Dr. Tamás Aladárné Ilonka néni augusztus 22-én, 104 éves korában, otthonában csendesen örökre elaludt – tudatta a Felvidék.ma-val lánya, Fehérné Tamás Judit.
Hamvasztás előtti búcsúztatására 2016. augusztus 25-én 13.00 órakor a rimaszombati temető ravatalozójában kerül sor.
Tamás Ilonka néni az alapiskolát Várgedén végezte, középiskolai tanulmányait Rimaszombatban folytatta. 1931-ben érettségizett, az akkor egyetlen magyar tannyelvű Pozsonyi Orsolyarendi Apácák Magyar Tanítónőképző Intézetében. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani Runyában, majd később Nagybalogon. 1933-ban tette le a képesítő vizsgát, és kapta meg a tanítói oklevelet. Továbbra is a Nagybalogi Református Felekezeti Iskolában tanított.
Tamás Ilonka néni fiatal korában (Fotó: Családi album)
1937-ben ment férjhez dr. Tamás Aladárhoz. Az 1938/39-es tanévtől nem tanított, mert elköltöztek Tornára, ahol a férje állatorvosként működött. 1943-ban született Judit lánya és 1945-ben Ilona Anna lánya, akit 2012-ben temetett el.
Közvetlenül a második világháború után átköltöztek az újonnan alakult járási székhelyre, Szepsibe, ahol a férje járási állatorvos lett. A felkínált magyarországi állást nem fogadta el, mert idős szüleiket nem akarták egyedül hagyni az akkor újjáalakult Csehszlovákiában. A Beneš-dekrétumok következtében a család elvesztette az állampolgárságát és mint hontalanok, a jogokon kívül még sok egyebet is. Hogy férje kenyérkereső maradhasson, reszlovakizálnia kellett. E változás következtében 1948-ban járási állatorvosi állást kapott Nagyrőcén (Revúca), ahol haláláig (1955) élt és dolgozott.
Tamás Ilonka néni férje halála után a gyerekekkel Uzapanyitra költözött, ahol a férje után családi házat és földeket örökölt. Mivel az örökölt föld területe több volt, mint 4 hektár, kulák lett, annak minden negatív következményével (pl. nem taníthatott, mindennemű bevétel nélkül maradtak). 1955-től felnőtt korukig egyedül nevelte két lányát. Volt tanítványai, akik ekkor már szülők voltak, fáradhatatlanul járták a hivatalokat, hogy azok engedélyezzék visszatérését a pedagógusi pályára, és ismét taníthasson, akkor már az ő gyerekeiket. Kiharcolták, hogy 1958-tól ismét taníthatott ott, ahol pedagógusi pályáját kezdte – Nagybalogon a magyar tannyelvű alapiskolában.
2014-ben vette át a Szent István díjat (Fotó: Családi album)
1974-ig tanított. Ekkor pedagógusi életműdíjként megkapta a J. A. Komensky díjat és a kiváló pedagógus kitüntetést. A kitüntetést – akkor egyetlen magyarként – a prágai várban vehette át Lubomír Štrougaltól, aki akkor a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke volt.
Aktív élete során sok sikert ért el a Csemadokban folytatott munkája révén. Rendezvényeket szervezett, és több irodalmi színpadi műsort rendezett és állított össze, Nagybalogon és Bátkában több sikeres amatőr színházi produkciónak volt a dramaturgja és rendezője. Egészen 1973-ig a bátkai iskola úttörővezetője volt, ahol több önképzőkört vezetett, például a tánckört, kézimunkakört, polgári védelmi kiképzést, vöröskeresztes kiképzést, bábszakkört, színjátszó kört.
Szerette a gyerekeket, és egész életében csak játszott. Mindig szívesen mesélt a fantasztikus iskolai kirándulásokról. Nyugdíjba-vonulását követően kultúrfelelősként aktívan részt vett a Rimaszombati Nyugdíjas Klub munkájában. Az Orsolyarendi Apácák Magyar Tannyelvű Tanítónőképző Intézetének jogutódjától, az Esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolától 2001-ben megkapta a Rubin diplomát (70. évforduló), és 2006-ban a Vas diplomát (75. évforduló).
Miután a Rimaszombati Nyugdíjas Klubban egyre jobban éreztették a magyarokkal, hogy ők „mások”, 2001-ben megalakította a Wass Albert Magyar Nyugdíjas Kört. Jelmondatnak azt a Wass Albert idézetet választotta, amelyik kifejezi ragaszkodásukat a szülőföldhöz:
„elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad!”
2006-ban az életműdíjként megkapta a Szlovák Köztársaság Arany Plakettjét. Ugyanekkor, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának dicsérő oklevelét.
2011-ben felvette a magyar állampolgárságot. Ezt követően Kárpát-medence szerte ismertté vált. Ugyanis a szlovák állam elvette a szlovák állampolgárságát, s ennek következtében szülőföldjén a saját tulajdonú lakásában cím nélküli idegenként élt.
Élete munkájáért és helytállásáért 2012-től több rangos kitüntetést kapott: a Simonyi Alapítvány Petőfi díját, az Emberi Méltóságért kitüntetést, a Magyar Becsület Rendet, a Pro Probitate – A Helytállásért díjat, Esztergomban a Szent István díjat (2014).
A Felvidék.ma szerkesztősége osztozik a család gyászában. Ilonka néni emlékét örökre megőrizzük!
Isten nyugosztalja!
