II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem, hazánk vezéralakja 1676. március 27-én született Borsiban (Felvidék), főúri, nagybirtokos családban.
A család birtokában volt a Felvidék nagy része. Munkácson s még sok helyen volt a családnak uradalma, vára. Édesapja I. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona volt, a hős lelkű asszony, aki korán elvesztvén férjét egyedül nevelte fiát, s védte meg később Munkács várát a labancoktól.
Ferenc magyarnak született
Magyarországot ekkoriban idegen uralkodó, az osztrák császár irányította, akit egyben magyar királlyá is koronáztak, ám szívében, törekvésében idegen maradt, s igencsak kifosztotta a magyar népet. A Rákóczi család igaz magyar lévén nemigen volt jóban a császárral, ezért a kis Ferkót legszívesebben elpusztította volna az uralkodó, s így gyakran kellett költözködnie a családnak, hogy ne tudják meg, hol tartózkodnak.
A gyermek Rákóczi mégis idegen kezekbe került, s református létére a katolikus jezsuita rend iskolájába vitték, távol családjától. A bécsi császári udvar remélte, hogy az idegen környezetben Ferencet sikerül átnevelniük, de a kis Rákóczi magyarnak született, s a szívében akkor is magyar volt, ha idegen nyelven kellett beszélnie.
A haza megmentője
Fölnövekedve látta magyar hazája sanyarú sorsát, s elhatározta, hogy birtokait eladva életét hazánk megmentésének szenteli. Azt is tudta, hogy a haza csak úgy menthető meg, ha független lesz. Ezért titokban szervezkedett, s várta az alkalmat, amikor a nép élére állhat.
Amikor II. Rákóczi Ferenc hazatért, a nép nagy lelkesedéssel fogadta őt. 1703-ban kezdődött meg a harc a haza függetlenségéért, amelynek II. Rákóczi Ferenc lett a vezére.
Ekkor ezt a kiáltványt tette Rákóczi a magyar néphez:
„Megjöttem, megjöttem, mivel elszántam magam a fegyveres harcra. És sorsomat, életemet édes hazánk régi szabadságunk javára kívánom szentelni. Engedelmesen követem hazám parancsát és véremet minden privátumra való vágyakozás nélkül kiontani kész vagyok. De tőletek is azt várom, hogy elöljáró tisztjeiteknek engedelmeskedjetek, a haza örökös megmaradásának ügyét kívánjátok szolgálni.
Most amikor a császárt minden oldalról körül vették ellenségei alkalmasabb időt nem remélhetünk, hogy a törvénytelen és szenvedhetetlen iga alól felszabadítsuk országunkat.
A porcióztató adóztató kenyerünket, sónkat elvevő ellenség rontására szólítom hadba az ország minden rangú és rendű népét. De szigorúan megtiltom, hogy egyházi személyeket vagy nemeseket háborgassatok vagy a szegény népen hatalmaskodjatok.
Fegyvert kötöttem, életemet tettem fel a szegény magyar nemzetnek iga alól való felszabadítására és soha el nem hagylak titeket.
Régi szabadságunkat kívánjuk helyreállítani. Városok, falvak helységek a jobbágyok ha fegyvert fognak és velünk harcolnak mind maguk mind utódaik felszabadíthassanak, úr dolgától adózástól mentesítessenek.”
Kurucok és labancok
Vitézei a kurucok voltak: csupa szegény legény, ám lelkesedésük nagy volt, s készek voltak hazájuk szabadságáért a vérüket is áldozni. Harci zászlójukra ezt írták:
„Istennel a hazáért és a szabadságért!”
A másik oldalon a labancok álltak: zömmel osztrák katonák, de csatlakozott hozzájuk a magyar főurak egy része is. Ők féltették birtokaikat, vagyonukat, jóban akartak lenni a császárral, s áruló módon hozzájuk álltak.
1711-ben a császári túlerő, a jól fölszerelt katonák leverték igaz ügyünket, Rákóczinak menekülnie kellett. Kurucai az ország egész területén szétszórva bujdostak, távol családjuktól, s reményüket vesztve csak a Jóisten gondviselésében bízhattak.
Mikessel Rodostóban
Rákóczi hű szolgájával, Mikes Kelemennel Törökország Rodostó nevű városába menekült, s imádsággal, írással töltötte bús napjait. Itt írta: „Minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam.”
Az örök példa
II. Rákóczi Ferenc Rodostóban halt meg 1735-ben, nagypéntek napján. Mikes Kelemen sok évvel túlélte ura halálát, s a távolból írta leveleit képzeletbeli nagynénjének, enyhítve szörnyű magányát. A hűséges szolga egyetlen reménysége Isten volt: „Ahol nincsen emberi reménység, ott vagyon az isteni segítség” – írta Mikes Kelemen. II. Rákóczi Ferenc hamvait csak 1906-ban hozták haza, s a kassai dómban temették el (Felvidék).
Rákóczi Ferenc nagy tervét nem tudta megvalósítani, de ő ébresztette rá népünket arra, hogy szabadságunkat magunknak kell kiharcolnunk, s az ő példáját követték 1848 és 1956 ifjai is, amikor a haza szabadságáért kellett ismét fegyvert fogniuk.
II. Rákóczi Ferenc ma is példát mutat nekünk hazaszeretetből, Isten és a haza iránti hűségből.
(A szerző a Rákóczi Öröksége Mozgalom és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület képviselője)
