamás, pozsonyikatolikusok.sk / Felvidék.ma
