Kezdő pedagógus koromban még nem volt szokás s tán lehetőség sem arra, hogy egy-egy iskolát valakiről elnevezzenek, s ez is megkülönböztesse némiképp egyik intézményt a másiktól, ez is adjon valami többletet annak a helynek, ahol oktatás és nevelés folyik. Mert a névadó példakép, szellemének át kell hatnia az adott közösséget.
S mindez csak úgy lehet, ha ismerjük azt, akinek a nevét felvettük, ha ápoljuk emlékét, s legalább a kerek évfordulókon megemlékezünk róla.
Mondom, nem hittem, hogy eljön az idő, amikor nevet kaphat a „gyerek“. S nemcsak Gagarinét, Leninét, Fučíkét vagy Gottwaldét, hanem azokét is, akik közülünk, szülőföldünkről indultak egykor. Akik a mi jeles szülötteink, híres elődeink, s így joggal lehetünk rájuk büszkék.
Nemzeti iskoláink közül is nagyon sok felvett már valamilyen nevet, környezetemben – Hont és Nógrád tájain is. Főleg olyan személyiségekét, aki itt születtek, innen indultak, vagy szorosabban is kötődtek ide. Így lett az ipolyvarbói iskolának Mikszáth Kálmán, a közeli Szklabonya szülötte, a nagy palóc író a névadója. Az ipolynyékinek pedig Balassi Bálint, az ugyancsak a közeli Kékkőhöz is kötődő nagy költő és vitéz.
A felújított Mikszáth-ház ma (Fotó: Csáky Károly)
Annak meg különösen örülök, hogy három iskolát olyan jeles elődökről neveztek el, akiket kutatásaim révén magamnak is sikerült jobban bevinni a köztudatba. Így kapta aztán az ipolybalogi iskola Ipolyi Arnold tudós püspök, művészettörténész, mitológiakutató nevét; így neveztük el az ipolysági egyházi iskolát annak idején Fegyverneki Ferenc európai hírű premontrei prépostról, az ipolysági állami alapiskola pedig felvette a reformkor nagy honti alakjának, Pongrácz Lajosnak a nevét.
S ami megnyugtat engem, valamennyi iskolában jó munka folyik. Igaz, a gyerek itt-ott kevés, de egyáltalán nem azért, mintha alacsony lenne ott a színvonal, képesítetlen oktatók tanítanának, vagy az iskola felszereltségével lenne a baj.
Nemrégiben az ipolybalogi iskolában jártam, ahol a névadó halálának 130. évfordulója alkalmából rendeztek színvonalas megemlékezést, tartottak sokak által megirigyelhető programokat. Volt itt magas szintű vetélkedő a névadó életével és munkásságával kapcsolatban, melybe tíz csoport kapcsolódott be: helyből, a régióból és Magyarországról. De megnézhették a jelenlévők a diákok műsorát is Ipolyiról; láthattak egy vele kapcsolatos prezentációt, s hallhattak egy olyan előadást, mely a híres tudós szülőföldi kapcsolatairól szólt. Ugyanakkor megnézhették a névadóról készült festményt meg az állandó jelleggel kiállított, az Ipolyi Arnold életútját bemutató tablókat is.
Mindemellett a nap folyamán volt itt mesedélelőtt, kézműves foglalkozás, táncház, néprajzi kiállítás és még sorolhatnám. Végül a jelenlévők megtekintették a Szent Korona mását a helybeli templomban, Ipolykeszin pedig megkoszorúzták a névadó régi emléktábláját.
Az említetteken kívül maga az épület is tetszett. Nemcsak azért, mert tizenhét évet magam is itt töltöttem, mint magyar-angol szakos tanár, hanem azért is, mert megújult az iskola. Pedig valamikor is szép, modern oktatási központ volt ez. A Besztercebányai megye legjobb alapiskolái közé tartozott a maga legmodernebb tornatermével, sportpályáival, úszómedencéjével, zenetermével, könyvtárával, laboratóriumával és üvegházával.
Ma az épületben van a zeneiskola is. Esztétikusak az osztályok, a folyosók; magas szinten folyik a számítástechnika és az idegen nyelvek oktatása; gazdag zenei- és sportélet folyik itt, a humán és természettudományi tárgyakat egyaránt jó szakemberek oktatják, akárcsak az alsó tagozatos nebulókat.
Sajnos, a gyerekek száma itt is a felére csökkent a néhány évtizeddel ezelőttihez képest. S bizony nem a színvonal, a légkör, a felszereltség miatt. Hanem mert nem születik errefelé sem annyi gyermek, ahány kellene, s mert egy-egy szlovák iskola ezekből is elszippant egypárat.
Pedig ott sem jobb a színvonal, sőt! És furcsa fintora a sorsnak, hogy ha közben innen is elvisznek még egy-egy gyereket, az nem a színvonal hiánya miatt van, hanem épp az itt folyó igényes munka annak az oka. Mert az elvárások bizony nem mindig egyeznek a gyermek teljesítményével, s a szülő megfutamítja zsenge gyermekét. Ez bizony gyakran máshol is így van. Kár, mert ezen lenne a legkönnyebb egy kis jóakarattal, belátással segíteni.
Mert nekünk minden gyermekre szükségünk van: gyengébbre, tehetségesebbre egyformán. S ezt minden magyar embernek tudatosítania kell: szülőnek, gyermeknek, tanárnak egyaránt. De a megfutamodás visszatartásának ára nem lehet a színvonal kiengedése. Sem az alku, a jobb érdemjegy teljesítmény nélküli megszerzése. Csak a képességeinek felmérése-felmérettetése, a belátás és az egymás megértése. Az ebből keletkező nyugodt légkör, a sokk és a stressz mellőzése pedig mindennél fontosabb.
